MotoGP

Espargarót sokkolta, mennyire gyors volt az új KTM-vázzal

Még Marquezzel is tartani tudta a lépést a legfrissebb fejlesztéssel, ráadásul a tempójuk jobb volt, mint előtte az egész versenyhétvégén. A spanyol szerint mindebben Pedrosának is komoly szerepe van.
Tisztelt Olvasóink! A P1race.hu a motorsportok egyik hazai piacvezető portálja. A honlap története 2004-ben indult motogphirek.hu néven, azóta több – szakmai és megjelenésbeli – megújuláson is átesett, pozícióját azonban mindvégig megőrizte. Mivel nem áll mögöttünk tőkeerős befektető, sem politikai támogató, így ahhoz, hogy továbbra is a megszokott vagy még annál is jobb színvonalon végezhessük a munkánkat, az Önök támogatására és segítségére is szükségünk van. Kérjük, támogassák honlapunkat a Patreonon keresztül !

A KTM számára a legfontosabb újítás egy radikálisan új váz kipróbálása volt a valenciai teszten. Pol Espargaro már kedden is elégedett volt az iránnyal és a fejlesztéssel: elmondása szerint úgy sikerült javítani az eddigi gyengeségnek számító területeken, például a kanyarodáson, hogy közben a „hibrid, de 80 százalékban még mindig csővázas” szerkezettel a KTM DNS-ét is megőrizték. Szerdán aztán egy még újabb változatot is kipróbált a spanyollal, amellyel egy ideig a második helyet is elfoglalta az eredményjelzőn Marc Marquez mögött. Bár végül csak nyolcadik lett, Espargaro így sem győzte dicsérni az új vázat:

„Délelőtt ugyanazzal a vázzal kezdtem, amit előző nap is használtam. Aztán viszont hibáztam és elestem. Volt néhány problémánk a motorral is, de akkor én hibáztam abban a kanyarban, ahol aztán Brad is bukott” – idézi a motoros szavait a Motorsport.com szakoldal. „Ezután fel kellett ülnöm az új vázra, mivel nem volt több motorunk. A kemény keveréket tettük fel hátulra, csak hogy visszajöjjön az érzés, és meglepetésre már a harmadik gyorskörömben 1:30,6-ot futottam.”

„Sokkolt és meglepett, hiszen annyira gyorsak voltunk, hogy a második helyen álltunk, gyakorlatilag Marquezzel azonos idővel. Emellett a tempónk is egyértelműen jobb volt: jó ritmusra leltünk, többször is 1:31 elejét futottunk használt gumikon, amelyre a versenyhétvége során nem voltunk képesek. Jobb volt kanyarodás és kigyorsítás terén, a stabilitást illetően pedig még a keddinél is.”


Espargaro a tesztversenyző Dani Pedrosa szerepét is kiemelte abban, hogy miért válik be újabban a KTM-nél a fejlesztések jelentős része: „Dani felelős a nagy újítások fejlesztéséért, mielőtt mi pályára vinnénk őket, és egyértelműen jobbak ezek. Persze régen is itt volt, de nem volt ennyi időnk, a fejlesztéseket egyből a versenyhétvégén bevetettük. Most már másképp dolgozunk, és egyértelmű, hogy Dani jelenléte nagy különbséget jelent. Dani teszteli az újításokat, s amikor azok hozzánk jutnak, már biztosan működnek is.”

Fotó: Sebas Romero/KTM Images


Hozzászólások