MotoGP

Rossi az élről bukott, Marquez győzött Sepangban

Hiába vezetett a rajttól kezdve az olasz yamahás, négy körrel a vége előtt elcsúszott, így a mögötte hasonlóan remek tempót diktáló világbajnok örökölte meg az elsőséget. A dobogóra az utolsó körig csatázó Rins és Zarco állhatott még fel.
Imádod az autó-motorsportokat? Újságírói ambícióid vannak? Ha úgy érzed, ezek igazak rád vagy csak szeretnél a P1race.hu csapatának tagja lenni, ne habozz: ki tudja, lehet, hogy Te vagy az, akit keresünk. Részletek ide kattintva.

Marc Marquez büntetése után Johann Zarco indulhatott az első kockából a MotoGP eredetinél két órával korábbra hozott Malajziai Nagydíján. A startot Valentino Rossi kapta el a legjobban, az olasz könnyedén az élre állt, mögé Zarco és Jack Miller sorolt be. Marquez az első kör végén már a negyedik helyet is elvette Andrea Iannonétól, az utolsó kanyarban való megbillenésének pedig az ettől vélhetően kissé megijedő suzukis itta meg a levét, aki elcsúszása miatt idejekorán feladta a küzdelmet. Marquez ezt követően is folyamatosan lépdelt előre: előbb Millert, majd Zarcót is lenyomta – az ausztrál mellett egyébként Andrea Dovizioso és Dani Pedrosa, majd Alex Rins is elment.
 
Marquez eleinte Rossihoz is közeledett, a féltávhoz érve azonban egy másodperc fölé tornázta az előnyét a „Doktor”. Persze a repsolos sem hagyta magát, a futam utolsó harmadában tizedenként dolgozta le a hátrányát. Négy körrel a vége előtt aztán jött a dráma: a még akkor is hat tizeddel vezető Rossi elcsúszott az 1-es kanyarban, és bár vissza tudott még állni a versenybe, de nemcsak a győzelemről és a dobogóról, hanem a pontszerzésről is lemondhatott!
 
A vezetést megöröklő Marquez elsőségét pedig innentől már nem veszélyeztette semmi, kényelmes fölénnyel húzta be a győzelmet a hétszeres világbajnok, ezzel pedig a Honda is bebiztosította a konstruktőri elsőségét. A második helyért viszont az utolsó körig tartott a csata: Rins a hajrában csente el az ezüstérmet Zarcótól. A szokás szerint rosszul rajtoló Maverick Vinales a negyedik helyig zárkózott vissza, majd jött Pedrosa és a Ducatival roppant gyenge versenyt teljesítő Dovizioso, míg a top10-be Alvaro Bautista, Jack Miller, Danilo Petrucci és a hazai közönség előtt szereplő Hafizh Syahrin fért még be. Folytatás és zárás két hét múlva Valenciában.
 
A futam végeredménye:
1. Marc MARQUEZ SPA Repsol Honda Team Honda 40'32.372
2. Alex RINS SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki +1.898
3. Johann ZARCO FRA Monster Yamaha Tech 3 Yamaha +2.474
4. Maverick VIÑALES SPA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha +4.667
5. Dani PEDROSA SPA Repsol Honda Team Honda +6.190
6. Andrea DOVIZIOSO ITA Ducati Team Ducati +11.248
7. Alvaro BAUTISTA SPA Angel Nieto Team Ducati +15.611
8. Jack MILLER AUS Alma Pramac Racing Ducati +19.009
9. Danilo PETRUCCI ITA Alma Pramac Racing Ducati +22.921
10. Hafizh SYAHRIN MAL Monster Yamaha Tech 3 Yamaha +26.919
11. Aleix ESPARGARO SPA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia +29.503
12. Franco MORBIDELLI ITA EG 0,0 Marc VDS Honda +30.933
13. Stefan BRADL GER LCR Honda CASTROL Honda +35.322
14. Takaaki NAKAGAMI JPN LCR Honda IDEMITSU Honda +37.912
15. Bradley SMITH GBR Red Bull KTM Factory Racing KTM +39.675
16. Thomas LUTHI SWI EG 0,0 Marc VDS Honda +41.820
17. Xavier SIMEON BEL Reale Avintia Racing Ducati +43.978
18. Valentino ROSSI ITA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha +58.288
19. Scott REDDING GBR Aprilia Racing Team Gresini Aprilia +1'00.191
Nem ért célba:        
  Pol ESPARGARO SPA Red Bull KTM Factory Racing KTM  
  Michele PIRRO ITA Ducati Team Ducati  
  Karel ABRAHAM CZE Angel Nieto Team Ducati  
Nem fejezte be az 1. kört:        
  Andrea IANNONE ITA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki  

Fotó: Honda Racing


Hozzászólások