back to top
2024. október 04. 21:25
KezdőlapMotoGPBagnaia szokatlanul magabiztos, Bastianini elmondta, mi okozta a bukását Japánban

Bagnaia szokatlanul magabiztos, Bastianini elmondta, mi okozta a bukását Japánban

Francesco Bagnaia kijelentette, szerinte neki van a legjobb tempója a Japán Nagydíj pénteki napja alapján, de úgy véli, Jorge Martín és Pedro Acosta meglehetősen közel vannak hozzá. Csapattársa, Enea Bastianini elárulta, miért esett el.

Már-már közhely, hogy az eredményjelző, illetve a stopperóra soha nem hazudik. Nos, ez azért nem mindig, sőt, meglehetősen gyakran nem igaz, főleg a versenyhétvégék elején. Pontosan ez a helyzet a Japán Nagydíj pénteki napjával is, melynek edzésén Francesco Bagnaia csupán hetedik lett, ennek ellenére magabiztosan várja a folytatást.

Az olasz pilóta az élen zárta az első szabadedzést, de az eső miatt az a gyakorlás a szokásos is kisebb jelentőséggel bír. Helyi idő szerint délután viszont hatan is megelőzték, és 318 ezreddel maradt el a legjobb időt megfutó Brad Bindertől. Bagnaia azonban úgy véli, jelenleg az ő tempója a legjobb, így magabiztosan várja a folytatást.

Binder minimális különbséggel győzte le Marc Márquezt, közel volt az újabb továbbjutáshoz a Honda

Mondhatjuk, hogy jól sikerült a péntek – nyilatkozta. – A tapadás nem volt a legjobb, de rendkívül gyorsak voltunk, közel a tavalyi körrekordhoz. Sajnos ennél nem sikerült közelebb kerülnöm, mert az utolsó gyorskörömön elrontottam a tizenegyes kanyart, és lecsúsztam az ívről, míg az elsőn kicsit konzervatív voltam. Addig a pontig minden tökéletesen alakult, jó munkát végeztünk, és mind a versenytempóban, mind egy körön erősek voltunk. Az a jó, hogy a gyorskör nélkül is ott lennék a Q2-ben, mert az első próbálkozás során 1:44.0-t mentem. Jelenleg remek a sebességünk, talán a legjobb, még ha erről korai is beszélni. Ugyanakkor [Jorge] Martín és [Pedro] Acosta szerintem elég közel vannak hozzám ezen a téren. Úgy vélem, még egyet előre kell lépnünk, de már tudjuk, mit kell tennünk.”

Valóban, a címvédő még a korábbi körével is kilencedikként zárta volna az edzést, amivel szintén továbbjutott volna. Bár amióta bemutatkozott a MotoGP-ben, a motegi pálya nem kifejezetten feküdt neki, de most úgy tűnik, hogy kedvezhet neki a vonalvezetés. Erről már a csütörtöki sajtónapon is beszélt, most pedig megerősítette ezen álláspontját.

Úgy vélem, ez a helyszín tapadás szempontjából hasonlít Jerezhez és a Red Bull Ringhez, amelyek jó pályáimnak számítanak – magyarázta. – Sokat kell használni a féket, hogy megállítsuk a motort, és bekanyarodjunk. Továbbá az itteni gumik is passzolnak a stílusomhoz. Jelenleg úgy tűnik, hogy minden rendben van, de folytatnunk kell ezt a munkát, és talán még meg is próbálhatunk javulni egy kicsit.”

Mivel szombaton helyi idő szerint délelőtt jó eséllyel esni fog az eső, a 27 esztendős motoros hangsúlyozta, jól kell reagálniuk a különböző helyzetekre, és az élmezőnyben kell zárni az időmérőt. Ugyanez vonatkozik Enea Bastianinire is, aki csapattársát 149 ezreddel felülmúlva ötödikként zárt. Mindezt a 14-es kanyarban bekövetkezett bukása után, amely szerencsére csak a motorban tett komoly károkat.

Meglehetősen komplikált nap volt – kezdte. – Az elején kicsit küszködtem. Délelőtt nem találtam a tempót, és úgy tűnt, hogy délután is ugyanígy mennek a dolgok. Változtattunk a beállításokon, ami segített, de aztán elestem, mert miközben második sebességi fokozatba kapcsoltam, beragadt a lábam, így negyedikben maradtam, és elvesztettem a [motor] elejét. A bukás után a gyorskörre fordítottam a figyelmem. Az első abroncsot használtam fel arra, hogy megkapjam a megfelelő érzést, az utolsó percekben pedig nyomtam, és jó köridőt futottam. Fontos volt bejutni a Q2-be, de a tempóm most nem a legjobb.”