MotoGP

MotoGP Top 10: A 2018-as szezon legjobb versenyzői

Hagyományainkhoz híven idén is pontoztuk a honlapunk szempontjából legfontosabb versenysorozatok szereplőit – az F1-gyel együtt immár négyet –, ezek alapján pedig újfent összeállítottuk a legjobb tíz versenyző listáját. Elsőként a MotoGP mezőnyét vettük górcső alá.
Imádod az autó-motorsportokat? Újságírói ambícióid vannak? Ha úgy érzed, ezek igazak rád vagy csak szeretnél a P1race.hu csapatának tagja lenni, ne habozz: ki tudja, lehet, hogy Te vagy az, akit keresünk. Részletek ide kattintva.

Az előző évekhez hasonlóan idén is értékeltük az oldalunk tematikájába tartozó fő szériák, azaz a MotoGP, a WTCR, a Superbike-vb és immár az F1 szereplőit is. Elsőként, egyfajta karácsonyi ajándékként a gyorsaságimotoros-világbajnokság királykategóriájának mezőnye kerül sorra: a szerkesztők közül négyen – Balogh Tamás, Ferenci Péter, Krizsa Gergő és Papdi Tamás – osztályoztuk tízes skálán a versenyzőket, figyelembe véve az eredményeik mellett a motorjukhoz, a csapattársukhoz vagy épp a saját korábbi teljesítményükhöz képest nyújtott produkciójukat is. Ezek alapján alakult ki az alábbi top10-es rangsor a MotoGP 2018-as szezonjának legjobbjairól (a zárójelben a csapatnév mellett a négy pontérték átlaga szerepel, pontazonosság esetén pedig a világbajnoki tabellán elfoglalt helyezés döntött).
Citromdíjas: Thomas Lüthi (Marc VDS Honda, 1,25)
A svájci újoncot mindössze azért emeltük ki a top 10-es listánk előtt, mivel a négy kategóriát figyelembe véve ő kapta a legkisebb pontátlagot szerkesztőségünktől – sőt, ketten igazából nullásra értékelték a produkcióját, csak ez a szavazásunk „játékszabályainak” nem felelt meg. Tény, hogy Lüthi kénytelen volt kihagyni a tavaly novemberi teszteket, tény, hogy túl sok időt töltött el a középső géposztályban, így nehéz volt az átállás számára, és tény, hogy a Marc VDS Hondája sem a legütősebb technika a mezőnyben, de az, hogy egyetlen pontot sem sikerült összekaparnia úgy, hogy még Xavier Simeonnak is összejött ez, kritikán aluli teljesítmény – kíváncsiak leszünk, a Moto2-be visszatérve mit fog mutatni.
10. helyezett: Jack Miller (Pramac Ducati, 6,38)
Parádésan kezdte a szezont az ausztrál motoros, hiszen Termasban vakmerő taktikával szerzett pole-t és kis híján a dobogóra is felállhatott, az idény korábbi részében azonban néhány villanást leszámítva eléggé beleszürkült a középmezőnybe. A Pramac Racing színeiben illett volna legalább a GP17-es Ducatikat használó versenyzők közül kiemelkednie, de igazából ez sem sikerült neki, ráadásul továbbra is viszonylag sok alkalommal dobott el magától pontokat egy-egy hibával. 2019-ben nagy lehetőséget kap az aktuális évi Desmosedici nyergében, de élnie is kell vele.
9. helyezett: Johann Zarco (Tech3 Yamaha, 6,38)
Hasonló dolgokat lehet elmondani a franciáról is, mint Millerről: az idény elején kiváló formát mutatott, Argentínában és Spanyolországban is dobogós volt, két pole-t is begyűjtött, s hazai futama előtt Marc Marquez legközelebbi üldözőjének számított. A Le Mans-i bukása azonban mintha megtörte volna, s a sepangi harmadik helyét leszámítva igazából nem nagyon vétette észre magát a jövőre már a KTM-nél versenyző motoros. Kijelenthető, hogy az újoncéve jobban sikerült, mint a második – nagy kérdés, az osztrákoknál mire megy majd.
8. helyezett: Maverick Vinales (Movistar Yamaha, 6,63)
Ha csak azt nézzük, hogy ő volt az, aki megtörte a Yamaha közel másfél éve tartó nyeretlenségi szériáját Phillip Islanden, akár előrébb is végezhetett volna a listánkon. Csakhogy a spanyolnak igen kevés értékelhető versenye volt idén: az Ausztrál Nagydíjat leszámítva igazából Austinban, Assenben és a Sachsenringen teljesített igazán jól. A futamok első szakaszában rendre pocsékul szerepelt, a Yamaha szenvedése közepette a csapattárs Valentino Rossi rendre meggyőzőbb produkcióval rukkolt elő, s az sem segít a megítélésén, hogy a legtöbbször a csapatot hibáztatta az eredményeket elmaradása végett. Ha minden összeáll, piszok gyors motoros, de a kiegyensúlyozottságán javítania kell.
7. helyezett: Cal Crutchlow (LCR Honda, 6,75)
Az erősebb szezonjai közé tartozott az idei a brit motorosnak: a termasi káoszból ő került ki győztesen, emellett Misanóban és Motegiben is felállhatott a pódiumra, de amúgy is kifejezetten konstans és jó teljesítményt nyújtott – igaz, a rá jellemző esések azért még így is be-becsúsztak. A Hondán belül egyértelműen ő volt a második erő, felülmúlva a visszavonulása előtt valószínűleg a motivációját teljesen elveszítő Dani Pedrosát, így rászolgált a HRC bizalmára. Ausztráliai sérülése nélkül az összetett ötödik hely és a legjobb szatellit versenyző cím egyértelműen kinézett neki, de akár az év végi dobogó sem lett volna elérhetetlen távolságban tőle.
