Moto2

Lüthi hiába hajrázott nagyot, Baldassarri sikerével indult a Triumph-éra

Az első kör végétől vezető olasz nyerte a Moto2-esek Katari Nagydíját, ám a fináléban komolyan védekeznie kellett a MotoGP-ből visszatérő svájci ellen. A dobogót Schrötter tette teljessé.
Szeretnél élőben szurkolni kedvenc motorversenyződnek az augusztus eleji brnói futamon? Akkor van egy ajánlatunk számodra: az előző évekhez hasonlóan idén is megrendelheted belépődet jegyshopunkon keresztül a MotoGP Cseh Nagydíjára!

Marcel Schrötter vezetésével rajtolt el a Moto2 első Triumph-blokkos versenye Katarban, immár teljesen villanyfényes körülmények között. A start után rögtön történt egy tömegbukás a mezőny közepén: Iker Lecuona, Nicolo Bulega és Jorge Navarro esett el, míg fél kör elteltével Marco Bezzecchi is csatlakozott hozzájuk. A rajtot egyébként Xavi Vierge kapta el a legjobban, az első kör végén viszont már Lorenzo Baldassarri tört az élre. Az olasz fél másodperccel tudott csak ellépni a Vierge, Schrötter, Remy Gardner triótól, de Alex Marquez, Brad Binder, Sam Lowes, Luca Marini, Thomas Lüthi és Augusto Fernandez sem szakadt le igazából az élbolyról.
 
A táv harmadánál aztán Baldassarri elkezdett apránként távolodni, ezt látva pedig Schrötter az élére állt az üldözőknek. A német csökkenteni is kezdte a hátrányt, és vitte magával Gardnert is, de a leggyorsabb köröket ekkor az ötödik helyen haladó Lüthi motorozta. A svájci megelőzte Marquezt is, közben viszont Baldassarri újfent nyolc-kilenc tizedesre növelte a fórját az első pozícióban. Lüthi ráadásul némi időt is veszített a Gardnerrel vívott csatája során, ám sikerült legyűrnie az ausztrált, majd Schröttert is, így négy körrel a leintést megelőzően megérkezett a második helyre – igaz, a hátránya egy másodperc volt Baldassarrival szemben.
 
Lüthi igyekezett is közeledni hozzá, főleg az utolsó két szektorban tudott néhány tizedet kiharapni ellenfele előnyéből. Az utolsó körre két tizedre olvadt kettejük között a különbség, ám hiába támadott a svájci, Baldassarri nyerte a gyorsulási versenyt a célegyenesben – 26 ezredes differenciával –, így az ő sikerével indult a Triumph-éra. Lüthi második hellyel tért vissza a Moto2-be, a dobogóra pedig Schrötter állhatott még fel, miután kivédekezte Gardner támadásait. Fernandez lett az ötödik, Lowes a hatodik, a top 10-be pedig Marquez, Marini, Bastianini és Vierge fért még be.
 
A futam végeredménye:
1. Lorenzo BALDASSARRI ITA Flexbox HP 40 Kalex 39'56.109
2. Thomas LUTHI SWI Dynavolt Intact GP Kalex +0.026
3. Marcel SCHROTTER GER Dynavolt Intact GP Kalex +2.123
4. Remy GARDNER AUS ONEXOX TKKR SAG Team Kalex +2.125
5. Augusto FERNANDEZ SPA Flexbox HP 40 Kalex +2.305
6. Sam LOWES GBR Federal Oil Gresini Moto2 Kalex +3.334
7. Alex MARQUEZ SPA EG 0,0 Marc VDS Kalex +5.018
8. Luca MARINI ITA SKY Racing Team VR46 Kalex +7.336
9. Enea BASTIANINI ITA Italtrans Racing Team Kalex +12.949
10. Xavi VIERGE SPA EG 0,0 Marc VDS Kalex +13.865
11. Fabio DI GIANNANTONIO ITA +Ego Speed Up Speed Up +15.525
12. Brad BINDER RSA Red Bull KTM Ajo KTM +16.591
13. Andrea LOCATELLI ITA Italtrans Racing Team Kalex +18.667
14. Jesko RAFFIN SWI NTS RW Racing GP NTS +18.916
15. Jorge MARTIN SPA Red Bull KTM Ajo KTM +22.771
16. Bo BENDSNEYDER NED NTS RW Racing GP NTS +22.822
17. Khairul Idham PAWI MAL Petronas Sprinta Racing Kalex +23.978
18. Dominique AEGERTER SWI MV Agusta Idealavoro Forward MV Agusta +26.904
19. Simone CORSI ITA Tasca Racing Scuderia Moto2 Kalex +27.030
20. Stefano MANZI ITA MV Agusta Idealavoro Forward MV Agusta +40.274
21. Lukas TULOVIC GER Kiefer Racing KTM +43.003
22. Joe ROBERTS USA American Racing KTM KTM +44.212
23. Philipp OETTL GER Red Bull KTM Tech 3 KTM +47.657
24. Dimas EKKY PRATAMA INA IDEMITSU Honda Team Asia Kalex +57.596
25. Xavi CARDELUS AND Sama Qatar Angel Nieto Team KTM +1'18.749
26. Marco BEZZECCHI ITA Red Bull KTM Tech 3 KTM +1'35.817
Nem ért célba:        
  Tetsuta NAGASHIMA JPN ONEXOX TKKR SAG Team Kalex  
  Jake DIXON GBR Sama Qatar Angel Nieto Team KTM  
  Somkiat CHANTRA THA IDEMITSU Honda Team Asia Kalex  
Nem teljesítette az 1. kört:        
  Jorge NAVARRO SPA +Ego Speed Up Speed Up  
  Nicolo BULEGA ITA SKY Racing Team VR46 Kalex  
  Iker LECUONA SPA American Racing KTM KTM  

Fotó: MotoGP Media


Hozzászólások