MotoGP

Hivatalos: Binder a gyári KTM-nél, Lecuona a Tech3-nél 2020-ban

Az osztrák gyártó csütörtökön bejelentette, hogy az eredetileg a szatellit csapatba leigazolt dél-afrikai lesz jövőre Pol Espargaro társa a gyári alakulatnál, míg az ő helyét a szintén a Moto2-ből érkező Iker Lecuona veszi át.
Tisztelt Olvasóink! A P1race.hu a motorsportok egyik hazai piacvezető portálja. A honlap története 2004-ben indult motogphirek.hu néven, azóta több – szakmai és megjelenésbeli – megújuláson is átesett, pozícióját azonban mindvégig megőrizte. Mivel nem áll mögöttünk tőkeerős befektető, sem politikai támogató, így ahhoz, hogy továbbra is a megszokott vagy még annál is jobb színvonalon végezhessük a munkánkat, az Önök támogatására és segítségére is szükségünk van. Kérjük, támogassák honlapunkat a Patreonon keresztül !

Johann Zarco Osztrák Nagydíjat követő bejelentése óta, miszerint a szerződése felbontását kéri a KTM-től, nyilvánvaló volt, hogy az osztrákoknak megoldást kell találniuk a 2020-as idényre. Eleinte úgy tűnt, a francia helyét Aragóntól átvevő Mika Kallio lehet a favorit, ám szemlátomást az eddigi három futamon csupán egyszer pontot szerző finn nem győzte meg a gyártó vezetőségét. Az Ausztrál Nagydíj csütörtök reggelén ugyanis bejelentették, hogy az eredetileg a szatellit Tech3 csapathoz leigazolt Brad Binder megy át a gyári gárdához Pol Espargaro mellé, míg a korábbi Moto3-as világbajnok dél-afrikai helyét a Moto2-ben csupán két dobogós helyezéssel rendelkező Iker Lecuona veszi át, aki így Miguel Oliveira csapattársa lesz Herve Poncharal alakulatában.
 
„Egyértelmű volt, hogy változtatnunk kell a 2020-as terveink a nyár közepi bejelentés okán” – mondta el a KTM közleményében Pit Beirer motorsport-igazgató. „Néhány megbeszélés után úgy határoztunk, hogy lehetőséget adunk a fiatal, éhes versenyzőknek, akik a többi kategóriában már szereztek tapasztalatot, hogy megmutassák nekünk, mire képesek. Brad a KTM ranglétráján lépdelt előre, és nincs kétségünk felőle, hogy a Red Bull KTM csapatánál is ugyanazt a stílust és soha fel nem adós hozzáállást láthatjuk tőle, amelyet már hosszú ideje megszokhattunk nála. Iker a Tech3-nél fog debütálni, és biztosak vagyunk benne, hogy Hervé és a srácai ugyanúgy segíteni fognak egy újabb újoncnak, mint tették azt idén Miguel esetén. Izgalmas lépéseket teszünk a MotoGP-s projektünkben, és most, hogy véglegesítették a 2020-as felállást, tényleg megkezdhetjük az építkezést erre az új fejezetre.”
 
Mike Leitner, a Red Bull KTM csapatmenedzsere így nyilatkozott: „Rendkívül elégedett vagyok a 2020-as párosunkkal. Hosszan egyeztettünk erről, de úgy vélem, a KTM végül jó döntést hozott. Pol személyében van egy roppant erős versenyzőnk, aki már eddig is jó eredményeket hozott számunkra, Bradnél pedig láthattuk más kategóriákban, mire képes a motorunkkal. Ő az egyike azon fiatal srácoknak, akik végigjárták a ranglétránkat. Nagy kihívás lesz ez számára, de úgy vélem, nagyszerű jövő áll előtte a MotoGP-ben.”
 
Poncharal a következőket mondta el a Tech3 vezetőjeként: „Az az érzésem, hogy ez a legerősebb KZM-es felállás 2020-ra, amelyet csak remélhettünk. Négy tehetséges, szenvedélyes motorost akartunk, akik a projektünk részei maradnak. Személy szerint is örülök annak, hogy egy olyan fiatal és tehetséges újonccal dolgozhatok együtt, mint Iker. Ez a helyes irány a jövőre nézve, láthattuk más csapatoknál, hogy ez sikerre vezethet. Kezdjünk el dolgozni a 2020-as idényen: a technikai támogatásunk és a megfelelő embereink már megvannak. Úgy gondolom, Miguellel is nagyot fogunk előrelépni a második évében, Iker pedig megmutatja nekünk, mire képes.”
 
Sokak szerint Oliveira előléptetése lett volna a logikus lépés a KTM-től, főleg a portugál idei meggyőző debütálása okán, ám a hírek szerint Poncharal ígéretet kapott arra, hogy jövőre is megtarthatja őt, így csak egy újonccal kell dolgozniuk majd a következő évad során. Mindenesetre az osztrákok mai bejelentésével papíron véglegessé vált a MotoGP 2020-as mezőnye: az egyetlen bizonytalan pont Jorge Lorenzo lehet – annak ellenére is, hogy a spanyol és a Repsol Honda is rendre kitart amellett, hogy kitöltik a 2020 végéig szóló szerződésüket. Ha minden így marad, mindössze a két KTM-es csapat változtat a felállásán a 2019-eshez képest, s egyedül Binder és Lecuona fog szerepelni újoncként jövőre a királykategóriában.

Fotó: KTM Images


Hozzászólások