WTCR

Huffé a második suzukai futam, Michelisz a dobogón

Egy jó rajt után ki sem engedte a vezetést a kezéből Rob Huff: a brit pilóta idei második sikerét aratta a WTCR-ben. Michelisznek egy pozíciót javítva a harmadik helyig sikerült feljönnie, a verseny nagy nyertese azonban Tarquini volt, aki ötödikként zárt, míg legfőbb bajnoki riválisai a pontszerző zónán kívül végeztek.
A még pénteken megrendezett időmérő edzés alapján Oriola, Huff, Dupont, Michelisz, Panis és Bennani várthatta az első három sorból a magyar idő szerint 3:00-kor a második, fordított rajtrácsos suzukai WTCR-futam rajtját – a két bajnoki éllovas közül Tarquini a nyolcadik, Muller pedig a tizenegyedik rajtkockából indulhatott. Huff a rajtot követően megszerezte a vezetést Oriolától, Michelisz maradt a negyedik. A legnagyobb nyertesnek Comte tűnt, aki egészen az ötödik helyig ugrott előre, ám Panis és Tarquini rögtön visszaelőzte. Guerrierit az S-kanyarok elején kiforgatták, így egy körig a Safety Car vette át a főszerepet.
 
Az újraindítás nem hozott változást – Michelisz ugyan hibázott egy kicsit, de Panis nem tudta őt megelőzni. Sőt, Norbi a kör végére a harmadik helyet is megszerezte Duponttól és elkezdte a felzárkózást a versenyben élen álló Huff-Oriola párosra. Szabó Zsoltinak ellenben nem sikerült jól ez a kör, egy elmért féktáv után ütközött Filippivel és ki kellett állnia a versenyből. Az élmezőnyben ezzel kicsit lecsendesedtek a dolgok, egyedül hátrébb voltak események: Ferrara próbálkozott egy látványos előzéssel, illetve Homola rontott nagyot.
 
A nyolcadik körre Michelisz szinte teljesen utolérte Oriolát. Dupont eközben gyors egymásutánban három pozíciót is vesztett, a negyedikről a hetedik helyig csúszott vissza. Azonban végül ez bizonyult az egyetlen pozíciócserének a hajrában, sem Michelisz nem tudott előzni, sem a Tarquinit utolérő Ceccon. Huff ezzel idei második sikerét aratta, a futam igazi nyertese azonban a listavezető olasz, aki jócskán legfőbb riválisai előtt végzett, ezzel megerősítette vezető pozícióját a pontversenyben. Folytatás 4:30-kor a harmadik futammal.

A verseny végeredménye:

Fotó: WTCR Media


Hozzászólások