F1

Megszorítható-e idén a Mercedes és a Ferrari? – előzetes

Amire a Formula-1 rajongói annyira vártak, az a mostani hétvégén valóra válik: egy alaposan kicserélődött mezőny Melbourne-ben megkezdi a 2019-es menetelését a világbajnoki cím felé. Lesznek újoncok, nagy visszatérők, új szabályok, ám a kérdés évek óta ugyanaz: lesz-e olyan istálló, amely képes lesz megszorítani, netán legyőzni a sportágat uraló két élcsapatot.
Szeretnél élőben szurkolni kedvenc motorversenyződnek az augusztus eleji brnói futamon? Akkor van egy ajánlatunk számodra: az előző évekhez hasonlóan idén is megrendelheted belépődet jegyshopunkon keresztül a MotoGP Cseh Nagydíjára!

Sajnos a valaha volt leggyászosabb hangulatban indul útjára a Formula-1 idei, 70. világbajnoksága, hiszen a mindenki által szeretett és tisztelt Charlie Whiting halála vélhetően még sokáig beárnyékolja a sportágat. Persze maga az immár hagyományosnak nevezhető melbourne-i szezonnyitó azért nem a gyászról fog szólni, hiszen az F1 történetének eddigi leghosszabb idénye veszi kezdetét, ami majd december 1-jén, Abu Dhabiban ér véget a 21. futammal. A téli tesztek során a csapatokra nagy munka hárult, hiszen jó néhány új szabállyal kellett megismerkedniük a pilótáknak és a csapatoknak.
 
Nemrég derült ki, hogy a hőskorból visszatér a leggyorsabb körért kapható egy pont: 1950 és 1959 között már élt ezen szabály, igaz, most csak az kaphatja meg a bónuszpontot, aki úgy lesz a leggyorsabb, hogy közben a legjobb tíz között végez. Jelentős változás lesz, hogy idén már külön mérik az autók és a pilóták súlyát, utóbbiak esetén a versenyzőnek minimum 80 kilót kell nyomnia, különben az adott hétvégén plusz súlyt helyeznek el az autójában. Ugyanakkor az autókba 5 kilóval több üzemanyagot tankolhatnak a tavalyi mennyiséghez képest, így a futamok végén egyik pilóta sem kényszerül takarékoskodni a benzinnel. A Pirelli is módosított, és ennek igazából a nézők örülhetnek, hiszen az olasz gyártó leegyszerűsítette az abroncsok jelölését: a legkeményebb keverék fehér, a közepes sárga, míg a leglágyabb piros színnel lesz jelölve.
 
Ami a további változásokat jelenti, nos, számos autó – elsősorban a szponzoroknak köszönhetően – festése megváltozott, persze a megszokott alapok azért a legtöbb csapatnál megmaradtak. Lesz két nagy visszatérője a mezőnynek, hiszen Danyiil Kvjat (Toro Rosso) és Robert Kubica (Williams) kisebb-nagyobb kihagyást követően lett tagja ismét a mezőnynek, ráadásul utóbbi egy nagyon súlyos sérülést követően állhat ismételten rajthoz. Összesen két olyan istálló van, amely nem változtatott a tavalyi felállásán: a Mercedes esetében ez érthető, hiszen a győztes csapaton nem szoktak változtatni, így maradt az ötszörös világbajnok, címvédő Lewis Hamilton és Valtteri Bottas, míg a Haas a másik alakulat, amely ragaszkodott a 2018-ban összességében jól teljesítő Romain Grosjean és Kevin Magnussen duónál. A többi nyolc istálló esetében a félénél – a Sauberből Alfa Romeóvá lett istállónál, illetve a McLarennél és a már említett Williamsnél és a Toro Rossónál – mindkét tavalyi versenyzőt újra cserélték.
A mezőnyben immár csak három világbajnok található – Hamilton, Sebastian Vettel és Kimi Raikkönen –, hét olyan pilóta, aki már nyert futamot – Hamilton, Bottas, Vettel, Max Verstappen, Daniel Ricciardo, Raikkönen és Kubica –, valamint három újonc – Lando Norris, George Russell és Alexander Albon –, valamint egy félig újonc, hiszen Antonio Giovinazzi mindössze két eddigi F1-es versenyen állhatott rajthoz. Ami az esélyeket illeti, a legnagyobb kérdés immár évek óta, hogy lesz-e olyan csapat, amely bele tud szólni a Mercedes és a Ferrari különcsatájába a vb-címekért. Idén erre a Red Bullt tartják esélyesnek, nagy kérdés, hogy az immár Honda-motorokkal futó autó mennyire lesz versenyképes. A középmezőny elejére, vagy ahogy tavaly neveztük, a B-világbajnokság győztese címre a gyári Renault és a Haas mellett idén a Raikkönen vezette Alfának van reális esélye, míg a Racing Point és a Toro Rosso sötét lóként akár meglepetést is okozhat, de a McLarent sem lehet leírni. A téli teszteken az is bebizonyosodott, hogy a mezőny végén – a tavalyi évhez hasonlóan – alighanem a Williamset láthatjuk majd.
 