6. helyezett: Valentino Rossi (Movistar Yamaha, 6,75)
Felemásan sikerült a „Doktor” karrierjének 23. világbajnoki idénye: a ducatis éveit leszámítva először zárt futamgyőzelem nélkül, s amikor erősnek mutatkozott a Yamaha, Vinales mögé szorult csapaton belül. Viszont a rosszabb időszakokban egyértelműen ő volt a hangvillások húzóembere, a szezon első felében sorra szállította a dobogókat, Malajziában pedig fénykorát idéző teljesítményt nyújtott, míg a hajrában el nem esett – tette mindezt 39 évesen. Összetettbeli harmadik helye bizonyítja, hogy bár fiatalabb nem lesz ő sem, bőven van még helye a mezőnyben.
5. helyezett: Alvaro Bautista (Angel Nieto Team Ducati, 7,00)
MotoGP-s karrierje egyik legerősebb idényét futotta a spanyol: az első három nagydíjat és három kiesését leszámítva folyamatosan az első tízben végzett az egykor Aspar névre hallgató alakulat egyéves Ducatijával – ezzel a pontversenyben meg is előzte az azonos technikán ülő Millert. Amikor Phillip Islanden esélyt kapott a bolognaiak gyári csapatától, megmutatta, hogy egy élmotoron ott lenne a mezőny elejében. Kisebb szégyen a MotoGP-re nézve, hogy egy ilyen képességű motoros nem talált ülést magának 2019-re – a Superbike-világbajnokságon viszont felkavarhatja az elmúlt évek állóvizét.
4. helyezett: Jorge Lorenzo (Ducati Team, 7,25)
A tavalyihoz hasonlóan pocsék évkezdetet produkált az ötszörös világbajnok, az első öt futamon mindössze egyszer fért be a top 10-be. Mugellóban azonban fordult a kocka: saját bevallása szerint egy tankkialakítás-módosításnak köszönhetően végre kényelmesen érezte magát a Desmosedici GP18 nyergében, amelynek három győzelem és egy második hely lett az eredménye a szezon középső harmadában, amikor egyértelműen a spanyol volt a legjobb formában. Az év végi sérüléshullám kissé rányomta a bélyegét az idényére, de Lorenzo az idei produkciójával bizonyította: valóban a legjobbak közé tartozik és képes alkalmazkodni – erre a képességére pedig a Repsol Hondánál ugyancsak szüksége lesz jövőre.
3. helyezett: Andrea Dovizioso (Ducati Team, 7,25)
A 2017-es vb-ezüstérem után óriási várakozásokkal vágott neki a szezonnak a Ducati versenyzője, s katari győzelmével megmutatta, hogy idén is számolni kell vele. Ezt követően viszont többször is kulcsfontosságú pillanatban hibázott: Le Mans-i és barcelonai esésével hamar óriásira nőtt a hátránya a tabellán, Motegiben pedig a hajrában bemutatott bukásával végleg el is veszítette az esélyét a címre – azaz épp az a kiegyensúlyozottság hiányzott belőle, amellyel tavaly meg tudta szorongatni Marquezt. Viszont még így is ő volt az, aki a legtöbbször fel tudta venni a versenyt a spanyollal: katari, brnói, aragóniai és thaiföldi csatájuk is emlékezetes marad.
2. helyezett: Alex Rins (Team Suzuki Ecstar, 8,38)
Alighanem kijelenthetjük, hogy a fiatal spanyol szolgáltatta a 2018-as esztendő pozitív meglepetését: noha a szezon első felében rengeteg bukást begyűjtött – egyébként összességében többet is, mint csapattársa, Andrea Iannone, aki ennek ellenére is jócskán elmaradt a várakozásoktól és kollégájától –, hamar összeszedte magát, s az idény második részében kifejezetten erős produkcióval rukkolt elő. Összesen öt alkalommal állt dobogóra, olykor a győzelemre sem tűnt esélytelennek, az összetettben elért ötödik helyezése pedig magáért beszél – még ha ezek valószínűleg kellett Lorenzo és Crutchlow sérülése is. Jövőre neki kell a Suzuki vezérévé válnia, a kérdés az, hogy a motor is meg tud-e ragadni az élmezőnyben.
1. helyezett: Marc Marquez (Repsol Honda, 10,00)
Nem is lehetett kérdéses, hogy az immár hétszeres világbajnok zsinórban harmadik alkalommal is az élen zárja toplistánkat – ráadásul mindannyiunktól a maximális pontszámot begyűjtve. Termasban ugyan elgurult a gyógyszere, az ottani ámokfutását leszámítva nem igazán lehet belekötni a teljesítményébe, mert bár ismét ő bukott a legtöbbször a MotoGP-ben, csupán kétszer dobta el a motort versenyen, ráadásul Valenciában már tét nélkül tette ezt. Piszok gyors, bámulatos dolgokra képes a motoron, és most már végképp beérett taktikailag is, amelyet asseni vagy épp burirami sikere példáz a legjobban – alaposan fel kell kötnie a gatyáját annak, aki 2019-ben le akarja taszítani a trónról a spanyolt.
 
Természetesen Olvasóink véleményére is kíváncsiak vagyunk: kommentek között írjátok meg, mennyire értetek egyet a mi listánkkal vagy nálatok hogyan nézne ki egy top 10-es rangsor a MotoGP-sek idei teljesítménye alapján!
 
Összeállította: Balogh Tamás, Ferenci Péter, Krizsa Gergő, Papdi Tamás

Fotók: MotoGP Media, Yamaha Racing, Suzuki Racing, Ducati Corse, Repsol Media


Hozzászólások