MotoGP

Puig beszólt a Ducatinak: „Velünk nem csak egy versenyző tudott vb-t nyerni”

Paolo Ciabatti, a bolognaiak sportigazgatója nemrég azt mondta, ők nem a Honda, hanem Marc Marquez ellen harcolnak, erre adott kritikus választ a Repsol csapatmenedzsere.
Tisztelt Olvasóink! A P1race.hu a motorsportok egyik hazai piacvezető portálja. A honlap története 2004-ben indult motogphirek.hu néven, azóta több – szakmai és megjelenésbeli – megújuláson is átesett, pozícióját azonban mindvégig megőrizte. Mivel nem áll mögöttünk tőkeerős befektető, sem politikai támogató, így ahhoz, hogy továbbra is a megszokott vagy még annál is jobb színvonalon végezhessük a munkánkat, az Önök támogatására és segítségére is szükségünk van. Kérjük, támogassák honlapunkat a Patreonon keresztül !

Gyakorlatilag a felénél jár a MotoGP 2019-es szezonja, s a pontversenyt magabiztosan vezeti az eddig öt győzelmet szerző Marc Marquez. A Hondánál azonban eddig csak ő tudott futamot nyerni, s dobogós helyezést is csupán két alkalommal gyűjtött be Cal Crutchlow, s pontosan ez volt az oka annak, hogy a fő riválisnak tartott Ducati sportigazgatója, Paolo Ciabatti úgy fogalmazott egy interjúban, hogy nem is a HRC, hanem csak Marquez ellen harcolnak: „A Honda tervezett egy motort Marqueznek, de mögötte mindig egy Yamaha vagy Ducati végez, sosem egy másik Honda. Szóval Marquez ellen kell harcolnunk” – magyarázta Ciabatti.
 
Mindezt azonban nem hagyta szó nélkül Alberto Puig, a Repsol Honda csapatmenedzsere, aki rámutatott: igaz, hogy az előző hat évben ötször is Marquez lett a világbajnok, de korábban más versenyzők is csúcsra jutottak a királykategóriában a japán gyártó versenygépeivel, míg a Ducati eddig mindössze egyetlen alkalommal nyert világbajnokságot, méghozzá még 2007-ben Casey Stoner révén.
 
„Úgy vélem, Ciabattinak meg kellene nézni az összes 500 köbcentis és MotoGP-s versenyt, amelyet a Honda nyert, meg az összes vb-címet” – nyilatkozta a spanyol El Confidencialnak Puig. „Végig kellene pörgetnie a történelmet, és talán nem így látná a dolgokat. Ami egyértelmű, hogy a Ducati az óriási erőfeszítéseivel egyetlen világbajnoki címet tudott nyerni, és mint azt mindenki tudja, Casey Stonerrel. Véleményem szerint teljesen aránytalan az az erőfeszítés, amit a Ducati ebbe a bajnokságba beleöl. Amit tudok, hogy Marquez nyert ezzel a motorral, ahogy Stoner, Doohan, Spencer, Lawson, Crivillé, Hayden és Rossi is korábban. Hondával sokan nyertek világbajnokságot, Ducatival viszont egyetlen ember egy speciális évben és időszakban.”

Fotó: Repsol Media


Hozzászólások