Fast Lane
 

A második sorból rajtolhat Kovács Zoli Jerezben

A második sorból rajtolhat Kovács Zoli Jerezben: Mindössze harmincnyolc századdal maradt le az első sorről a MIR-Racing Hungary fiatal magyar tehetsége az Angel Nietóról elnevezett pályán, ahol a hétvégén rendezik a spanyol bajnokság évadnyitó fordulóját. Az esemény keretein belül a Cuna de Campeones Moto5 mezőnye is rajthoz áll, ahol Kovács Zoli az ötödik helyről fog rajtolni a vasárnapi futamon. „Az első időmérőn az ötödik helyet szereztem meg, majd a másodikon a negyediket, így az összetett időeredmények alapján a második sor közepéről indulok. Nagyon erős a mezőny, ezért fontos a jó rajtpozíció, örülök, hogy jól sikerült az időmérőm. Mindent meg fogok tenni, hogy egy jó eredménnyel térhessek haza” – mondta el a tízéves motorversenyző.