Egyéb autósport

Binotto: „Az apjára emlékeztet, ahogy Mick Schumacher dolgozik”

A Ferrari csapatfőnöke egyértelműen a fiatal Michael Schumachert véli a 19 éves pilótában felfedezni. Mattia Binotto pontosan tudja, miről beszél, ugyanis mérnökként ott volt akkor, amikor a hétszeres világbajnok először ült bele egy Ferrariba.
Sokan mondják Mick Schumacherről, hogy ő a megtestesítője annak a mondásnak, miszerint az alma nem esett messze a fájától. A 19 éves német pilóta egyrészt tavaly megnyerte az F3-as Eb-címet, idén pontszerzőként mutatkozott be a Formula-2-es bajnokságban, ráadásul már túl van élete első F1-es tesztjén is, ahol a Ferrari mellett az Alfa Romeo autóját is vezette. A szorgalmáról, a munkához való hozzáállásáról mindenki felsőfokon nyilatkozik, és a Ferrari csapatfőnöke szerint abszolút olyan, mint amilyen a fiatal Michael Schumacher volt. Márpedig Mattia Binotto tudhatja mit beszél, hiszen mérnökként a hétszeres F1-es világbajnok, míg csapatfőnökként Mick Schumacher első ferraris bevetésén jelen volt.

„Nem titok, amikor először megláttam, nem az jutott eszembe, mennyire hasonlít az apjára. Azonban amikor lehetőségem volt együtt dolgozni vele, közelről tapasztaltam, miként viselkedik, milyen a munkához való hozzáállása, miként érdeklődik az autók iránt, hogy beszéli meg a tapasztalatait a mérnökökkel, bizony rájöttem, a fiatal Michaelt látom magam előtt. Éppen ezért az a feladatunk, hogy mindent biztosítsunk a számára a fejlődéshez, és ehhez a legjobb helyen van a csapat akadémiáján” – állította Mattia Binotto.

A Ferrari csapatfőnöke volt az, aki ragaszkodott ahhoz, hogy Mick Schumacher lehetőséget kapjon Bahreinben a teszten, és nem azért, mert a benne rejlő potenciálra volt kíváncsi, hanem azért, hogy a fiatal német hozzászokjon minél hamarabb a Formula-1 világához. Nos, Mick az eredmények alapján abszolút nem volt megilletődött, hiszen a Ferrarival azonnal a második legjobb időt érte el Max Verstappen mögött.

„Noha az eredmény maga rendkívül örvendetes, mégis nehéz a teljesítményét megítélni, ugyanis az időjárási körülmények igencsak befolyásolták a munkát. De mint mondtam, a tesztnek nem is ez volt a lényege. Ragyogóan helyt állt, ám neki nap, mint nap rengeteg tanulnivalója van, ráadásul egy új kategóriában, az F2-ben is bizonyítania kell. Mindent képes lesz megoldani, hiszen azon a teszten is látni lehetett, ahogy folyamatosan ismerkedett az autóval, és ahogy tolta ki a határait. Úgy vélem, remek munkát végzett, ennél többet nem lehet egy nap alatt elvégezni” – értékelt Binotto, aki nem titkolta el, Mick Schumacher kap még idén lehetőséget F1-es autót vezetni.

Fotó: Ferrari Scuderia


Hozzászólások