MotoGP

Vinales az utolsó körével ugrott az élre a barcelonai teszten

A Monster Yamaha vasárnap nullázó spanyolja bizonyult a leggyorsabbnak hétfőn a Circuit de Catalunyán, megelőzve Franco Morbidellit és Marc Marquezt. Jorge Lorenzo nagyot esett, Dani Pedrosa először szerepelt nyilvánosan a KTM színeiben.
Szeretnél élőben szurkolni kedvenc motorversenyződnek az augusztus eleji brnói futamon? Akkor van egy ajánlatunk számodra: az előző évekhez hasonlóan idén is megrendelheted belépődet jegyshopunkon keresztül a MotoGP Cseh Nagydíjára – a jelenlegi áron már csak június végéig!

A MotoGP-s csapatok hétfőre is Barcelonában maradtak a Katalán Nagydíjat követően, hogy újabb egynapos szezonközi tesztet teljesítsenek. Azon túl, hogy az istállók is több dologgal kísérleteztek, a Michelin is négyfajta hátsó gumival látta el őket: ebből három már a 2020-as évadra szól, egyet pedig a thaiföldi és ausztrál futamokon kívánnak majd bevetni – ez utóbbi egy merevebb szerkezetű abroncs, amellyel így jobban lehet kezelni a gumi hőmérsékletét.
 
Nem volt zavartalan a körözés a nyolcórás teszt során, ugyanis még délelőtt Jorge Lorenzo hatalmasat esett: a helyszíni jelentések szerint a spanyol a 9-es kanyarban dobta el a Hondát, amely aztán a gumifal tetején kötött ki. A bukók táborát erősítette a hírek szerint Marc Marquez is, akinek egyébként összesen háromféle motor állt a bokszában – ebből az egyik állítólag Takaaki Nakagami 2018-as gépe volt, illetve ismét tesztelte a karbon borítással fedett vázas modellt is –, s aki ennek ellenére is sokáig vezette az eredménylistát.

Végül azonban nem a vasárnapi futamot is megnyerő repsolos zárt az élen, hanem Maverick Vinales, aki a legutolsó körével előzte meg a szintén a hajrában remeklő Franco Morbidellit – nem mellesleg a spanyol volt a legszorgalmasabb is 98 megtett körrel. Két Yamaha végzett tehát az első két pozícióban, de Fabio Quartararo is ott volt az élbolyban a maga ötödik helyével. A hangvillások motorosai közül egyedül Valentino Rossi szerepelt szerényebben, a pénteken már kipróbált új kipufogóval kísérletező „Doktor” ugyanis csak a 14. pozíciót foglalta el.
 
Az élbolyban végzett Alex Rins is: a suzukis a nap során egy ideig az élen is állt, amúgy pedig egy új vázat próbálgatott. A már említett Quartararo mögött a bukást is begyűjtő Francesco Bagnaia következett, aki ezzel a legjobb ducatis lett hétfőn, majd jött Takaaki Nakagami, aki kapcsán a legérdekesebb hír, hogy kipróbálhatta a 2019-es Hondát is (ő az egyetlen a mezőnyben, aki az RC213V 2018-as verziójával versenyez). A top 10-be Joan Mir, Jack Miller és Cal Crutchlow fért még be, míg Danilo Petrucci és Andrea Dovizioso is épp csak kiszorult onnan: ők egy új aero-fejlesztést is teszteltek.
Pedrosa november óta először szerepelt együtt a mezőnnyel, immár KTM-es színekben

A sort három tesztversenyző zárta a tabellán, akik közül kétségkívül Dani Pedrosa személye a legérdekesebb, elvégre a spanyol motoros tavaly év végi visszavonulása óta először körözött együtt a mezőnnyel. A rutinos spanyol, aki téli műtétje miatt csak néhány hete próbálhatta ki az RC16-ost, összesen 51 kört tett meg a KTM nyergében, és nem sokkal maradt el a Suzuki és a HRC színeiben szereplő Sylvain Guintolitól és Stefan Bradltől. A tesztelők közül még Bradley Smith is ott volt a pályán, vele kapcsolatban érdekesség, hogy kedden már a MotoE valenciai gyakorlásának második felvonásán lesz jelenése.
 
