Supersport

Cortese: „Meg akartuk mutatni, hogy igazi bajnokok vagyunk”

Sandro Cortese az egész év során és az utolsó futamon is óriási csatát vívott Jules Cluzellel a Supersportban, de végül győzedelmeskedett. A német szerint francia ellenfele Katarban néha a sportszerűség határait feszegette, ugyanakkor hálás is neki az egész éves kemény küzdelemért.
Imádod az autó-motorsportokat? Újságírói ambícióid vannak? Ha úgy érzed, ezek igazak rád vagy csak szeretnél a P1race.hu csapatának tagja lenni, ne habozz: ki tudja, lehet, hogy Te vagy az, akit keresünk. Részletek ide kattintva.

Sandro Cortese drámai fináléban biztosította be a 2018-as világbajnoki címet a Supersport kategóriában, Jörg Teuchert 2000-es diadala után ő a második német, akinek ez a bravúr sikerült. Az újonc idényében egyből győzedelmeskedő Cortese érthető módon nagyon boldogan nyilatkozott a katari versenyt követően, amelyet a második helyen zárt a 2017-es világbajnok, Lucas Mahias mögött.
 
„Hihetetlen érzés, a csapatom fantasztikus munkát végzett idén. Ők akkor is hittek bennem, amikor semmim se volt, én pedig szerettem volna visszaadni nekik valamit, hogy megháláljam a belém fektetett bizalmat. Minden futamon a maximumot nyújtottuk, most az volt a célunk, hogy Jules előtt végezzünk.” Cortese szezonja elég nehezen állt össze, nem sokkal a februári évadnyitó előtt vált hivatalossá a szerződtetése, a német nem felejtett el köszönetet mondani a családjának, a barátainak és a szponzorainak sem, akik végig kitartottak mellette és támogatták.
 
Katarban Cortese végig a határon motorozott Jules Cluzellel szemben, a helyzetet nehezítette a változékony időjárás is, a Kallio Racing motorosa szerint elég veszélyes körülmények uralkodtak a pályán. „Nyilvánvalóan mindenki versenyezni akart, ahogyan én is, de kockázatot vállaltunk. Valahogy kezelni kellett a szituációt, szerencsére minden úgy alakult, ahogyan elképzeltük, most csak élvezni akarom a pillanatot.”
Cluzel az utolsó körben a harmadik helyen, közvetlenül Cortese mögött motorozva csúszott el. „Nem érzékeltem, hogy bukott, nagyon kemény csatát vívtunk, ő eléggé feszegette a határokat, folyamatosan a vizes foltok felé terelt engem. Igyekeztem nyugodt maradni, hittem, hogy meg tudom csinálni. Külön spannolt az, ami a hétvége előtt történt, hogy Mahias visszakapta a portimaói győzelmet, ez csak erősebbé tett bennünket a csapattal. Meg akartuk mutatni, hogy igazi bajnokok vagyunk.”
 
Cortese az első motoros, aki a Moto3-ban és a Supersportban is világbajnok lett, előbbi hat évvel ezelőtt jött össze a németnek. „Nem is tudom, mit mondjak, az év elején fogalmam sem volt, hol lehetek a mezőnyben, csak a Phillip Island-i teszt után éreztem, hogy esetleg harcolhatunk a dobogókért, talán később a szezon során a győzelemért is. A kulcs a kiegyensúlyozott teljesítmény volt, nem nyertünk öt versenyt, csak kettőt, de kellően sok dobogót és pontot szereztünk. Szeretnék köszönetet mondani Jules-nek is a kemény küzdelemért, nagyon nehéz ellenfél volt, ezt a címet bármelyikünk megérdemelte volna.”
 
Fotó: WorldSBK Media


Hozzászólások