És akkor nézzük, hogy a melbourne-i pálya milyen meglepetéseket tartogathat. Mivel utcai pályáról van szó, így a felgumizása időbe telik, azaz eleinte kiegyenlített lehet a küzdelem. Ez lesz a 35. Ausztrál Nagydíj, melyből idén 24. alkalommal látogat el a mezőny Melbourne-be. Az Albert Parkban a szokás szerint nyári időjárás fogadta a csapatokat, ha hinni lehet az időjósoknak, akkor a 30 fokot is meghaladja majd a nappali hőmérséklet. Maga a verseny 58 körös lesz – egy kör 5,303 km –, a teljes versenytáv 307, 574 km, és európai idő szerint kora reggel, 6 óra 10 perckor kezdődik a vasárnapi futam. Bármilyen hihetetlenül hangzik is, de a versenyben futott leggyorsabb kör rekordját még mindig Michael Schumacher tartja, aki 2004-ben 1 perc 24,125 másodperc alatt ért körbe. 2018-ban Ferrari-siker született – Vettel nyert és Raikkönen is dobogóra állhatott –, és a téli teszteken látottak alapján a maranellóiak sikere most sem elképzelhetetlen.
 
Csapatok és pilóták
Mercedes – Lewis Hamilton és Valtteri Bottas
Ferrari – Sebastian Vettel és Charles Leclerc
Red Bull – Max Verstappen és Pierre Gasly
Renault – Daniel Ricciardo és Nico Hülkenberg
Haas – Romain Grosjean és Kevin Magnussen
McLaren – Carlos Sainz és Lando Norris
Racing Point – Lance Stroll és Sergio Perez
Alfa Romeo – Kimi Raikkönen és Antonio Giovinazzi
Toro Rosso – Danyiil Kvjat és Alexander Albon
Williams – George Russell és Robert Kubica
 
2019-es Forma-1-es versenynaptár
március 17.                       Ausztrál Nagydíj, Melbourne
március 31.                       Bahreini Nagydíj, Szahír
április 14.                          Kínai Nagydíj, Sanghaj
április 28.                          Azerbajdzsáni Nagydíj, Baku
május 12.                          Spanyol Nagydíj, Barcelona
május 26.                          Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
június 9.                             Kanadai Nagydíj, Montreal
június 23.                          Francia Nagydíj, Le Castellet
június 30.                          Osztrák Nagydíj, Spielberg
július 14.                            Brit Nagydíj, Silverstone
július 28.                            Német Nagydíj, Hockenheim
augusztus 4.                     Magyar Nagydíj, Hungaroring
szeptember 1.                  Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
szeptember 8.                  Olasz Nagydíj, Monza
szeptember 22.               Szingapúri Nagydíj, Szingapúr, Marina Bay
szeptember 29.                Orosz Nagydíj, Szocsi
október 13.                       Japán Nagydíj, Szuzuka
október 27.                       Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
november 3.                     USA Nagydíj, Austin
november 17.                  Brazil Nagydíj, Interlagos (Sao Paulo)
december 1.                     Abu DHabi Nagydíj, Yas Marina
 
Fotó: Mercedes


Hozzászólások