Formula-E

Három bajnok a dobogón – a bajnokság végeredménye

Jean-Eric Vergne az első kétszeres bajnoka lett a Formula-E-nek, mögötte pedig Sebastien Buemi és Lucas di Grassi végzett – mutatjuk az ötödik szezon teljes végeredményét.
Tisztelt Olvasóink! A P1race.hu a motorsportok egyik hazai piacvezető portálja. A honlap története 2004-ben indult motogphirek.hu néven, azóta több – szakmai és megjelenésbeli – megújuláson is átesett, pozícióját azonban mindvégig megőrizte. Mivel nem áll mögöttünk tőkeerős befektető, sem politikai támogató, így ahhoz, hogy továbbra is a megszokott vagy még annál is jobb színvonalon végezhessük a munkánkat, az Önök támogatására és segítségére is szükségünk van. Kérjük, támogassák honlapunkat a Patreonon keresztül !

Három győzelme révén nem is kérdés, hogy egy ilyen kaotikus szezonban abszolút megérdemelte a címvédést Jean-Eric Vergne. A New York-i hétvégén azonban az újabb bajnoki trófea mellett egy büntetést is begyűjtött, ugyanis mint kiderült, még a szombati futamon arra kérte rádión csapatát, hogy kérjék azt André Lotterertől, hogy parkolja le az autóját, safety car-fázist kiváltva ezzel.
 
Vergne-t és a csapatmenedzsert kihallgatták, s a francia azzal védekezett, hogy német kollégájának autója eleve sérült volt. Az incidens emlékeztet a 2008-as F1-es Szingapúri Nagydíjakon történtekre, ahol Nelson Piquet szándékosan csapta falnak az autóját, előnyös helyzetbe hozva ezzel csapattársát, Fernando Alonsót. Vergne-t végül egynapos közösségi munkára ítélték – ahogy Max Verstappent a tavalyi brazíliai verekedése után: akkor a hollandnak egy napot a felügyelőkkel kellett töltenie.
 
Mindenesetre Vergne tehát kétszeres bajnok, mögötte pedig a szezonzáró forduló előtt még csak hetedik Sebastien Buemi lett a második, Lucas di Grassi pedig a harmadik, azaz három bajnok végzett az összetettbeli dobogón. Mutatjuk alább a teljes végső ponttáblázatot – ha pedig valaki a többi versenysorozat vb-állására lenne kíváncsi, IDE KATTINTVA megtalálhatja a legfrissebb tabellákat.
 
A Formula-E 2018/2019-es szezonjának végeredménye:
1. J-E. Vergne DS Techeetah 136
2. S. Buemi Nissan 119
3. L. di Grassi Audi 108
4. R. Frijns Virgin 106
5. M. Evans Jaguar 105
6. A. Felix da Costa BMW 99
7. D. Abt Audi 95
8. A. Lotterer DS Techeetah 86
9. S. Bird Virgin 85
10. O. Rowland Nissan 71
11. J. d'Ambrosio Mahindra 67
12. P. Wehrlein Mahindra 58
13. A. Sims BMW 57
14. E. Mortara Venturi 52
15. F. Massa Venturi 36
16. S. Vandoorne HWA 35
17. M. Günther Dragon 20
18. A. Lynn Jaguar 10
19. G. Paffett HWA 9
20. O. Turvey NIO 7
21. J. M. Lopez Dragon 3
22. N. Piquet Jr. Jaguar 1
 
Fotó: DS Techeetah


Hozzászólások