MotoE

Matteo Ferrari nyerte az első misanói futamot (videók!)

Hármas bukás és az addigi bajnoki éllovas műszaki problémái is borzolták a kedélyeket a MotoE szombati versenyén, amelynek végén Matteo Ferrari győzött Hector Garzo és Xavier Simeon előtt.
Tisztelt Olvasóink! A P1race.hu a motorsportok egyik hazai piacvezető portálja. A honlap története 2004-ben indult motogphirek.hu néven, azóta több – szakmai és megjelenésbeli – megújuláson is átesett, pozícióját azonban mindvégig megőrizte. Mivel nem áll mögöttünk tőkeerős befektető, sem politikai támogató, így ahhoz, hogy továbbra is a megszokott vagy még annál is jobb színvonalon végezhessük a munkánkat, az Önök támogatására és segítségére is szükségünk van. Kérjük, támogassák honlapunkat a Patreonon keresztül !

Mivel ezen a hétvégén két versenyt is rendeznek a MotoE Világkupa mezőnye számára, így már szombat délután elrajtolt az első futamuk Misanóban. A pole-pozícióból Alex de Angelis várhatta a piros lámpák kialvását, s a San Marinó-i meg is őrizte a vezetést Matteo Ferrari és Xavier Simeon előtt. A bajnokságot vezető Mike di Megliónak viszont műszaki gondjai támadtak, így az eleve a rajtrács végéről induló franciának már az első körben elszálltak az esélyei a jó eredményre, majd nem sokkal később végleg kénytelen volt félreállni.
A mezőny második felében egy hármas bukás borzolta a kedélyeket, amelyben Mattia Casadei mellett két összetettbeli élmenő, Bradley Smith és Niki Tuuli volt még érintett: közülük csak a brit tudta folytatni a versenyt. Közben az élen is egyre komolyabb volt a csata: Simeon előbb Ferrarival vívott nagyot, majd miután megelőzte az olaszt, De Angelist is támadás alá vette, sőt le is nyomta őt. De Angelis aztán nem sokkal később bukott, így Simeon és Ferrari kettőse egyedül maradt az élen, méghozzá újfent utóbbi vezetésével.
A fináléra Hector Garzo is megérkezett a duóra, így hármuk között dőlhetett el a dobogós helyezések sorsa. Az utolsó körben Garzo megelőzte Simeont, Ferrarit viszont már nem tudta utolérni, így a Trentino Gresini csapat olasz motorosa nyerte meg a MotoE történetének harmadik futamát – ezzel egyébként az összetettben is az élre állt. A dobogósok mögött Jesko Raffin, Niccolo Canepa és Maria Herrera futott be, míg az első tízbe Lorenzo Savadori, Nicolas Terol, Sete Gibernau és Josh Hook fért még be.
 
Az 1. futam végeredménye:
1. Matteo FERRARI ITA TRENTINO Gresini MotoE  
2. Hector GARZO SPA Tech 3 E-Racing 0.187 / 0.187
3. Xavier SIMEON BEL Avintia Esponsorama Racing 0.590 / 0.403
4. Jesko RAFFIN SWI Dynavolt Intact GP 3.111 / 2.521
5. Niccolo CANEPA ITA LCR E-Team 3.284 / 0.173
6. Maria HERRERA SPA OpenBank Ángel Nieto Team 6.516 / 3.232
7. Lorenzo SAVADORI ITA TRENTINO Gresini MotoE 6.883 / 0.367
8. Nicolas TEROL SPA OpenBank Ángel Nieto Team 7.276 / 0.393
9. Sete GIBERNAU SPA Join Contract Pons 40 14.576 / 7.300
10. Joshua HOOK AUS OCTO Pramac MotoE 15.568 / 0.992
11. Randy DE PUNIET FRA LCR E-Team 22.278 / 6.710
12. Bradley SMITH GBR One Energy Racing 31.146 / 8.868
13. Eric GRANADO BRA Avintia Esponsorama Racing 1'10.405 / 39.259
Nem ért célba:      
  Alex DE ANGELIS RSM OCTO Pramac MotoE  
  Mattia CASADEI ITA Ongetta SIC58 Squadracorse  
  Niki TUULI FIN Ajo MotoE  
  Kenny FORAY FRA Tech 3 E-Racing  
  Mike DI MEGLIO FRA EG 0,0 Marc VDS  

Fotó: MotoGP Media


Hozzászólások