MotoGP

Portimao rövidesen MotoGP-futamot rendezhet

Ezt maga Jorge Viegas, a FIM elnöke erősítette meg: elmondása szerint 2022-re előszerződésük van a portugál pályával, ugyanakkor egy másik helyszín kiesése esetén már hamarabb is bekerülhet a naptárba.
Tisztelt Olvasóink! A P1race.hu a motorsportok egyik hazai piacvezető portálja. A honlap története 2004-ben indult motogphirek.hu néven, azóta több – szakmai és megjelenésbeli – megújuláson is átesett, pozícióját azonban mindvégig megőrizte. Mivel nem áll mögöttünk tőkeerős befektető, sem politikai támogató, így ahhoz, hogy továbbra is a megszokott vagy még annál is jobb színvonalon végezhessük a munkánkat, az Önök támogatására és segítségére is szükségünk van. Kérjük, támogassák honlapunkat a Patreonon keresztül !

2012-ben rendeztek utoljára Portugál Nagydíjat a gyorsaságimotoros-világbajnokságon, akkor még az estorili pálya adott otthont a versenynek. Mindeközben 2008-ban megépült a portimaói pálya is, amely egy-két kihagyást leszámítva azóta is állandó része a Superbike-világbajnokság versenynaptárának, s a látványos vonalvezetés óriási népszerűségnek örvend a motorosok körében. Éppen ezért időről időre felmerül, hogy esetleg a MotoGP is ellátogathatna az Autódromo International do Algarve versenypályára – igaz, a négy spanyol futammal együtt így már öt fordulót rendeznének az ibériai félszigeten.

Ennek ellenére úgy tűnik, komoly realitása lehet, hogy újra legyen Portugál Nagydíj a MotoGP-ben. Jorge Viegas, a FIM elnöke – aki egyébként maga is portugál – a Twitteren egy felvetésre reagálva a következőket írta: „Senki sem akarja jobban visszahozni Portugáliába a MotoGP-t, mint én! Előzetes megállapodásunk van 2022-re… de előbb is megtörténhet, ha valaki kiszáll.”

Portimao tehát 2022-től valóban sorban áll a versenyrendezésért, de fontos megjegyezni, hogy számos másik helyszín is így van ezzel: az indonéz és a brazil fordulókról tettek már többé-kevésbé hivatalos bejelentést is, de más országok érdeklődéséről is hallani. Viszont egyfelől tény, hogy ha valamikor, akkor Miguel Oliveira mostani királykategóriás szereplése kapcsán lenne reális esély visszahozni Portugáliát a körfogásra, másfelől pedig arról is hallani, hogy a MotoGP vezetősége eleve tovább növelné a futamok számát akár 22-re is a közeljövőben, így nem feltétlenül járna egy jelenlegi helyszín kiesésével az új nagydíjak érkezése.

Érdemes szót ejteni Viegas utolsó félmondatáról is. Néhány hete ugyanis már kiadták az előzetes 2020-as versenynaptárt, ám azon Brno és az új KymiRing is megcsillagozva szerepelt. Előbbinél a hírek szerint a szerződés anyagi feltételeinek előteremtése körül vannak kérdőjelek – noha elvileg a kontraktus a jövő év végéig szól –, míg a finn pályát még a FIM-nek is homologizálnia kell, ehhez pedig vélhetően szükség lesz egy-két apró módosításra a MotoGP-s tesztversenyzők visszajelzései alapján. A Crash.net úgy tudja, és Viegas szavaiból is erre lehet következtetni, hogy amennyiben valamelyik említett pálya mégsem tudna versenyt rendezni, úgy Portimao lehet a beugró akár már 2020-ban is.

Fotó: WorldSBK Media


Hozzászólások