MotoGP

Marquez utolsó kanyaros győzelemmel szerezte meg nyolcadik vb-címét

Hiába vezetett szinte végig Fabio Quartararo, a Repsol Honda spanyolja a hajrában megint megfosztotta őt első MotoGP-s sikerétől, így első hellyel zsebelte be újabb összetett elsőségét.
Tisztelt Olvasóink! A P1race.hu a motorsportok egyik hazai piacvezető portálja. A honlap története 2004-ben indult motogphirek.hu néven, azóta több – szakmai és megjelenésbeli – megújuláson is átesett, pozícióját azonban mindvégig megőrizte. Mivel nem áll mögöttünk tőkeerős befektető, sem politikai támogató, így ahhoz, hogy továbbra is a megszokott vagy még annál is jobb színvonalon végezhessük a munkánkat, az Önök támogatására és segítségére is szükségünk van. Kérjük, támogassák honlapunkat a Patreonon keresztül !

Úgy vágott neki a MotoGP mezőnye a szezon tizenötödik futamának, a Thaiföldi Nagydíjnak, hogy Marc Marqueznek először nyílt esélye arra, hogy bebiztosítsa nyolcadik világbajnoki címét. A pole-pozícióból azonban nem ő, hanem idén már negyedszer Fabio Quartararo startolhatott, miközben a második sorban már a rajt előtt dráma zajlott, Jack Millernek kellett ugyanis letolnia a motorját a rajtrácsról, így az ausztrál csak a bokszból vághatott neki a 26 körös távnak.
 
Quartararo megőrizte a vezetést a rajt után, mögé viszont Marquez lépett előre, megelőzve Maverick Vinalest. A repsolos a második körben a franciát is megtámadta, ám hiába ment el mellette simán az egyenesben, utána szélesre sodródott, így a yamahás visszavette az első pozíciót. Ők ketten apránként távolodni látszottak Vinalestől, aki kényelmesen tartotta a harmadik helyét a felzárkózó Andrea Dovizioso előtt, akit Franco Morbidelli és Valentino Rossi követett az első körök után – igaz, az olaszt nem sokkal később lehagyta az Alex Rins, Joan Mir suzukis duó.
 
Quartararo és Marquez folyamatosan egymásnak adta a verseny leggyorsabb körét, négy és hét tized között mozgott közöttük a különbség. A táv feléhez érve aztán a spanyol visszazárkózott és elkezdte nyomás alá helyezni az újoncot. Négy körrel a vége előtt aztán megindult a csata a győzelemért, Marquez viszont sokáig nem próbálkozott konkrét előzési kísérlettel, a hátsó egyenesben is a külső ívre helyezkedett a féktáv előtt. Az utolsó körben aztán ezen a ponton Marquez elment Quartararo mellett, aki ugyan még próbálkozott az utolsó kanyarban, ám a repsolos visszaverte a támadást, ahogy tette azt egy éve Doviziosóval.
 
Ez pedig azt jelentette, hogy Marquez idei kilencedik győzelmével pedig már négy fordulóval a vége előtt megszerezte hatodik MotoGP-s, összességében pedig nyolcadik világbajnoki címét. Ezzel a hondás egy vb-címre került a Mike Hailwood, Carlo Ubbiali, Rossi hármastól, rajtuk kívül pedig Angel Nieto (13 vb-cím) és Giacomo Agostini (15) van előtte. Mögötte Quartararo némileg dühösen vette tudomásul, hogy megint lecsúszott az elsőségről, míg a dobogót Vinales tette teljessé. Őket Dovizioso, Rins, Morbidelli, Mir és Rossi követte, az első tízbe pedig Danilo Petrucci és Takaaki Nakagami fért még be.
 
A futam végeredménye:
1. Marc MARQUEZ SPA Repsol Honda Team Honda 39'36.223
2. Fabio QUARTARARO FRA Petronas Yamaha SRT Yamaha +0.171
3. Maverick VIÑALES SPA Monster Energy Yamaha MotoGP Yamaha +1.380
4. Andrea DOVIZIOSO ITA Ducati Team Ducati +11.218
5. Alex RINS SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki +11.449
6. Franco MORBIDELLI ITA Petronas Yamaha SRT Yamaha +14.466
7. Joan MIR SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki +18.729
8. Valentino ROSSI ITA Monster Energy Yamaha MotoGP Yamaha +19.162
9. Danilo PETRUCCI ITA Ducati Team Ducati +23.425
10. Takaaki NAKAGAMI JPN LCR Honda IDEMITSU Honda +29.423
11. Francesco BAGNAIA ITA Pramac Racing Ducati +30.103
12. Cal CRUTCHLOW GBR LCR Honda CASTROL Honda +33.216
13. Pol ESPARGARO SPA Red Bull KTM Factory Racing KTM +35.667
14. Jack MILLER AUS Pramac Racing Ducati +39.736
15. Andrea IANNONE ITA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia +40.038
16. Miguel OLIVEIRA POR Red Bull KTM Tech 3 KTM +40.136
17. Tito RABAT SPA Reale Avintia Racing Ducati +44.589
18. Jorge LORENZO SPA Repsol Honda Team Honda +54.723
19. Karel ABRAHAM CZE Reale Avintia Racing Ducati +56.012
20. Hafizh SYAHRIN MAL Red Bull KTM Tech 3 KTM +1'01.431
Nem ért célba:        
  Aleix ESPARGARO SPA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia  
  Mika KALLIO FIN Red Bull KTM Factory Racing KTM  

Fotó: Repsol Media


Hozzászólások