MotoGP

Lorenzo szerint Marquez sikerei miatt nem változtat a Honda

Az ötszörös világbajnok úgy gondolja, mivel csapattársa a jelenlegi csomaggal is folyamatosan nyer, a HRC-nek nem igazán akaródzik hozzányúlni a motorhoz, hogy az a többiek számára is versenyképes legyen.
Szeretnél élőben szurkolni kedvenc motorversenyződnek az augusztus eleji brnói futamon? Akkor van egy ajánlatunk számodra: az előző évekhez hasonlóan idén is megrendelheted belépődet jegyshopunkon keresztül a MotoGP Cseh Nagydíjára – a jelenlegi áron már csak június végéig!

Az Olasz Nagydíjon is óriási a kontraszt a Repsol Honda két motorosa között: míg Marc Marquez már idei negyedik pole-pozícióját szerezte, ráadásul tette mindezt új körrekorddal, addig Jorge Lorenzo mindössze a 17. pozícióba kvalifikálta magát a mugellói futamra. Lorenzo a kvalifikáció után elismerően beszélt csapattársa teljesítményéről, ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy számára úgy tűnik, a Honda Marquez sikerei miatt nem igazán akar változtatni a motoron, pedig azzal pillanatnyilag csak a címvédő igazán versenyképes. Az ötszörös vb-győztes szerint pedig a ducatis példából kiindulva épp ő lehetne a megfelelő ember ahhoz, hogy segítsen a japánokban versenyzőbarátabb gépet fejleszteni:

„Természetesen főként magamra gondolok, nem igazán érdekel, hogy segítsek más versenyzőkön, de ha másokat megkérdeztek, ők is azt fogják mondani, hogy a saját útjukat járják” – idézi Lorenzót a Motorsport.com. „De azt hiszem, hogy ahogy azt más gyártóknál már megcsináltam, mivel elég érzékeny versenyző vagyok rengeteg tapasztalattal, így ha sikerülne jobban éreznem magam a motoron és egyszerűbbé tenni a dolgokat, akkor abból más versenyzők is profitálnának sebesség és kényelem terén egyaránt. Még Marc is: ha simábban menne a motor a kigyorsításokon, és jobban meg lehet fékezni a kanyarok bejáratánál, akkor Marc is gyorsabb lenne. Nyilván mivel nyer, hatból ötször övé lett a vb-cím, nincs sok okuk a változtatásra, nem igaz? Hiszen folyamatosan nyernek Marckal. De úgy vélem, a Honda célja egy ilyen kategóriában az első és második helyek elhozása lehet. És ez is a cél, hogy más motorosok számára is versenyképessé tegyük a gépet.”

Arra a felvetésre, hogy olyanná akarná-e alakítani az RC213V-t, mint a tavaly év végi Desmosedici, így felelt Lorenzo: „Nem, a Honda mindig Honda lesz, a Ducati pedig Ducati. Annak a Ducatinak, amelyre az első napomon felültem, semmi köze nincs ahhoz, amiről a végén leszálltam. Úgy gondolom, a Honda is produkálhat hasonló folyamatot a jövőben. Rengeteg dologban határt szabnak nekünk a szabályok, és nincs is sok időnk, ezt is megértem. Egyes pályák jobbak lesznek, mások kicsit rosszabbak. A következő, barcelonai például talán valamelyest jobb lesz, mint ez. Türelmesnek kell lennünk, bizakodva és motiváltan kell tovább dolgoznunk. Ha több kilométert meg tudunk tenni, akkor szerintem jobb leszek, de az igazi különbséget az fogja jelenteni, ha megérkeznek azok a részek, amelyekre szükségem van. Ennek a kettőnek az együttes folyamatáról van szó: a motor fejlesztéséről és a gép megértéséről. Jelenleg is próbálom a legjobbamat nyújtani, de ma ez erre volt elég. Tény, hogy nem mentem jól az időmérőn, több hibát is elkövettem, nem futottam jó kört, de összességében ez a tényleges helyezésünk.”

Fotó: Repsol Media

Tisztelt Olvasóink! A P1race.hu a motorsportok egyik hazai piacvezető portálja. A honlap története 2004-ben indult motogphirek.hu néven, azóta több – szakmai és megjelenésbeli – megújuláson is átesett, pozícióját azonban mindvégig megőrizte. Mivel nem áll mögöttünk tőkeerős befektető, sem politikai támogató, így ahhoz, hogy továbbra is a megszokott vagy még annál is jobb színvonalon végezhessük a munkánkat, az Önök támogatására és segítségére is szükségünk van. Kérjük, támogassák honlapunkat a Patreonon keresztül !


Hozzászólások