Supersport 300

Ana Carrasco egyetlen ponttal a motorsport első női világbajnoka!

Elképesztően kiélezett küzdelemben dőlt el a Supersport 300-as kategóriában a világbajnoki cím. Scott Deroue kiválása után Mika Perez és Ana Carrasco között dőlt el a titulus, végül egyetlen pont döntött a női versenyző javára.
Imádod az autó-motorsportokat? Újságírói ambícióid vannak? Ha úgy érzed, ezek igazak rád vagy csak szeretnél a P1race.hu csapatának tagja lenni, ne habozz: ki tudja, lehet, hogy Te vagy az, akit keresünk. Részletek ide kattintva.

A világbajnoki címre pályázó négy motoros közül Scott Deroue a pole-pozícióból, Mika Perez, a negyedik, Luca Grünwald a tizennegyedik, az összetettet vezető Ana Carrasco pedig csak a huszonötödik helyről rajtolhatott Magny-Cours-ban. A lámpák kialvása után Deroue és Perez csatázott a vezetésért, Carrasco a huszonharmadik pozícióban zárt az első kört. A női versenyző nem tudott nagy lendülettel előre törni, miközben két fő riválisa folyamatosan az élmezőnyben harcolt.
 
Az ötödik körben Deroue kiszállt a küzdelemből, a holland Kawasakija meghibásodott. Féltávnál Carrasco tizenkilencedik volt, Pereznek pedig azért kellett harcolnia, hogy az első két hely valamelyikén végezzen. Tom Edwards is technikai hiba miatt állt ki, négy körrel a leintés előtt Carrasco odaért a pontszerzők közé, Perez ezzel győzelmi kényszerbe került. Azonban hiába próbált meg mindent a hajrában Perez, csak második lett, Ana Carrasco ezzel megnyerte a világbajnoki címet!
 
A győzelem Daniel Valléhoz került, Perez mögött Manuel Gonzalez lett a harmadik. Carrasco tizenharmadikként zárt, a mezőny másik női motorosa, Maria Herrera a negyedik helyen ért célba. A Team Toth versenyzői közül csak Hugo De Cancellis teljesítette a távot, tizenkilencedik lett, Daniel Blin bukott.
 
A futam végeredménye:
1  VALLE Daniel Yamaha YZF-R3    
2  PEREZ Mika Kawasaki Ninja 400 0.168 +0.168
3  GONZALEZ Manuel Yamaha YZF-R3 0.259 +0.091
4  HERRERA Maria Yamaha YZF-R3 0.820 +0.561
5  BERNARDI Luca Yamaha YZF-R3 0.939 +0.119
6  GRUNWALD Luca KTM RC 390 R 1.220 +0.281
7  KALININ Nick Kawasaki Ninja 400 1.457 +0.237
8  VAN STRAALEN Glenn KTM RC 390 R 1.643 +0.186
9  DE LA VEGA Enzo Kawasaki Ninja 400 2.052 +0.409
10  LOUREIRO Dorren Kawasaki Ninja 400 2.112 +0.060
11  KHAN Walid Kawasaki Ninja 400 2.227 +0.115
12  VERDOÏA Andy Yamaha YZF-R3 2.332 +0.105
13  CARRASCO Ana Kawasaki Ninja 400 2.486 +0.154
14  GRASSIA Paolo Yamaha YZF-R3 2.639 +0.153
15  HENDRA PRATAMA Galang Yamaha YZF-R3 3.200 +0.561
16  SANCHEZ Borja Kawasaki Ninja 400 3.259 +0.059
17  JÄHNIG Jan-Ole KTM RC 390 R 7.610 +4.351
18  ROVELLI Filippo Kawasaki Ninja 400 9.821 +2.211
19  DE CANCELLIS Hugo Yamaha YZF-R3 19.846 +10.025
20  RUSMIPUTRO Ali Adriansyah Yamaha YZF-R3 20.219 +0.373
21  MORA Giacomo Yamaha YZF-R3 20.495 +0.276
22  ROCCA Manuel Kawasaki Ninja 400 20.631 +0.136
23  FORAY Joseph Kawasaki Ninja 400 20.917 +0.286
24  IOZZO Dino Honda CBR500R 20.938 +0.021
25  DUMAS Alex KTM RC 390 R 35.534 +14.596
26  ALONSO Tomas Yamaha YZF-R3 35.919 +0.385
27  KOOPMAN Dennis Yamaha YZF-R3 43.608 +7.689
28  SETTIMO Nicola Honda CBR500R 44.550 +0.942
29  VOS Ryan KTM RC 390 R 45.019 +0.469
30  KAPPLER Maximilian KTM RC 390 R 45.115 +0.096
31  NAUD Steffie Kawasaki Ninja 400 > 1' +20.905
32  FINOCCHIARO Trystan Honda CBR500R > 1' +0.115
Nem ért célba:      
   SCHOTMAN Robert Kawasaki Ninja 400    
   STEEMAN Victor KTM RC 390 R    
   EDWARDS Tom Kawasaki Ninja 400    
   FULIGNI Filippo Yamaha YZF-R3    
   BLIN Daniel Yamaha YZF-R3    
   DEROUE Scott Kawasaki Ninja 400    
   LOCHOFF Samuel Aaron Yamaha YZF-R3    
   GIRARDET Hugo Kawasaki Ninja 400    

Fotó: WorldSBK Media


Hozzászólások