A MotoGP Aragóniai Nagydíja után joggal érezhetjük, hogy a mezőnyt egy dunsztosüvegbe zárták, alaposan felrázták, majd egy adott ponton kiborították. Legalábbis az eredmények alapján. De ennél azért lényegesen bonyolultabb a helyzet, mert ami a hétvégén történt, azt megkönnyeztem, és bízom benne, hogy nem voltam ezzel egyedül.
Ezernegyvenhárom nap, még leírni sem egyszerű. Másképp kifejezve majdnem három év. Valaki ennyi idő alatt új munka után néz, majd ott is felmond, ha sikertelenséget érez, talán szakmát is vált. Mások elválnak majd újraházasodnak, talán még új családot is alapítanak. Megint mások hátat fordítanak az addigi életüknek, ha abban némi döcögést éreznek, és újat próbálnak építeni. Akad, aki meghal, és reinkarnálódik. De nem Marc Márquez. Mert a spanyol versenyző hétvégi sikeréhez nem kellenek sem szavak, sem bizonyítékok, elég csak a tényekre és a számokra hagyatkozni. Ne foglalkozzunk a gumival, tegyük félre egy pillanatra a motort, csak koncentráljunk a jelenre. Arra, hogy létezik napjainkban egy versenyző, aki a MotoGP történetének egyik leghosszabb nyeretlen szériája után ismét a dobogó tetejére állhatott, és újra megízlelhette a legédesebb pezsgőt a világon, amit csak a győzelem jelenthet. Egy versenyző, aki megannyi sérülés, műtét, szenvedés, keserűség és kritika után is képes volt hinni önmagában és abban, hogy majd egyszer talán újra a csúcsra érhet. Ennél nagyobb mentális harc pedig elképzelhetetlen, és nincs ennél nagyobb győzelem. Mert ezek a tények, amelyekkel felesleges vitatkozni, és ha akad még olyan, aki motorsportrajongóként a fentiek láttán is legszívesebben csak kötözködne, javaslom, nézzen más sport után, mert nekünk, MotoGP-rajongóknak ez a nap örökre kivételes és emlékezetes marad.
Marc Márquez 1043 nap után újra főfutamot nyert, öccse és Bagnaia csatája csúnya bukással zárult
De persze az őt érő gyanúsítgatások és vele kapcsolatos konspirációs elméletek még így sem érnek véget. A legutóbbiak épp arról szóltak, hogy már a Red Bull Ringen is külön abroncsokat kapott a Michelintől, és nem volt másként a hétvégi futamon sem. Ezeket általában a megfelelő helyen kell kezelni, és érdemes inkább csak szórakozni rajtuk.
Mert Aragóniában minden volt, csak extra tapadás nem, ezt mindenki láthatta. Így talán érdekesebb lehet, ha a valóságot járjuk körbe, mintsem egy mesevilág adta biztonságos lyukban múlatjuk az időt. Így, ha darabokra cincálnánk Márquez sikerét, kezdhetjük rögtön az óramutató járásával ellentétes irányú pályákkal, amelyek egyértelműen a spanyol pilóta kedvencei. Ezek közé tartozik Austin, a Sachsenring, Misano és a MotorLand Aragón.
A közönség őrjöngött, Marc Márquez ismét táncra perdült, miután véget ért a hosszú böjt (videók)
A következő az előbb is említett tapadáshiány. Ennek okai szintén különböző tényezőkből fakadnak. Egyrészt a pályát újraaszfaltozták, és sokak szerint az új kopóréteg elég gyatrára sikeredett. Néhányan úgy vélik, nem az aszfaltozó vállalat hibázott, hanem a pálya üzemeltetője, aki állítólag nem várta meg a szükséges konszolidációs időt, és a kelleténél korábban adta újra használatba a pályát. Mások pedig úgy gondolják, hogy az idei, aggasztóan aszályos év miatt – Aragónia szinte a sivatag kellős közepén helyezkedik – a pálya rendkívül porossá, szennyezetté vált, a helyzeten pedig tovább rontott, hogy a hétvége során néhány alkalommal eleredt az eső. Ez arra nem volt elegendő, hogy alaposan letisztítsa az aszfalt felületet, arra viszont igen, hogy a por és víz egyvelegéből kialakult egy láthatatlanul csúszós, kellemetlen filmréteg, amely szinte kezelhetetlen volt. Ez különösen a rajtrácson volt tapasztalható, amikor Pecco Bagnaia motorja mindkét alkalommal – a szombati sprinten és a vasárnapi főfutamon – kitört jobbra, és hiába indult az első sorból, a győzelem reménye pillanatok alatt elillant. Tény, hogy szombaton Bagnaia a gumikra is panaszkodott, és burkoltan a Michelint tette felelőssé, míg mások a világbajnok rajtprogramjának rakoncátlankodását emelték ki. Utóbb az is kiderült, hogy a szombati rajt előtt Bagnaia végrehajtott némi változtatást a beállításokon, de a gyári Ducati csapatfőnöke, Davide Tardozzi szerint nem ez okozta a visszaesést. A rajtrács csapnivaló állapotáról egyébként kikerült még egy videó a közösségi médiában, amikor Aleix Espargaró próbál elindulni, de motorjának hátsó abroncsa úgy elpörög, mint a búcsús felhúzós autó a frissen lakozott parkettán.
