E-sport MotoGP

Kialakult a MotoGP eSport idei mezőnye

Véget ért az idei e-sport-bajnokság első, online fázisa, amely után eldőlt, ki az a tizenkét játékos, aki részt vehet a három fordulóból és összesen hat versenyből álló döntő szakaszban.
Tisztelt Olvasóink! A P1race.hu a motorsportok egyik hazai piacvezető portálja. A honlap története 2004-ben indult motogphirek.hu néven, azóta több – szakmai és megjelenésbeli – megújuláson is átesett, pozícióját azonban mindvégig megőrizte. Mivel nem áll mögöttünk tőkeerős befektető, sem politikai támogató, így ahhoz, hogy továbbra is a megszokott vagy még annál is jobb színvonalon végezhessük a munkánkat, az Önök támogatására és segítségére is szükségünk van. Kérjük, támogassák honlapunkat a Patreonon keresztül !

Három hónapos kiválasztási folyamat ért a végére számos online megmérettetés és három Pro Draft után a MotoGP 2019-es e-sport-bajnokságában. A Pro Draftban a különböző régiók és platformok legjobbjai, összesen 72-en vehettek részt, közülük került ki az a tizenkét finalista, aki részt vehet az idei sorozatban, s akikkel kapcsolatban már az is eldőlt, melyik csapat színeit képviselik majd. Mutatjuk a mezőnyt, benne a tavalyi bajnok Trastevere73-mal (lentebb a Pro Draft legjobb köre látható):
 
AdrianDP26 (spanyol) – Team Suzuki Ecstar
EleGhosT555 (spanyol)  – Repsol Honda Team
AndrewZH (olasz) – Ducati Team
Trastevere73 (olasz) – Monster Energy Yamaha MotoGP
Juan_nh16 (spanyol) – Red Bull KTM Factory Racing
Cristianmm17 (spanyol) – Team Suzuki Ecstar
Moe (indonéz) – LCR Honda Castrol
XxBoMbeR_45xX (spanyol) – Petronas Yamaha SRT
Wimp (belga) – Red Bull KTM Tech 3
Mereja (brazil) – Pramac Racing
Rllorca (spanyol) – Aprilia Racing Team Gresini
Mrtftw (ausztrál) – Reale Avintia Racing
 
A döntő szakasz három helyszíni megmérettetésből fog állni, amelyek mindegyikén két versenyt rendeznek majd, amelyek Lenovo Legion PC-ken fognak futni, természetesen az idei MotoGP-videojátékkal. Az első fordulóra Misanóban, a San Marinó-i Nagydíj péntekjén kerül sor, a másodikra Aragónban, végül pedig következik az immár hagyományos valenciai évadzáró, amelyen dupla pontokat osztanak majd. A viadalokat a MotoGP eSport YouTube-csatornáján és egyéb online felületein lehet majd követni.
 
Pau Serracanta, a Dorna Sports ügyvezető igazgatója így nyilatkozott az e-sport egyre növekvő népszerűségéről: „Fantasztikus látni, hogyan fejlődik évről évre a MotoGP eSport. Idén van döntősünk Európából, Amerikából, Ázsiából és Óceániából is, amely igazán nemzetközivé teszi a bajnokságot – ahogy a MotoGP is, amelynek minden játékos a rajongója. Az e-sport fontos része a sportunknak és fontos a partnereink számára.”

Fotó: MotoGP eSport


Hozzászólások