MotoGP

Aleix Espargaro: „Csodálom Doviziosót”

Abszolút nincs könnyű helyzetben a spanyol, mert három év alatt a harmadik csapattársat kapta meg a gyári Apriliánál, és így elég nehéz a motor fejlesztése is. Aleix Espargaro úgy véli, Andrea Dovizioso lehet a példa számára, miként kell kezelni egy ilyen helyzetet.
Szeretnél élőben szurkolni kedvenc motorversenyződnek az augusztus eleji brnói futamon? Akkor van egy ajánlatunk számodra: az előző évekhez hasonlóan idén is megrendelheted belépődet jegyshopunkon keresztül a MotoGP Cseh Nagydíjára – a jelenlegi áron már csak június végéig!

Ha egy csapat folyamatosan szeretné fejleszteni a motorját, akkor nem árt, ha a versenyzői is képesek összedolgozni, illetve ha a csapat összeállítása mondjuk, nem változik évente. Nos, a gyári Aprilia esetében körülbelül félúton járunk ebben a tekintetben, ugyanis az tény, hogy Aleix Espargaro már három éve tagja a csapatnak, ő jelenti az állandóságot, ám mellette folyamatosan változtak az emberek: 2017-ben Sam Lowes, tavaly Scott Redding, míg az idei szezonban Andrea Iannone a Gresini Team másik pilótája. Így pedig nagyon nehéz előrébb jutni.

Ugyanakkor a spanyol pontosan tudja, önmagával és az eredményeivel kell elsősorban törődnie, és ebben meg is találta a példaképét Andrea Dovizioso személyében.

„Mindig is csodáltam Andreát, aki úgy lett évről évre jobb, hogy sosem törődött azzal, éppen ki az aktuális csapattársa. Egyszerűen elbűvöl, ahogy a saját karrierjét építi okosan, nyugodtan, és a Ducatinál meg is van a lehetősége arra, hogy évről évre fejlődjön. És ami a lényeges, tényleg jobb is minden szezonban, és előbb-utóbb minden csapattársánál jobbnak bizonyult, még Jorge Lorenzónál is. Mindig, minden körülmények között képes arra, hogy csak és kizárólag a munkájára koncentráljon, és ez a következetessége segítette őt a legjobbak közé. Kétszer volt már második a világbajnokság összetettjében, a versenyek nagy többségében célba is ér, és szezononként öt-hat futamot stabilan megnyer. Higgyék el nekem, ez a stabilitás előbb-utóbb meghozza az eredményét is. Ebben mindenképpen ő a példaképem, csodálom Dovit mindezért” – állította Aleix Espargaro.

Fotó: Aprilia Racing Gresini Team

Tisztelt Olvasóink! A P1race.hu a motorsportok egyik hazai piacvezető portálja. A honlap története 2004-ben indult motogphirek.hu néven, azóta több – szakmai és megjelenésbeli – megújuláson is átesett, pozícióját azonban mindvégig megőrizte. Mivel nem áll mögöttünk tőkeerős befektető, sem politikai támogató, így ahhoz, hogy továbbra is a megszokott vagy még annál is jobb színvonalon végezhessük a munkánkat, az Önök támogatására és segítségére is szükségünk van. Kérjük, támogassák honlapunkat a Patreonon keresztül !


Hozzászólások