Dakar motor

Időjóváírás után Benavides nyerte a tragikus szakaszt (frissítve!)

Bár eleinte úgy tűnt, Joan Barreda nyeri a hetedik etapot, az elsőség végül hondás társáé lett, akinek jóváírták azt az időt, amit akkor veszített, amikor megállt segíteni Paolo Goncalvesnek.
Vasárnap az elmúlt évek leghosszabb, 546 km-es szelektív szakasza várt a Dakar rali mezőnyére a szünnapot követően. A Rijád és Wadi al Dawasir közötti etap első felében az összetettben már nagy hátrányt felhalmozó Kevin Benavides diktálta a tempót, a második részen viszont lemaradt, így hondás kollégája, Joan Barreda húzta be a napi elsőséget – az idei kiírás során először, pályafutása során viszont már 23. alkalommal. Mögötte két KTM-es, Matthias Walkner és Luciano Benavides végzett, megelőzve az összetettben vezető Ricky Brabecet.
 
Az osztrákok azonban a kettős dobogó ellenére sem örülhetnek a hetedik etapot követően, a tabellán eddig legjobban álló motorosuk, Toby Price közel másfél órát veszített ma, így a címvédő kicsúszott a top 10-ből is. A KTM legfőbb reménye így már Walkner, aki viszont csupán az ötödik, hátránya pedig bő fél óra. Brabec ugyanis továbbra is vezet, sőt növelte is a fórját üldözőivel szemben: 24 perccel előzi meg a husqvarnás Pablo Quintanillát, valamint 27 és 29 perccel a Price visszaesése miatt előrelépő hondás társait, Jose Ignacio Cornejót és Barredát. A vasárnapi szakasz krónikájához tartozik sajnos egy tragédia is: Paulo Goncalves életét veszítette egy balesetben.

FRISSÍTÉS: A szakasz után kiderült, hogy Kevin Benavides, Toby Price és Stefan Svitko is megálltak segíteni Goncalvesnek, így emiatt időt írhatnak jóvá számukra, amely átrendezheti még a nap végi eredményt és az összetett állását is.

FRISSÍTÉS 2: Végül valóban jóváírták a Goncalves segítése közben elveszített időket, ezzel pedig változott a szakasz végeredménye is, Kevin Benavides ugyanis 1 perc 23 másodperccel megelőzte Barredát, így ő szerezte idei első részsikerét. Price a jóváírás után nyolcperces lemaradással hetedik lett vasárnap, összetettben pedig ezzel visszakerült legjobb KTM-esként a negyedik pozícióba Cornejo és Barreda közé.
 
A magyar származású motorosok közül a román színekben szereplő Gyenes Emanuel idei legjobb részeredményét érte el azzal, hogy a 31. legjobb idővel teljesítette a szakaszt, amivel a szervizháttér nélkül induló versenyzők kategóriájában magabiztosan vezető motoros összesítésben is feljött a 33. helyre. A vajdasági Saghmeister Gábor 88. lett ma, összesítésben pedig a 95. pozíció az övé.
 
A quadosoknál Simon Vitse nyerte a vasárnapi felvonást, megelőzve a versenyből hivatalosan már kiesett, de a Dakar Experiences szabályai folytán a szakaszokat még folytató Giovanni Enrico előtt. Ignacio Casale lett a harmadik, aki így még mindig 36 perces előnnyel vezet Vitse és közel másfél órával Rafal Sonik előtt.

Az összetett állása hét szakasz után:
Motorosok: 1. Ricky Brabec (Honda) 28:25:01 ó., 2. Pablo Quintanilla (Husqvarna) + 24:48 p., 3. Jose Ignacio Cornejo (Honda) + 27:01 p., 4. Toby Price (KTM) + 28:44 p., 5. Joan Barreda (Honda) + 29:29 p., 6. Matthias Walkner (KTM) + 33:04 p., 6. Luciano Benavides (KTM) + 38:58 p., 8. Skyler Howes (Husqvarna) + 1:15:02 ó., 9. Franco Caimi (Yamaha) + 1:15:31 ó., 10. Stefan Svitko (KTM) + 1:19:41 ó., ... 33. Gyenes Emanuel (KTM) + 6:08:03 ó., ... 95. Saghmeister Gábor (KTM) + 20:50:12 ó.
Quadosok: 1. Ignacio Casale (Yamaha) 36:12:58 ó., 2. Simon Vitse (Yamaha) + 36:43 p., 3. Rafal Sonik (Yamaha) + 1:23:31 ó.

Fotó: Monster Honda


Hozzászólások