Az Apriliánál hallgattak a gyári Ducati főnökére, keményen megbüntethették a renitens emberüket
Így a végső következtetés egyértelműen az lehet, hogy pont az hiányzott az aragóniai hétvégén a GP24-es Ducatin ülő versenyzőknek, ami az eddigi futamokon épphogy kiváltságossá tette őket: ez pedig a végtelen tapadás volt. A végtelen tapadás, amelyet a hátsó abroncsok biztosítottak, az a végtelen tapadás, amelynek megfelelő egyensúlyozásával utolérhetetlenek voltak. Talán így történhetett meg, hogy az idei specifikációjú Ducatik szombaton és vasárnap sem tudtak beleszólni a győzelemért folytatott küzdelembe, a folyamatos tapadáshiánnyal küszködő Yamahák pedig önmagukhoz képest szépen teljesítettek. Vasárnap Álex Rins kilencedikként végzett a főfutamon.
Így az sem kizárt, hogy épp a tapadáshiány volt az, ami engedte megmutatni Márquez valódi képességeit és zsenialitását, miután a GP23-as Ducatit hajtó versenyzők eddig egész évben a hátsó tapadás hiányára panaszkodtak, és általában ezt rótták fel legnagyobb különbségként a tavalyi, valamint az idei motor között.
Bagnaia azonnal megtalálta a hibást a rosszul sikerült sprintfutamáért? (videó)
Simon Crafar, a MotoGP bokszutcai riportere folyamatosan boncolgatta a témát a hétvége során, és többször kielemezte, hogy a legnagyobb problémát a nem megfelelő balansz okozhatja a versenyzőknek. Többször jelezte, ha a tapadásért folytatott küzdelemben a versenyző vissza akarja nyerni a hátsó abroncsoktól kapott biztonságérzetet, könnyen ahhoz vezethet, hogy a motor elejétől egy idő után nem érkeznek majd visszajelzések, így mind a megállítása, mind a befordítása rémálom lesz. Továbbá többször jelezte, hogy az első abroncsok bal oldala lesz az, amire külön figyelni kell. Nagyjából hasonló történt a Bagnaia Álex Márquez incidensénél is, amikor ifjabb Márquez első gumijának bal oldala elkopott, és szélesen fordult. Bagnaia ezt próbálta kihasználni, és a következő jobbosban rázárta az ajtót Márquezre, aki motorversenyző lévén nem vette el a gázt, menekülési útvonala viszont nem maradt, mert a regnáló bajnok már előtte ment. A bukás kívülről ijesztőnek tűnt, leginkább az a pillanat volt hátborzongató, amikor Bagnaia menekülni próbál Márquez motorja alól, majd annak forgó első kereke rongybábuként megpörgeti a testét. Ezek azok a jelenetek, amelyeket nem szeretnénk látni, mégis ezek azok, amelyek valóssággá teszik a MotoGP kíméletlenségét és brutalitását. A bírák mindenesetre versenybalesetnek minősítették az esetet.
A Ducati leültethette beszélgetni Bagnaiát és Álex Márquezt, az ütközésükről Martín is megszólalt
Ez viszont Bagnaia dobogós helyezésébe került, ezért a szombati szenvedés és a vasárnapi bukás után ismét Jorge Martín vezeti a tabellát. Így mindenképp kiemelném a spanyol versenyző szürke eminenciássá alakuló jellemfejlődését, mert úgy tűnik, hogy függetlenül a gyártóváltástól, élvezi a Ducati bizalmát, és ha véletlenül történelmet írna, és először nyerne egyéni bajnokságot egy szatellitcsapatnak – tudom, tudom, Valentino Rossi, Nastro Azzurro, de kérem, higgyék el, hogy annál gyáribb csapat nem is létezhetett volna – minden bizonnyal ő lenne a MotoGP történetének legszomorúbb világbajnoka. Ettől függetlenül jelenleg Martín az, aki a megbízhatóságot és a precizitást képviseli a mezőnyben.
