MotoGP

Zárul a MotoGP, jön a makaói őrület – program

Az utolsó igazán zsúfolt motorsportos hétvége vár ránk november közepén: Valenciában tét nélküli futamokkal fejeződik be a gyorsaságimotoros-vb 2019-es idénye, míg a WTCR-ben még kiosztásra vár a bajnoki cím.
Imádod az autó-motorsportokat? Újságírói ambícióid vannak? Ha úgy érzed, ezek igazak rád vagy csak szeretnél a P1race.hu csapatának tagja lenni, ne habozz: ki tudja, lehet, hogy Te vagy az, akit keresünk. Részletek ide kattintva.

A négyversenyes távol-keleti túra után visszatér Európába a MotoGP, hogy a hagyományoknak megfelelően Valenciában zárják le a szezont a motorosok. A vb-cím már mindhárom kategóriában gazdára talált, így komoly tét nélkül feszülhetnek egymásnak a versenyzők, akiket itthoni idő szerint a megszokott időpontokban láthatunk pályára gurulni.
 
Mindeközben a WTCR első idénye is a végéhez ér, méghozzá a legendás Makaóban, ahova Gabriele Tarquini érkezik a bajnokság fő esélyeseként, de még Michelisz Norberttel bezárólag heten rendelkeznek matematikai eséllyel az elsőségre. Az ottani eseményekhez elég korán kell kelnünk – az alábbi táblázatban pedig a Macau GP hétvégéjéhez tartozó többi fő kategória (F3, GT és utcai motorverseny) futamainak időpontjait is feltüntettük, ahogy a WEC sanghaji 6 órás versenyét is.
 
MotoGP Valencia, WTCR Makaó – a hétvége programja:
 
Csütörtök (november 15.)  
02:05 - 02:35 WTCR, 1. szabadedzés (Facebook-élő)
06:30 - 07:00 WTCR, 2. szabadedzés (Facebook-élő)
     
Péntek (november 16.)    
01:50 - 02:30 WTCR, 1. időmérő (Facebook-élő)
06:35 - 07:50 WTCR, 2. időmérő (Q1 + Q2 + Q3)  
09:00 - 09:40 Moto3, 1. szabadedzés (tv: Spíler1 TV, élő)
09:55 - 10:40 MotoGP, 1. szabadedzés (tv: Spíler1 TV, élő)
10:55 - 11:40 Moto2, 1. szabadedzés (tv: Spíler1 TV, élő)
13:10 - 13:50 Moto3, 2. szabadedzés (tv: Spíler1 TV, élő)
14:05 - 14:50 MotoGP, 2. szabadedzés (tv: Spíler1 TV, élő)
15:05 - 15:50 Moto2, 2. szabadedzés (tv: Spíler1 TV, élő)
     
Szombat (november 17.)  
07:25 WTCR, 1. futam (tv: Eurosport 1 és M4 Sport, élő)
08:55 Makaói motorverseny  
09:00 - 09:40 Moto3, 3. szabadedzés (tv: Spíler1 TV, élő)
09:55 - 10:40 MotoGP, 3. szabadedzés (tv: Spíler1 TV, élő)
10:55 - 11:40 Moto2, 3. szabadedzés (tv: Spíler1 TV, élő)
12:35 - 13:15 Moto3, Időmérő (tv: Spíler1 TV, élő)
13:30 - 14:00 MotoGP, 4. szabadedzés (tv: Spíler1 TV, élő)
14:10 - 14:50 MotoGP, Időmérő (Q1 + Q2) (tv: Spíler1 TV, élő)
15:05 - 15:50 Moto2, Időmérő (tv: Spíler1 TV, élő)
     
Vasárnap (november 18.)  
01:20 WTCR, 2. futam (tv: Eurosport 1 és M4 Sport, élő)
04:00 WTCR, 3. futam (tv: Eurosport 1 és M4 Sport, élő)
04:00 - 10:00 WEC, Sanghaji 6 órás (tv: Eurosport 1, 6:30-8:30 és 9:30-10:15, élő)
05:25 GT világkupa, Futam (tv: Eurosport 1, élő)
08:30 F3, Futam (tv: Eurosport 1, élő)
08:40 - 09:00 Moto3, Warm up (tv: Spíler1 TV, élő)
09:10 - 09:30 Moto2, Warm up (tv: Spíler1 TV, élő)
09:40 - 10:00 MotoGP, Warm up (tv: Spíler1 TV, élő)
11:00 Moto3, Futam (tv: Spíler1 TV, élő)
12:20 Moto2, Futam (tv: Spíler1 TV, élő)
14:00 MotoGP, Futam (tv: Spíler1 TV, élő)
 
Fotó: MotoGP Media


Hozzászólások