MotoGP

2020-ban jöhet a finn MotoGP-futam

80%-ban kész a KymiRing, a jelenlegi állapotok alapján a finnországi helyszín jövőre láthatja első alkalommal vendégül a MotoGP mezőnyét, de várhatóan már az idei év során is lesznek tesztek a pályán.

Hamarosan elkészül az új finnországi pálya, a tulajdonosok nemsokára megállapodhatnak Dornával arról, hogy a KymiRing 2020 és 2024 között vendégül lássa a MotoGP-t – vélhetően valamelyik nyári hónapban. Az első futam pontos időpontjáról csak azután döntenek, hogy teszteltek a pályán, ez legkorábban idén augusztusban vagy szeptemberben történhet meg. A KymiRinget négy és fél kilométer hosszúra tervezik összesen 18 kanyarral, a leghosszabb egyenes 1.2 kilométer lesz. A pálya saját honlapja szerint a létesítmény jelenleg 80%-ban van kész.
Tapio Nevala, a Finnish Motor Union elnöke úgy véli, hogy a rendezvény nagyon komoly hasznot hoz majd a térségnek. „Száz-százötvenezer nézőre számítunk. Példának okáért a valenciai futamnak a közvetlenül a gazdaságra gyakorolt hatása 38 millió euro. Finnországban komoly tradíciói vannak a motorsportnak és a finnek tudják, hogyan kell jól megrendezni egy motorsport-eseményt. Egyfelől a MotoGP egyre fontosabbá válik az országban, másrészt viszont így a finn versenyzőknek is könnyebb lesz bekerülni nemzetközi sorozatokba” – idézi Nevalát a MotoGP hivatalos honlapja.


Hozzászólások