Moto3

Arbolino idei harmadik rajtelsőségét szerezte

A Snipers Team olasz versenyzője új pályacsúcsot felállítva, a vb-éllovas Lorenzo Dalla Portát 79 ezreddel felülmúlva húzta be a pole-t Silverstone-ban, míg utóbbi fő kihívója, Aron Canet csak 12. lett.
Tisztelt Olvasóink! A P1race.hu a motorsportok egyik hazai piacvezető portálja. A honlap története 2004-ben indult motogphirek.hu néven, azóta több – szakmai és megjelenésbeli – megújuláson is átesett, pozícióját azonban mindvégig megőrizte. Mivel nem áll mögöttünk tőkeerős befektető, sem politikai támogató, így ahhoz, hogy továbbra is a megszokott vagy még annál is jobb színvonalon végezhessük a munkánkat, az Önök támogatására és segítségére is szükségünk van. Kérjük, támogassák honlapunkat a Patreonon keresztül !

Napos időben vette kezdetét a Moto3-asok időmérő edzése Silverstone-ban, amelynek első negyedórás szakaszában az volt a kérdés, melyik négy motoros jut még be a legjobbak mellé azok közül, akik a délelőtti harmadik tréning után – amelyen egyébként Tony Arbolino volt a leggyorsabb Romano Fenati előtt – nem harcolták ki a Q2-es szereplés jogát. Ez végül Kaito Tobának, Raul Fernandeznek, Ayumu Sasakinak és Celestino Viettinek sikerült.
 
A második etapban rögtön az elején megdőlt már a pályacsúcs: az első körök után Arbolino vezetett a délelőtt bukó Lorenzo Dalla Porta előtt. A hajrában aztán az igazán nagy tűzijáték elmaradt, így a Snipers Team olasz motorosa szerezte meg a rajtelsőséget – idén már harmadik alkalommal. A vb-éllovas honfitárs maradt a második, Fernandez pedig a Q1-ből indulva lett harmadik. Sasaki, a fináléban bukó Niccolo Antonelli és a pénteken szerződést hosszabbító John McPhee kvalifikálta magát a második sorba, az összetettben egypontos hátránnyal második Aron Canet, aki önállóan próbálkozott gyorskörrel, viszont csak a 12. pozícióban zárt.
 
Az időmérő végeredménye:
1. Tony ARBOLINO ITA VNE Snipers Honda 2'11.631  
2. Lorenzo DALLA PORTA ITA Leopard Racing Honda 2'11.710 0.079 / 0.079
3. Raul FERNANDEZ SPA Sama Qatar Angel Nieto Team KTM 2'12.112 0.481 / 0.402
4. Ayumu SASAKI JPN Petronas Sprinta Racing Honda 2'12.328 0.697 / 0.216
5. Niccolò ANTONELLI ITA SIC58 Squadra Corse Honda 2'12.363 0.732 / 0.035
6. John MCPHEE GBR Petronas Sprinta Racing Honda 2'12.388 0.757 / 0.025
7. Celestino VIETTI ITA SKY Racing Team VR46 KTM 2'12.496 0.865 / 0.108
8. Ai OGURA JPN Honda Team Asia Honda 2'12.542 0.911 / 0.046
9. Marcos RAMIREZ SPA Leopard Racing Honda 2'12.566 0.935 / 0.024
10. Sergio GARCIA SPA Estrella Galicia 0,0 Honda 2'12.608 0.977 / 0.042
11. Tatsuki SUZUKI JPN SIC58 Squadra Corse Honda 2'12.621 0.990 / 0.013
12. Aron CANET SPA Sterilgarda Max Racing Team KTM 2'12.665 1.034 / 0.044
13. Jaume MASIA SPA Bester Capital Dubai KTM 2'12.932 1.301 / 0.267
14. Romano FENATI ITA VNE Snipers Honda 2'13.106 1.475 / 0.174
15. Andrea MIGNO ITA Bester Capital Dubai KTM 2'13.152 1.521 / 0.046
16. Albert ARENAS SPA Sama Qatar Angel Nieto Team KTM 2'13.402 1.771 / 0.250
17. Darryn BINDER RSA CIP Green Power KTM 2'13.929 2.298 / 0.527
18. Kaito TOBA JPN Honda Team Asia Honda 2'15.543 3.912 / 1.614
Nem jutott be a Q2-be:          
19. Makar YURCHENKO KAZ BOE Skull Rider Mugen Race KTM 2'13.168  
20. Dennis FOGGIA ITA SKY Racing Team VR46 KTM 2'13.170  
21. Alonso LOPEZ SPA Estrella Galicia 0,0 Honda 2'13.243  
22. Jeremy ALCOBA SPA Kömmerling Gresini Moto3 Honda 2'13.281  
23. Stefano NEPA ITA Reale Avintia Arizona 77 KTM 2'13.538  
24. Filip SALAC CZE Redox PruestelGP KTM 2'13.633  
25. Can ONCU TUR Red Bull KTM Ajo KTM 2'13.778  
26. Kazuki MASAKI JPN BOE Skull Rider Mugen Race KTM 2'13.782  
27. Riccardo ROSSI ITA Kömmerling Gresini Moto3 Honda 2'14.565  
28. Maximilian KOFLER AUT Sama Qatar Angel Nieto Team KTM 2'14.569  
29. Jakub KORNFEIL CZE Redox PruestelGP KTM 2'14.619  
30. Brandon PAASCH USA FPW Racing KTM 2'14.742  
31. Tom BOOTH-AMOS GBR CIP Green Power KTM 2'14.966  

Fotó: MotoGP Media


Hozzászólások