Egyéb motorsport

Szakadó eső miatt halasztották a rajtot Sepangban

Az előrejelzéseknek megfelelően szombatra megérkezett az égi áldás Malajziába, így nem tudott az előre kiírt időpontban elrajtolni a FIM endurance-vb szezonbeli második futama.
Tisztelt Olvasóink! A P1race.hu a motorsportok egyik hazai piacvezető portálja. A honlap története 2004-ben indult motogphirek.hu néven, azóta több – szakmai és megjelenésbeli – megújuláson is átesett, pozícióját azonban mindvégig megőrizte. Mivel nem áll mögöttünk tőkeerős befektető, sem politikai támogató, így ahhoz, hogy továbbra is a megszokott vagy még annál is jobb színvonalon végezhessük a munkánkat, az Önök támogatására és segítségére is szükségünk van. Kérjük, támogassák honlapunkat a Patreonon keresztül !

Helyi idő szerint szombaton 13 órakor kellett volna elstartolnia a motoros endurance-világbajnokság 2019/2020-as idénye második futamának, a sepangi 8 órásnak. A feltételes módból viszont kiderülhetett, hogy erre nem került sor, köszönhetően természetesen a Malajziában nem túl nagy ritkaságnak számító özönvízszerű esőnek.
 
Eleinte csak arról döntött a versenyirányítás, hogy a biztonsági autó mögött fog rajtolni a Kovács Bálintot is a soraiban tudó mezőny, a felvezető kör után viszont a start elhalasztása mellett döntöttek. A csapatvezetőkkel való egyeztetés után pedig arra jutottak, hogy addig nem is kezdődik meg a verseny, amíg ezt az időjárási körülmények nem teszik lehetővé.
 
Arról egyelőre nincs információ, mikor rajtolhat el a sepangi 8 órás, de az biztos, hogy bármi is lesz, legkésőbb helyi idő szerint 21 órakor (ez magyar idő szerint 14 órát jelent) véget ér a verseny. Az Eurosport 2 élőben közvetíti az eseményeket – már amikor majd lesznek…

Frissítés: Bő két óra várakozás után a mezőny elindult a biztonsági autó mögött.

Fotó: FIM EWC Media


Hozzászólások