MotoGP

Lorenzo, Biaggi és Anderson is MotoGP Legenda lesz

Idén három exversenyzőt iktatnak be a MotoGP Legendák közé: a tavaly visszavonult spanyol mellett a Kalóz és a kisebb kategóriákban négy vb-címig jutó új-zélandi motoros részesül ebben a megtiszteltetésben.
Három új taggal bővül idén a MotoGP Legendák egyre népesebb tábora. Jorge Lorenzo esetében erről már azóta tudunk, hogy a spanyol tavaly Valenciában bejelentette visszavonulását. A karrierje során öt vb-címig jutó – ebből hármat szerzett a királykategóriában – motorost Jerezben iktatják be az illusztris klubba. A megtiszteltetésről így beszélt Lorenzo a MotoGP.com hasábjain:
 
„Rendkívül boldoggá tesz, hogy MotoGP Legenda leszek. Amikor elkezdtem ebben a világban versenyezni, amit nagyon szerettem volna elérni, hogy eljussak a világbajnoki mezőnybe. Az, hogy versenyeket, majd öt vb-címet tudtam nyerni, messze felülmúlta a várakozásaimat, a MotoGP Legendák közé bekerülni pedig még nagyobb teljesítmény. Ez a címek mellett azt is jelenti, hogy nyomot hagytam az emberekben és a sporton. Szeretnék köszönetet mondani a Dornának és a FIM-nek az évek során nyújtott támogatásért, és hogy beválasztanak ebbe a különleges csoportba.”
 
A másik exversenyző, aki bekerül a Legendák közé, Max Biaggi lesz. A 250 köbcentis kategóriában négy vb-győzelemig, a legnagyobbak között pedig számos futamgyőzelemig jutó (majd egyébként a Superbike-vb-n is kétszer csúcsra érő) Kalóz a visszavonulása óta sem távolodott el a sporttól, hiszen jelenleg is saját csapattal képviselteti magát a Moto3-ban. Az olaszt stílszerűen Mugellóban iktatják majd be.
 
„Megtisztelő, hogy MotoGP Legenda lehetek, és tudhatom, hogyan a nevem mindörökre olyanokkal lesz egy lapon említve, mint Agostini, Aspar, Nieto vagy Sheene… Örülök, hogy a versenyzői örökségemre mindig emlékezni fognak, és jó tudni, hogy még ma is elismerik a sokévnyi kemény munkát. Szeretnék mindenkinek köszönetet mondani, aki úgy döntött, ebben a megtiszteltetésben részesít” – mondta el Biaggi.
 
A harmadik név talán a legkevésbé ismert: Hugh Anderson a 60-as években alkotott maradandót, két-két vb-címig jutott az 50 és a 125 köbcentis kategóriákban. Az új-zélandi exmotoros így nyilatkozott: „Hogyan éreztem magam, amikor megtudtam a hírt? Első körben aggódtam, hogy az én viszonylag szerény eredményeim megérdemlik-e ezt az elismerést. Igazságos-e ez a felkérés? Néhány órával később aztán már jóleső érzés töltött el. Az öröm, hogy a modern világ ennyi idő után sem feledkezett meg a múltról, és hogy a teljesen más korszakban versenyző motorosoknak még mindig van értékük. A legmagasabb szinteken értékelik a sportunk történelmét. Köszönöm” – fogalmazott Anderson, akinek kapcsán egyelőre csak annyit tudni, hogy „az év későbbi részében” kerül majd sor a beiktatására.

Fotó: MotoGP Media


Hozzászólások