WTCR

Michelisz: „Nekem kedvez a tendencia”

Egy újabb futamgyőzelemmel 24 pontra csökkentette hátrányát az összetettben a magyar pilóta Vila Realban – pedig volt olyan pont a hétvégén, amikor majdnem felrobbant a dühtől.
Tisztelt Olvasóink! A P1race.hu a motorsportok egyik hazai piacvezető portálja. A honlap története 2004-ben indult motogphirek.hu néven, azóta több – szakmai és megjelenésbeli – megújuláson is átesett, pozícióját azonban mindvégig megőrizte. Mivel nem áll mögöttünk tőkeerős befektető, sem politikai támogató, így ahhoz, hogy továbbra is a megszokott vagy még annál is jobb színvonalon végezhessük a munkánkat, az Önök támogatására és segítségére is szükségünk van. Kérjük, támogassák honlapunkat a Patreonon keresztül !

Remekül kezdődött Michelisz Norbert számára a portugál hétvége, hiszen az első időmérőt megnyerte, pedig saját bevallása szerint erre sem ő, sem a csapat nem számított a szabadedzések után. „Ehhez tökéletes körre volt szükség tőlem és Augusto Farfustól is, nem véletlenül mondtam azt közvetlenül a kvalifikáció után is a tévéinterjúban, hogy ez valószínűleg pályafutásom legjobban sikerült köre volt. Egyszerűen kanyarról kanyarra azt éreztem, hogy mindegyiket időveszteség nélkül, a lehető legjobban sikerült megcsinálni, ami egyre nagyobb önbizalmat adott a következőhöz. A valós erőnkön felül teljesítettünk, és annál jobb időre biztosan nem lettem volna képes, mint ami a legfontosabb pillanatban sikerült” – írta a magyar pilóta legfrissebb blogbejegyzésében.

A szombati futamot aztán meg is nyerte Norbi, erről így írt: „Idén már volt olyan pole pozícióm, amit nem tudtam győzelemre váltani. Az első helyről indulni mindig nagyobb nyomást jelent, mert onnan csak veszítenivalója van az embernek, ezúttal viszont a Nürburgring után újra jól kaptam el a rajtot. Kulcsfontosságú volt az első három kör, amelyben tudatosan próbáltuk kiépíteni azt az előnyt, amivel pozícióvesztés nélkül meg lehetett csinálni a jokerkört. Ennek érdekében bevállaltuk, hogy új gumikat tettünk fel az első futamra. Szűkös a keret új gumikból, csak szélsőséges esetben fordul elő, hogy az időmérőkön nincsen szükség az összesre, de úgy voltunk vele, hogy a pole-ból indulva az első futamon van lehetőségünk nagyot húzni, ezért a vasárnapi kvalifikációról átcsoportosítottunk két új gumit.”
„Az első három körben lényegében időmérős köröket futottam, ami ezen a szűk utcai pályán mindig veszélyes, hiszen egy apró hiba is végzetes lehet, de ennek és a mellőlem rajtoló csapattársam segítségének köszönhetően sikerült akkora előnyt kiautóznom, hogy a jokerkör után is maradtam az élen. Sajnos mögöttem Farfus elveszítette a második helyet, így végig nyomnom kellett neki, mert nem akartam túl közel engedni Yann Ehrlacher-t. Folyamatos koncentrációt igénylő futam volt a lehető legszebb végkifejlettel: rajt-cél győzelemmel.”


A vasárnap már kevésbé alakult jól Michelisz számára, hiszen a második időmérőn már a Q1-ben kiesett. Ehhez az is hozzájárult, hogy az utolsó gyorskörén feltartották, de anélkül sem végzett volna sokkal előrébb, s Norbi szerint inkább ez volt a reális kép a Hyundaira kirótt BoP-értékek ismeretében. Az eredmény miatt ennek ellenére is majdnem felrobbant a dühtől a pilóta, a második futamon aztán pedig jött egy nullázás a Kevin Cecconnal történt koccanások miatt: „A jokerkör teljesítése miatt éppen nagyon nyomtam neki, mert olyan helyzet alakult ki, hogy nagyobb kockázatvállalással lehetett volna két helyet előrelépni, enélkül viszont maradtam volna ott, ahonnan indultam, a 16. helyen pont nélkül. Ezért kockáztattam, rosszul mértem fel egy féktávot, túl későn fékeztem, és beleszaladtam Cecconba. Ezt rögtön el is ismertem. A második koccanás inkább szerencsétlen eset volt, mert én félig oldalra figyeltem, nehogy egy mögülünk érkezővel ütközzek, és azt hittem, Ceccon már kigyorsított és ment tovább, de én előbb gyorsítottam nála, így újra összeértünk. Ezért kaptam két fekete pontot a versenyzői licencembe, amiből egy szezonban 12 lehet; nekem ezek voltak az elsők.”

A harmadik futamon aztán néhány kiesésnek, előzésnek és a jó jokerkörös taktikának köszönhetően Michelisz több pozíciót is tudott javítani, így végül 24 pontra megközelítette Esteban Guerrierit a világkupa összetettjének élén. Erről és az esélyekről így írt blogjában Michelisz: „Hogy most 24 ponttal van előttem, nem számít, mert még 12 futam hátra van a szezonból. Az a célom, hogy a malajziai idényzáróra 15-20 pontnál semmiképp se legyen nagyobb a hátrány, mert akkor van igazi esély a címre. Az utóbbi időben kialakuló tendencia nekem kedvez, hiszen az élbolyból Vila Realban is én gyűjtöttem a legtöbb pontot, méghozzá nem az aktuálisan legerősebb autóval. Érzem magamban az erőt, és a két hónapos szünetet sem töltjük tétlenül, tesztekkel is készülünk a harc folytatására” – zárta gondolatait Norbi.

Forrás: Michelisz Norbert versenyzői blogja; Fotó: WTCR Media


Hozzászólások