Superbike

Lowes akár Haslam helyén is kiköthet?

Az már borítékolható, hogy a britnek távoznia kell a Pata Yamahától, de sajtóhírek szerint előfordulhat, hogy nemcsak csapatot, hanem márkát is vált az összetett tabella harmadik helyezettje.
Tisztelt Olvasóink! A P1race.hu a motorsportok egyik hazai piacvezető portálja. A honlap története 2004-ben indult motogphirek.hu néven, azóta több – szakmai és megjelenésbeli – megújuláson is átesett, pozícióját azonban mindvégig megőrizte. Mivel nem áll mögöttünk tőkeerős befektető, sem politikai támogató, így ahhoz, hogy továbbra is a megszokott vagy még annál is jobb színvonalon végezhessük a munkánkat, az Önök támogatására és segítségére is szükségünk van. Kérjük, támogassák honlapunkat a Patreonon keresztül !

Miközben még mindig csupán néhány csapat jelentette be hivatalosan egyik vagy másik versenyzőjét a 2020-as Superbike-világbajnoki, a sajtóhírek alapján több átigazolást is szinte biztosra lehet venni. Azt például maga Alex Lowes erősítette meg a néhány héttel ezelőtti portimaói teszten, hogy távozni fog a Pata Yamahától. A döntést többek között jelenlegi csapattársa, Michael van der Mark is furcsállja, elvégre általában közel azonos teljesítményt nyújt a két motoros, ráadásul jelenleg a brit előrébb áll a vb-tabellán.

Az is borítékolható, hogy a Kawasakit elhagyó Toprak Razgatlioglunak kell helyet csinálni a hangvillások első számú csapatánál. Adódik persze a kérdés, hogy hova vezethet Lowes útja: sajtóértesülések szerint a Yamaha nem akarja őt elengedni, csupán másik istállóba áthelyezni, s állítólag a brit maga is úgy nyilatkozott, hogy a jövőre vélhetően immár két motort indító Ten Kate vonzó opció lehet számára.

Azt viszont a Motorsport.com kérdésére kijelentette, hogy valóban azt szeretné a Yamaha, ha maradna: „Fantasztikusak hozzám, szeretnék, ha a projekt része maradnék, éppen ezért furcsa, hogy nem tartanak a fő csapatban. Talán valamit változtatni akarnak és kipróbálni valami újat. Nem pusztán csak az eredmények számítanak a sportunkban” – idézi Lowes szavait az említett szakoldal.

Viszont úgy hírlik, nem a Ten Kate vagy akár a GRT Yamaha az egyetlen lehetőség a bajnokság jelenlegi harmadik helyezettje számára. A pletykák ugyanis szóba hozták Lowest a Kawasakival is: egyfelől akár helyet is cserélhet Razgatliogluval, azaz kiköthet a Puccetti Racingnél, viszont azt sem lehet kizárni, hogy egyenesen a „zöldek” gyári alakulatába kerülhet. Ott Jonathan Rea helye biztos, Leon Haslamé viszont nem feltétlenül: bár állítólag elégedettek az utóbbi futamokon mutatott fejlődésével és a suzukai nyolcóráson elért sikerben vállalt szerepével, maga Haslam sem tudja még, mi lesz vele – csak azt, hogy biztosan marad a Superbike-vb-n, vélhetően a Kawasakival, de még akár őt is átrakhatják a Puccettihez:

„Gyári szerződést ajánlottak nekem, de az még nincs eldöntve, hogy hol és hogyan fogok versenyezni, miután Toprak távozni fog. Úgy vélem, ez okozott néhány problémát. Rájuk várok most. Győzni akarok, szóval a gyári csapatban szeretnék szerepelni, de nem ilyen egyszerű a döntés. Toprak dobogókat szerez, emellett a második számú csapatot is szeretnék feljebb emelni – nemcsak a Kawasaki, hanem a Dorna is. Nagyon sok tényezőtől függ minden.”

Visszatérve Lowesre: a portimaói versenyhétvége végén a sajtónak nyilatkozva elárulta, hogy bár még nem írta alá a szerződését, azt már eldöntötte, hova akar menni jövőre. A yamahás és a kawasakis lehetőség mellett szóba hozták egyébként a Hondával is, ám sajtóhírek szerint gyakorlatilag biztos, hogy a Ducatitól távozó Alvaro Bautista, valamint Takumi Takahashi alkothatja a HRC gyári csapatát – igaz, a spanyol ugyancsak Portugáliában úgy nyilatkozott, hogy „egy szóval sem mondta”, hogy a Hondához fog igazolni.

Fotó: Yamaha Racing


Hozzászólások