Egyéb motorsport

Kovács Bálint mindent vitt Schleizben

A H-Moto Team ifjú tehetsége ezúttal Schleizben, az IDM Suzuki Cup sorozatának harmadik fordulójában állt rajthoz, és akárcsak az előző versenyhétvégén, a belgiumi Zolderben, itt is övé lett a pole pozíció, a versenyben futott leggyorsabb köridő, és mindkét futamon őt intették le elsőként. Bálint ezzel megerősítette vezető helyét összetettben is.
Tisztelt Olvasóink! A P1race.hu a motorsportok egyik hazai piacvezető portálja. A honlap története 2004-ben indult motogphirek.hu néven, azóta több – szakmai és megjelenésbeli – megújuláson is átesett, pozícióját azonban mindvégig megőrizte. Mivel nem áll mögöttünk tőkeerős befektető, sem politikai támogató, így ahhoz, hogy továbbra is a megszokott vagy még annál is jobb színvonalon végezhessük a munkánkat, az Önök támogatására és segítségére is szükségünk van. Kérjük, támogassák honlapunkat a Patreonon keresztül !

Úgy tűnik, minden esélye megvan arra Kovács Bálintnak, hogy megnyerje az első komoly nemzetközi sorozatát Európában, ráadásul idei teljesítményével egyértelműen igazolta eddig, hogy a gyorsasági motoros sportág egyik legnagyobb hazai ígérete. A H-Moto Team 17 éves versenyzője ezúttal az IDM Suzuki Cup sorozatában ült motorra, és Schleizben – ahol tavaly mindkét futamon másodikként intették le – Bálint mindent vitt: megnyerte mindkét versenyt, ő indult a pole pozícióból és ő futotta a versenyek leggyorsabb körét. A fiatal motoros idén minden tekintetben előrébb lépett a tavalyi szerepléséhez képest, és nemcsak megőrizte vezető helyét az összetett pontversenyben, hanem immár 31 ponttal előzi meg a vetélytársát.
„A Suzuki Cup sorozat talán legnehezebb pályája a schleizi, és az itteni jó szerepléshez nemcsak tudás, hanem bizony szerencse is kell. Nagyon elégedett vagyok az egész hétvégével, amit a csapattal együtt remekül építettünk fel. Szabadedzéseken különböző beállításokat próbálgattunk annak érdekében, hogy ráleljünk a legjobb gumikímélő beállításra. Ezen azonban van még mit csiszolnunk, ugyanis mindkét futam végén meggyűlt a bajom az abroncsok tapadásával. Hogy nem volt egyszerű ezen az utcai pályán versenyezni, jól mutatja, hogy mindkét futamot meg kellett szakítani piros zászlóval. Nem tagadom, nagyon jól éreztem magam a motoron, hiszen a két versenyen összesen egy körig és pár kanyarig nem én vezettem. Ez a duplázás a bajnokság szempontjából nagyon fontos volt, hiszen immár 31 pontra növeltem az előnyömet összetettben. A következő futamra két hét múlva, augusztus 9-11-e között azon a mosti pályán kerül majd sor, ahol már teszteltünk idén, azaz teljesen felkészülten várhatom a folytatást. Köszönöm a csapatnak a munkáját” – mondta Kovács Bálint, akinek 107 pontja van, míg riválisa 76 ponttal áll mögötte az összetettben.

A H-Moto Team az elmúlt hétvégén Kakuszi Ádám személyében a Magyar Bajnokság pannónia-ringi fordulójában is képviseltette magát, ahol az ifjú versenyző a 3. helyen ért célba a Supersport 300-as kategóriában. 

Írta: Molnár Ádám (H-Moto Team); Fotó: JK Sportsfoto


Hozzászólások