Egyéb motorsport

Morbidelli Van der Markkal és Syahrinnal együtt indul a sepangi 8 óráson

A Sepang Racing Team bejelentette, hogy a várakozásoknak megfelelően rajthoz áll a hazai futamán az EWC-ben, méghozzá két MotoGP-s és egy Superbike-világbajnoki menővel a nyeregben.
Tisztelt Olvasóink! A P1race.hu a motorsportok egyik hazai piacvezető portálja. A honlap története 2004-ben indult motogphirek.hu néven, azóta több – szakmai és megjelenésbeli – megújuláson is átesett, pozícióját azonban mindvégig megőrizte. Mivel nem áll mögöttünk tőkeerős befektető, sem politikai támogató, így ahhoz, hogy továbbra is a megszokott vagy még annál is jobb színvonalon végezhessük a munkánkat, az Önök támogatására és segítségére is szükségünk van. Kérjük, támogassák honlapunkat a Patreonon keresztül !

A sepangi nyolcórás viadal idén kerül be az endurance-világbajnokság versenynaptárába, a rövidesen sorra kerülő Bol d’Or utáni második állomás lesz december közepén, amikor a motorosok a WTCR-rel együtt látogatnak Malajziában. Razlan Razali, a pálya és a Sepang Racing Team vezetője már korábban kijelentette, hogy mindenképp szeretné elindítani csapatát a hazai versenyen, s most az is kiderült, hogy nem is akármilyen felállásban lesznek ott a rajtrácson, hiszen két MotoGP-s és egy Superbike-világbajnoki menő tűnik majd fel a Yamaha nyergében, amelynek indításában a YART fogja segíteni a gárdát.

Egyik motorosuk Hafizh Syahrin lesz, akiről már korábban kiderült, hogy dupla hétvégét teljesít majd, ugyanis a WTCR-ben is szerepelni fog szabadkártyásként. A maláj motoros, akinek még nem tisztázott a 2020-as sorsa, korábban már versenyzett a suzukai 8 óráson, így nem lesz ismeretlen számára a hosszútávú versenyzés. Ez hatványozottan igaz a másik versenyzőre, Michael van der Markra, aki négyszer is megnyerte már a suzukai viadalt. A harmadik motoros viszont újonc lesz az EWC-ben, ugyanis a Petronas Yamaha MotoGP-s alakulatában szereplő Franco Morbidelli teszi teljessé az istállót.

„Kíváncsian várom, hogyan fog feküdni nekem egy endurance verseny. Ez teljesen más, mint amit eddig csináltam, de jónak tűnik, ezért amikor Razlan megkérdezett róla engem, úgy voltam vele, hogy miért ne” – mondta el Morbidelli. „A Yamaha és a Sepang Racing Team kombinációja azt jelenti, hogy erős lesz a csomag, és jó érzés lesz újra szériamotorokkal versenyezni. Mindig jó, ha motorozással tudjuk formában tartani magunkat, ezért jó, hogy decemberben is versenyezhetünk. Edzettem korábban a YZF-R1-gyel, így van elképzelésem arról, mire számítsak, de biztos vagyok benne, hogy az endurance Superbike-gép teljesen más lesz. Igyekszem a legtöbbet kihozni az utazásból, s egyúttal kiélvezni egy maláj nyaralást is.”

Fotó: Yamaha Racing


Hozzászólások