MotoGP

Aleix Espargaro: „Ilyen bukásnak nem szabadna előfordulnia”

Az Aprilia spanyol motorosa szerint egy elektronika hiba tehet az Amerikai Nagydíj elején történt bukásáról. Mindeközben Andrea Iannone most már top 10-es helyezésekért harcolna.
Szeretnél élőben szurkolni kedvenc motorversenyződnek az augusztus eleji brnói futamon? Akkor van egy ajánlatunk számodra: az előző évekhez hasonlóan idén is megrendelheted belépődet jegyshopunkon keresztül a MotoGP Cseh Nagydíjára – a jelenlegi áron már csak június végéig!
Aleix Espargaro egy tizedik és egy kilencedik hellyel indította a szezont, ezt a sorozatát azonban nem tudta folytatni Austinban, ugyanis már a verseny elején, a második körben elesett. A spanyolnak meggyőződése, hogy nem ő hibázott, hanem az Aprilia kipörgésgátlójával nem stimmelt valami már a vasárnapi bemelegítő edzés óta:
 
„Nem hiszem, hogy az én hibám lett volna a mai. Őszinte ember vagyok, így ha én hibázok, azt be is szoktam ismerni. De a mostanival nem ez a helyzet” – jelentette ki Espargaro a Motorsport.com hasábjain. „Már reggel óta nem volt olyan kiegyensúlyozott a motor, mint a korábbi edzéseken. Nem éreztem úgy a bemelegítő edzésen, hogy jól működne a kipörgésgátló, a versenyen pedig ugyanez volt a helyzet, így bemutattam egy high-side esést. Manapság az elektronikával nem szabadna így elesnünk gázadáskor. Szóval ez nagy hiba, meg kell értenünk, miért nem működött az elektronika vasárnap. Sajnos mások is elestek, így ez nagy lehetőséget lett volna arra, hogy sok pontot szerezzünk.”


A spanyol versenyző azt is ismét megerősítette, hogy főként kigyorsításon kell fejlődnie az RS-GP-nek: „Nem elég konzisztens a motor teljesítménye. Minden nap, minden edzés kissé másnak érződik, és nehéz megismételni ugyanazt a sima motorozást. Az elsődleges cél, hogy javítsunk a kigyorsításon, mert egyszerűen nincs tapadásunk, délelőtt pedig a kipörgésgátlós gondokkal együtt nagyon sok meleg helyzetem volt. A futamon ugyanez volt a helyzet, nem volt tapadás és buktam. Szerencsére rendben vagyok, mert egy ilyen balesetben csúnyán meg is lehet sérülni.”
 
Mindeközben a Gresini Aprilia másik versenyzője, Andrea Iannone eddigi legjobb eredményét érte el idén a 12. pozícióval. Az olasz egy darabig az első tízben haladt, a végén azonban Takaaki Nakagami és az áthajtásos büntetése után felzárkózó Maverick Vinales megelőzte. Iannone így értékelt: „Nagyon közel vagyunk a top 10-es helyezésekhez, ez egyértelműen biztató. Az a célunk, hogy top 10-es helyezésekért harcolhassunk. Nem egyszerű, de legalább minden vasárnap megpróbáljuk. A vége felé kicsit küszködtünk már. Az elején remekül mentem, nyertem is pozíciókat, az utolsó hét közben viszont elkezdtem szenvedni, többször elment a motor eleje, egyre idegesebben viselkedett a motor, így pedig nehéz fenntartani ugyanazokat a köridőket.”
 
Fotó: Aprilia Racing


Hozzászólások