MotoGP

Rossi elmondta, hogy visszavonulása után mi hiányzik majd neki a legjobban

Az olasz legenda emellett az egyre inkább közismert eSportról, és a halasztások/törlések által átszabott bajnokságról is beszélt.
Mivel elég sok nagydíjat el kellett halasztani a 2020-as MotoGP-szezonban, így több versenyző is a virtuális versenyzés felé vette az irányt. Valentino Rossit arról kérdezték, hogy nála mi a helyzet ezzel kapcsolatban. Szavait a Crash.net szakoldal idézi:

„Sokakat ismerek, akik jó a videojátékokban is, mint például a testvérem Luca (Marini- a szerk.), vagy éppen Bagnaia. Én nem vagyok túl gyors, viszont tizenkét-tizenhárom éves koromban kaptam anyukámtól egy PlayStationt, aminek rendkívül örültem, szóval része vagyok ennek a generációnak és szeretek játszani.”

A 41 esztendős kilencszeres világbajnok arról is részletesen beszélt, hogy mi fog hiányozni majd a legjobban számára a visszavonulása után, valamint, hogy mik lehetnek szerinte a lehetséges forgatókönyvek a jelentősen átszabott szezon megrendezésének érdekében.

„Általában start előtt leguggolok a motoromhoz, és beszélek hozzá. Elmondom neki, hogy kint a pályán csak magunkra utalva fogunk harcolni a többiekkel, és hogy az ő segítsége is kell a futamok nehéz időszakaiban ahhoz, hogy dobogóra álljunk.  Még sose válaszolt nekem, de szerintem nem lennék meglepődve, hogyha egyszer megszólalna. Amikor visszavonulok, akkor az az érzés hiányzik majd a legjobban, amit a rajtok előtt érzek. Ilyenkor rengeteg az adrenalin, de az ember fél is, hogy hibázhat. Sokan az egésznek az intenzivitása miatt vannak itt, és ezt már a felvezető körön, vagy a rajtrácson állva is érzed. A legrosszabb a Moto2 rajtja, mert ekkor tudod, hogy most már te következel. Amikor a lámpák kialszanak, akkor átkerülünk egy másik dimenzióba.”

„A cél az, hogy minél több versenyt megrendezzenek. Előfordulhat, hogy a Superbike-világbajnoksághoz hasonlóan dupla futamos legyen egy hétvége, vagy csak tizenkét-tizenhárom nagydíj legyen megtartva. Lehet, hogy elbukunk idén hét versenyt, de nem kötelező mind a húszat megrendezni.

Fotó: MotoGP Media


Hozzászólások