Nem úgy a spanyol jövő évi csapata, az Aprilia, amely a hétvégén ismét csak szenvedett. Az olasz gyár kritikusai továbbra is azt emelik ki leginkább, hogy a motor, bár extrán precíz és kifogástalan, annak felhasználhatósága csak egy rendkívül szűk tartományban mutatkozik meg, így bizonyos pályákon verhetetlennek tűnnek, másokon viszont általában a középmezőnyben kullognak, és szenvednek.
A Honda legjobb eredményét ismét a búcsúzó Nakagami Takaaki szállította, aki Jack Miller és guminyomás-probléma miatt bezsebelt büntetésével a tizedik helyen zárt a vasárnapi főfutamon. De a Hondán belül talán mégsem ő, hanem a kiváló kvalifikációt produkáló Johann Zarco került a reflektorfénybe. A francia a tizedik helyről várta a rajtot, ami a japánok számára felért egy győzelemmel, így nem volt meglepő, hogy mindenki kiugró eredményt remélt a franciától. Az eredmény kulisszatitkairól végül az LCR csapatfőnöke, Lucio Cecchinello rántotta le a leplet, amikor a vasárnapi rajt előtt elmondta: azért sem szabad túlmisztifikálni a helyzetet, mert versenyzője valójában a jó rajthelyre koncentrált, így az edzésen sajnos nem volt idejük versenyszimulációt futni, ami általában különös rizikóval jár. Jóslata végül beigazolódott, de a vasárnapi pontszerzés azért összejött a franciának.
Három pilótát is megbüntettek, jelentősen változott az Aragóniai Nagydíj pontszerzőinek sorrendje
Sokak számára ugyanakkor a KTM, pontosabban Pedro Acosta feltámadása jelentette a legnagyobb meglepetést. A spanyol versenyző a szezont fenomenálisan kezdte, feszegette a határokat, majd amikor azokat megtapasztalta, és begyűjtött néhány nagyobb bukást, talán újragondolta a MotoGP lényegét. Arra viszont eddig kevés példát láttunk, hogy ezekből felállva, az ismereteket begyűjtve még ugyanabban az évben képes legyen valaki újra tündökölni. Pedig a hétvégén ez történt. A sprintfutamon lényegében tiszta harmadik helyet láthattunk tőle, míg a főfutamon elért pódiumhoz azért szükség volt az Álex Márquez–Bagnaia-incidensre. De kétségtelen, hogy lesben állt, és hozta a lepattanót.
Sikerét, Marc Márquezéhez hasonlóan szintén érdemes többféle szemszögből megközelíteni. Csapatfőnöke szerint a legfontosabb, hogy megtanulta, miként kell beosztani a gumikat, és menedzselni azokat egy versenyen keresztül. A következő indok, hogy csapata állítólag beállította egy aranyközépútra, és próbálják mindenféle nagyobb változtatás nélkül lehozni az adott hétvégét. Nem kell foglalkoznia a vázakkal és a legújabb fejlesztésekkel, kizárólag arra kell koncentrálnia, hogy az adott hétvégét tökéletesen felépítse. Bár tény, hogy ezek szerint nem volt hiábavaló a nyári szünetben elvégzett irgalmatlan munka, amikor nyaralás helyett a Red Bull Ringen WP-futóműveket tesztelt. Ha pedig kizárólag az elmúlt hétvégére koncentrálunk, a szakértők leginkább a jó kvalifikációs eredményt hozták fel példaként, és furcsa módon azt, hogy Acosta nem jutott a Q2-be. Úgy vélik, azáltal, hogy ezért meg kellett küzdenie a Q1-ben, a felszáradó pályán való gyors motorozással olyan extra tapasztalatra tett szert, amely végül óriási segítséget nyújtott számára a vasárnapi futamon, miután a Q1-ben még egy felszáradó, rendkívül bizonytalan állapotú pályán kellett a továbbjutásért küzdenie. A köridőket tekintve így hiába volt lassú a vasárnapi főfutamon – csak a nyolcadik leggyorsabb időt jegyezte – sikeresen tartotta fel a mögötte érkezőket, viszont ezzel a fajta védekező motorozással a futam hajrájára maradt még annyi tapadás az abroncsaiban, hogy könnyedén konstans maradt, a többieknek viszont már nem volt esélye őt támadni. Így talán kijelenthetjük, hogy Acosta számára Aragónia volt a szezon első olyan versenye, amikor nem csupán a belőle fakadó tehetség állította dobogóra, hanem az elmúlt futamok során megélt és megtapasztalt mélypontok is megtanították az okos versenyzésre, amivel minden téren szintet lépett.
A válaszra, és hogy valóban így volt-e, nem kell sokat várni, mert a következő hétvégén már Misanóban rajtol a mezőny, ahol sokan japán meglepetésre számítanak.