A barcelonai tesztnap időeredményei:
1. VIÑALES, Maverick Monster Energy Yamaha MotoGP 1:38.967     98 / 98
2. MORBIDELLI, Franco Petronas Yamaha SRT 1:39.014 0.047 0.047 76 / 78
3. MARQUEZ, Marc Repsol Honda Team 1:39.257 0.290 0.243 61 / 80
4. RINS, Alex Team SUZUKI ECSTAR 1:39.334 0.367 0.077 72 / 75
5. QUARTARARO, Fabio Petronas Yamaha SRT 1:39.428 0.461 0.094 55 / 56
6. BAGNAIA, Francesco Pramac Racing 1:39.466 0.499 0.038 54 / 54
7. NAKAGAMI, Takaaki LCR Honda IDEMITSU 1:39.555 0.588 0.089 52 / 59
8. MIR, Joan Team SUZUKI ECSTAR 1:39.670 0.703 0.115 64 / 67
9. MILLER, Jack Pramac Racing 1:39.745 0.778 0.075 59 / 60
10. CRUTCHLOW, Cal LCR Honda CASTROL 1:39.903 0.936 0.158 34 / 73
11. PETRUCCI, Danilo Mission Winnow Ducati 1:39.917 0.950 0.014 31 / 57
12. DOVIZIOSO, Andrea Mission Winnow Ducati 1:39.925 0.958 0.008 16 / 63
13. RABAT, Tito Reale Avintia Racing 1:39.938 0.971 0.013 26 / 75
14. ROSSI, Valentino Monster Energy Yamaha MotoGP 1:39.968 1.001 0.030 58 / 71
15. ZARCO, Johann Red Bull KTM Factory Racing 1:40.197 1.230 0.229 68 / 70
16. ESPARGARO, Pol Red Bull KTM Factory Racing 1:40.201 1.234 0.004 5 / 57
17. LORENZO, Jorge Repsol Honda Team 1:40.357 1.390 0.156 7 / 65
18. SMITH, Bradley Aprilia Racing Team Gresini 1:40.564 1.597 0.207 87 / 88
19. IANNONE, Andrea Aprilia Racing Team Gresini 1:40.606 1.639 0.042 75 / 76
20. OLIVEIRA, Miguel Red Bull KTM Tech 3 1:40.862 1.895 0.256 31 / 61
21. ABRAHAM, Karel Reale Avintia Racing 1:41.100 2.133 0.238 34 / 35
22. SYAHRIN, Hafizh Red Bull KTM Tech 3 1:41.162 2.195 0.062 50 / 52
23. GUINTOLI, Sylvain Team SUZUKI ECSTAR 1:41.243 2.276 0.081 18 / 69
24. BRADL, Stefan Team HRC 1:41.429 2.462 0.186 75 / 84
25. PEDROSA, Dani Red Bull KTM Factory Racing 1:41.824 2.857 0.395 38 / 51
 
Fotó: MotoGP Media

Tisztelt Olvasóink! A P1race.hu a motorsportok egyik hazai piacvezető portálja. A honlap története 2004-ben indult motogphirek.hu néven, azóta több – szakmai és megjelenésbeli – megújuláson is átesett, pozícióját azonban mindvégig megőrizte. Mivel nem áll mögöttünk tőkeerős befektető, sem politikai támogató, így ahhoz, hogy továbbra is a megszokott vagy még annál is jobb színvonalon végezhessük a munkánkat, az Önök támogatására és segítségére is szükségünk van. Kérjük, támogassák honlapunkat a Patreonon keresztül !


Hozzászólások