Dakar motor

Kritikus állapotban egy holland motoros a Dakaron

Edwin Straver a 2020-as kiírás utolsó előtti, csütörtöki szakaszán bukott, és családja közlése szerint továbbra is életveszélyes az állapota.
A 2020-as Dakart beárnyékolta Paulo Goncalves néhány nappal ezelőtti halálos balesete, egy másik motoros életéért pedig a legendás viadal zárultával is izgulnunk kell. Edwin Straver az Original by Motul kategóriában indult, ami azt jelenti, hogy mindenféle szervizháttér nélkül vágott neki a versenynek (ezt az értékelést nyerte meg a szatmárnémeti Gyenes Emanuel), így a szervező ASO biztosított bizonyos mértékű segítséget.
 
Straver a csütörtöki, utolsó előtti szakaszon bukott: balesete után a családja tájékoztatása szerint tíz percre leállt a szíve, míg meg nem érkezett az orvosi csapat a helyszínre. Onnan egy rijádi kórházba szállították a holland versenyzőt, akinél egy törést diagnosztizáltak a nyaki gerinc felső részénél. A család pénteki közleménye szerint Straver állapota továbbra is életveszélyes.
 
A 48 éves motoros a harmadik Dakarján állt rajthoz egy KTM 40 EXC nyergében, s a tavaly általa megnyert Motul-kategória értékelésében a második helyén állt a csütörtöki balesete előtt, a motorosok között pedig a 38. pozíciót foglalta el összetettben.
 
Fotó: Dakar Media


Hozzászólások