Moto2

„Bezzecchi a fiatal Valentino Rossira emlékeztet”

Hervé Poncharal már a tavalyi év elején kiszemelte a csapatába Marco Bezzecchit, pedig a fiatal motoros akkor még egyetlen futamot sem nyert. A francia szakember szerint Bezzecchi komoly hasonlóságot mutat egy másik olasz versenyzővel, aki több mint húsz éve debütált a világbajnokságon és egészen kivételes karriert futott be.
Imádod az autó-motorsportokat? Újságírói ambícióid vannak? Ha úgy érzed, ezek igazak rád vagy csak szeretnél a P1race.hu csapatának tagja lenni, ne habozz: ki tudja, lehet, hogy Te vagy az, akit keresünk. Részletek ide kattintva.

2018-ban Marco Bezzecchi mindössze a második szezonját teljesítette a világbajnokságon, mégis a fiatal olasz motoros lett a későbbi világbajnok, Jorge Martin legfőbb kihívója a tavalyi évben. Bezzecchi végül csak harmadikként végzett az összetettben Martin és a spanyol csapattársa, Fabio Di Giannantonio mögött, de ez is elég volt ahhoz, hogy idén a Moto2-ben folytassa pályafutását a Tech 3 csapatánál. Hervé Poncharal, akinek alakulata a MotoGP-ben és a középső géposztályban is az osztrák gyártó gépeire vált, elárulta, hogy már a tavalyi év második versenyhétvégéjén kiszemelte magának Bezzecchit. A francia szakember hihetetlen hasonlóságokat fedezett fel az ifjú olasz tehetség és a fiatal Valentino Rossi között.
 
„Alighogy elkezdtünk beszélni a Moto2-ről a KTM-mel Argentínában, közöltem velük, hogy Bezzecchit szeretném a csapatba. Ez még azelőtt volt, hogy futamot nyert volna éppen ott. A KTM-nél megígérték, hogy mindent megtesznek azért, hogy megtartsák, mert hisznek benne. Volt szerencsém végig követni Valentino pályafutását onnantól kezdve, hogy bemutatkozott a 125 köbcentisek között, Marco pedig őrá emlékeztet. Hihetetlen a hasonlóság, a termete, az arca, de az is, ahogyan viselkedik és beszél. Csak remélni tudom, hogy hasonló lesz a karrierje is” – nyilatkozta Poncharal a Motorsport.com szakoldalnak.
 
A Tech 3 két évtized után szakít a Yamahával a királykategóriában és vált KTM-motorokra, a francia csapat vezetője már alig várja a közös munkát az osztrákokkal. „Nincs annál izgalmasabb, mint szerződtetni egy tapasztalatlan, fiatal versenyzőt és kategóriáról kategóriára végig kísérni a pályáját, mint például Johann Zarco esetében. Azt is láttuk, mit művelt Valenciában a 15 éves Can Öncü, aki épp csak akkor érkezett a Rookies Cupból – ne feledjük, hogy ennek a szériának az első győztese épp Zarco volt. A KTM majdnem végig jelen volt az ő karrierjében is, épp csak akkor nem, amikor nálunk versenyzett a MotoGP-ben, de most ő is hazatér a korábbi családjához. Ez igazán lenyűgöző és a KTM az egyetlen gyártó, amely mindhárom osztályban ilyen szinten vesz részt.”
 
Fotó: MotoGP Media


Hozzászólások