F1

Vettel az élen az időmérő előtt

A Ferrari négyszeres világbajnoka bizonyult a leggyorsabbnak az Olasz Nagydíj utolsó szabadedzésén, minimális különbséggel megelőzve a Red Bullban ülő Max Verstappent, a mercedeses Valtteri Bottast és saját csapattársát, Charles Leclerc-t.
A tegnapi változó időjárási körülmények után ma száraz körülmények között rendezték meg az Olasz Nagydíj harmadik, egyben utolsó szabadedzését, mely nem indult zökkenőmentesen: a délelőtti F3-as futamon Alex Peroni szenvedett balesetet a Parabolica kanyarban, ahol a hurka-rázókőre hajtva felrepült és a kerítésbe csapódott, szerencsére olasz jól van.

A versenyzők tíz perc elteltével hajtottak pályára, az első köridőt Carlos Sainz autózta 1.21.986-os idővel, majd rögtön utána Lance Stroll, a két Williams és Lando Norris is megfutotta első köreit. 21 perc után a Ferrari versenyzői is kigurultak a garázsból, és rögtön az élre is ugortak Sebastian Vettel, Charles Leclerc sorrendben. Fél órával a vége előtt a Red Bullt is láthattuk a pályán, először Alexander Albon, majd Max Verstappen személyében, utóbbi azonnal a harmadik helyre jött fel, míg Albon az ötödik helyre ugrott.

10 perccel a vége előtt a két Ferrari megpróbálkozott egy szélárnyékos módszerrel, azonban Leclerc szélesen fordult a Parabolicából kifelé jövet, ami miatt az versenyigazgatóság elvette a körét, Vettel pedig átvette a vezetést a csapattársától, majd Verstappen ugrott még be a monacói elé.

A tréninget végül Vettel húzta be Verstappen és Bottas előtt, Leclerc a negyedik, míg a Renault ausztrálja, Daniel Ricciardo lett az ötödik. A top10 további sorrendje: Hamilton, Hülkenberg, Albon, Giovinazzi, Kvyat. A mezőny második felében a két McLaren, a két Force India, Pierre Gasly Gasly és két Haas, a sort pedig a Williams versenyzői zárják George Russell, Robert Kubica sorrendben.

A harmadik szabadedzés végeredménye:
1 Sebastian Vettel FERRARI 1:20.294  
2 Max Verstappen RED BULL RACING HONDA 1:20.326 +0.032s
3 Valtteri Bottas MERCEDES 1:20.403 +0.109s
4 Charles Leclerc FERRARI 1:20.403 +0.109s
5 Daniel Ricciardo RENAULT 1:20.564 +0.270s
6 Lewis Hamilton MERCEDES 1:20.595 +0.301s
7 Nico Hulkenberg RENAULT 1:20.752 +0.458s
8 Alexander Albon RED BULL RACING HONDA 1:20.827 +0.533s
9 Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING FERRARI 1:20.881 +0.587s
10 Daniil Kvyat SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 1:20.945 +0.651s
11 Carlos Sainz MCLAREN RENAULT 1:20.949 +0.655s
12 Sergio Perez RACING POINT BWT MERCEDES 1:21.003 +0.709s
13 Pierre Gasly SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 1:21.073 +0.779s
14 Lando Norris MCLAREN RENAULT 1:21.292 +0.998s
15 Kimi Räikkönen ALFA ROMEO RACING FERRARI 1:21.325 +1.031s
16 Kevin Magnussen HAAS FERRARI 1:21.336 +1.042s
17 Romain Grosjean HAAS FERRARI 1:21.621 +1.327s
18 Lance Stroll RACING POINT BWT MERCEDES 1:21.639 +1.345s
19 George Russell WILLIAMS MERCEDES 1:22.374 +2.080s
20 Robert Kubica WILLIAMS MERCEDES 1:22.758 +2.464s

Fotó: Ferrari S.p.A


Hozzászólások