TCR

Nagy Dani második a szezonzárón, Tassit kiütötték (videó!)

Hiába támadta végig Mike Haldert, a M1RA fiatal hyundaios pilótája nem tudta megelőzni hondás ellenfelét. A beugró Michelisz Norbi negyedik lett, míg Tassi az összetettben is dobogóra állhatott volna, Borkovic azonban már az első körben nekiment a sikánnál. A bajnoki címet Mikel Azcona szerezte meg.
Imádod az autó-motorsportokat? Újságírói ambícióid vannak? Ha úgy érzed, ezek igazak rád vagy csak szeretnél a P1race.hu csapatának tagja lenni, ne habozz: ki tudja, lehet, hogy Te vagy az, akit keresünk. Részletek ide kattintva.

Vasárnap délután 15:50-kor rajtolt el a TCR Európa-kupa idei utolsó futama Barcelonában, amelynek magyar szempontból az volt az elsődleges kérdése, hogy fel tud-e állni az összetett dobogóra Tassi Attila vagy Nagy Dániel. Utóbbi a harmadik helyről indulva rögtön a rajt után feljött a második helyre Mike Halder mögé, míg Tassi szintén jól indult, ám már az első kör végén bajba került: a sikánnál Dusan Borkovic szállt bele, így hondás honfitársunk számára a sóderágyban ért véget a verseny, így hamar elszálltak összetettbeli reményei is – az pedig aligha vigasztalta, hogy az előző kanyarban hátulról szintén megpöckölt szerbet vizsgálni kezdte a felügyelőséget.

Történt még ezen kívül is néhány incidens a mezőny, így pályára hajtott a biztonsági autó. Az újraindításnál Halder maradt az élen Nagy előtt, míg a harmadik helyet a BTCC-ből beugró Ashley Sutton vette át. Michelisz Norbert ötödikként haladt, sőt Terting hibáját kihasználva feljött negyediknek, miközben a bajnoki címért matematikai csatát vívó Mikel Azcona és Jean-Karl Vernay egymás mögött autózott – a spanyol pontelőnye tudatában el is engedte az audis franciát. A parádés formában versenyző Sutton Nagy Danit is támadni kezdte a hajrára fordulva, de a brit sem nyugodhatott, ugyanis Michelisz pedig az ő nyakára érkezett meg.

Az utolsó percekben Nagy Dani is próbálta szorongatni Haldert, előznie azonban nem sikerült, így a M1RA fiatal pilótájának be kellett érnie a második hellyel, ami összetettben az ötödik pozíciót eredményezte számára. Michelisz sem boldogul Suttonnal, így a beugró csapattulajdonos-pilóta negyedikként zárta a versenyt. Ami pedig a bajnoki címet illeti: Azcona nyolcadik hellyel – és az egész szezonban egyetlen győzelmet aratva – is bebiztosította az összetett elsőséget Vernay előtt. Tassi egyébként a nullázással végül maradt negyedik az őt kilökő Borkovic mögött, csapata, a Hell Energy Racing with KCMG viszont behúzta a bajnoki győzelmet. Az alábbi videóban a teljes második barcelonai futam visszanézhető:

Fotó: TCR Media


Hozzászólások