Kamion-Eb

Bokszutca-áthajtásos büntetés tette tönkre Kiss Norbert versenyét

Egy indokolatlanul szigorú büntetés miatt minden pontszerző esélye elszállt Kiss Norbertnek a kamion-Eb nyári szünet utáni első versenynapján. A német Tankpool24 csapat kétszeres Európa-bajnok magyar versenyzője összetettben a negyedik helyről várta a folytatást, de a legrosszabbra mégsem számított.
Tisztelt Olvasóink! A P1race.hu a motorsportok egyik hazai piacvezető portálja. A honlap története 2004-ben indult motogphirek.hu néven, azóta több – szakmai és megjelenésbeli – megújuláson is átesett, pozícióját azonban mindvégig megőrizte. Mivel nem áll mögöttünk tőkeerős befektető, sem politikai támogató, így ahhoz, hogy továbbra is a megszokott vagy még annál is jobb színvonalon végezhessük a munkánkat, az Önök támogatására és segítségére is szükségünk van. Kérjük, támogassák honlapunkat a Patreonon keresztül !

A csehországi Mostban kezdte meg a szezon második felét az ETRC mezőnye, melyben Kiss Norbert Mercedes kamionjával év végén az összetett második hely elérését vette célba. A pontgyűjtésbe azonban alaposan beleszólt egy aránytalanul szigorú büntetés szombaton.

„Tudtuk, hogy nehéz lesz ez a pálya, de arra nem számítottam, hogy ennyire rosszul kezdünk. Az időmérőn csak a hetedik lettem, pedig nincs gond, érzésre jó az autó, de olyan szoros és erős a mezőny, hogy egy olyan pályán, ami nem annyira fekszik nekünk, csak ennyire vagyunk képesek sajnos” – foglalta össze az időmérőn történteket a szombathelyi versenyző.

A kora délutáni első verseny előtt még bízni lehetett a pontszerző, vagy akár a dobogós helyezésben, sajnos azonban nem így történt. „A rajtnál előttem valaki rontott, egyáltalán nem indult meg, én pedig az autóversenyző ösztönömmel élve nem fékeztem, hanem kikerültem őket, hogy elkerüljem a balesetet. Két kerékkel átléptem a vonalat, a szabály pedig a rajtnál még a két kerékkel történő pályaelhagyást se engedi meg, ezért bokszutca-áthajtásos büntetést kaptam, amit aránytalanul szigorúnak tartok.”

Innentől kezdve esélye sem volt Kiss Norbertnek arra, hogy az áthajtás után felzárkózzon az élmezőnyhöz. Az első futamon a 14. helyen ért célba, innen indulhatott a második versenyen, melyen végül tizenegyedikként ért célba. Vasárnap újabb két verseny vár a kamion-Eb mezőnyére, a harmadik 14.10-kor, a negyedik 17.25-kor rajtol Csehországban. 
Kiss Norbi Média


Hozzászólások