A MotoGP kereskedelmi jogaival rendelkező Dornánál csökkenteni szeretnék a sorozatban az olasz és a spanyol pilóták számát, de nem kvóták kiosztása által. Mindezt a vállalat vezérigazgatója, Carmelo Ezpeleta árulta el, amikor Jack Miller jövő évre való leszerződtetéséről kérdezték.
Jelenleg nem igazán lehetne azt állítani, hogy a MotoGP mezőnye a világ minden részét ugyanannyira reprezentálja. A huszonkét pilóta közül ugyanis tíz Spanyolországból, hat pedig Olaszországból származik, a két nemzet tehát ilyen téren nagyon domináns. Ez a helyzet más tényezők mellett nagyrészt azért alakult ki, mivel ezekben az országokban nagyon eredményesen működik a tehetségkutatás és gondozás.
A származásuk így főként előnyt jelent az olasz és a spanyol pilótáknak, ám néha az útlevelük „ellenük fordul”. Legalábbis sokan ezt a tanulságot vonták le abból, hogy a Pramac Jack Millert igazolta le, pedig a motorjukra sokáig a Moto2-ben – legalábbis egy ideig – villogó Sergio García is esélyes volt. Millernek a fiatal versenyzővel szemben nincs jó idénye, ami számos ember szemében érhetetlenné tette, hogy miért őt választották. Vagyis pontosabban többeknél már megvolt a válasz: jelenleg Miller az egyetlen ausztrál a MotoGP-ben, Ausztrália pedig egy nagyon fontos piac a sorozat számára. A „vád” tehát az volt a 29 éves motoros felé, hogy csak az útlevele miatt kapott szerződést a következő szezonra. Ezzel kapcsolatban nemrég valósággal felkérdezték a MotoGP kereskedelmi jogaival rendelkező Dorna vezérigazgatóját, aki viszont máshogy látja a helyzetet.
Régi-új főnöke boldog Miller visszatérése miatt, aki szerinte „még nem mutatta meg a valódi értékét”
„Az olimpia esetén, ha amerikai vagy, és negyedik leszel [a válogatón], akkor nem mész ki – mondta a vállalt Carmelo Ezpeleta az AS-nek. – Akkor számodra vége van, ennyi volt. Szóval az nem lehet, hogy néhány srác, akiknek jóval több lehetőségük volt, mint a többieknek, csak mert Spanyolországban jól működik a [tehetséggondozási] rendszer, átvegye az uralmat mezőny felett. Az nem lehet, hogy a spanyolok elfoglalják a rajtrácsot. És ezt úgy mondom, hogy én is spanyol vagyok. A MotoGP-nek világbajnokságnak kell lennie, szóval, ha egy olyan helyről jössz, ahol sokan vagytok tehetséges pilóták, akkor jobbnak kell lenned [a honfitársaidnál], és kész, ugyanis neked több lehetőséged volt azoknál, akik máshonnan jöttek. A bajnokság egyértelműen ezt az utat kívánja követni.”
Ezpeleta arra is kitért, hogy a terveik szerint hogyan fog változni a spanyol és olasz pilóták száma a MotoGP-ben. „A jövőben kevesebb lesz belőlük – jelentette ki. – A mostani [létszámuk] nem ad hozzá semmit a sorozathoz. De persze azt nem fogom megmondani, hogy szerintem kik azok, márpedig vannak ilyenek, akiknek nem kellene itt lenniük. Nem. Mindenesetre ez az állapot nem viszi előre a bajnokságot. Az nem működik, hogy egy globális bajnokságot akarunk, de továbbra is nagyrészt spanyolokat és olaszokat szerepeltetünk, de ez természetesen minden [nemzetre] ugyanúgy vonatkozik. Ha belegondolunk, hány spanyol van most a sorozatban, akinek nem kellene itt lennie?”
Világbajnokság még a MotoGP, vagy inkább egy olasz-spanyol kupa?
„Lehetőséget kell adnunk azoknak, akik eddig nem eleget kaptak – jelölte ki a célt. – És Miller esetében ez teljesen egyértelműen fennáll, hiszen ő már több futamot nyert a MotoGP-ben. Mások, akik pedig kritizálják, kevesebbet nyertek, mint ő. Szóval ne jöjjünk ilyen ostobaságokkal [hogy csak az útlevele miatt kapna ülés jövőre].”
Bár a Dornánál csökkenteni akarják az olasz és spanyol pilóták számát, nem terveznek kvótákat kiosztani az országoknak. „A jövőben nem Miller esetére akarunk alapozni, hanem egy filozófiára – magyarázta Ezpeleta. – És az még a mostaninál is rosszabb lenne, ha országonként egy kvótát adnánk ki. Mindenféle nemzetiségű versenyzőt előnyben akarunk részesíteni. Ahogy már akkor is ezt szerettem volna látni, amikor nem mi irányítottuk [a MotoGP-t], szóval a 80-as években, hogy ne csak amerikai versenyzők legyenek az élmezőnyben. Most az a helyzet, hogy spanyolok vannak az élmezőnyben, de attól még szintén ezt kellene csinálni.”
Kvóta a MotoGP-ben? – reagáltak az ötletre a leginkább érintett nemzetek versenyzői
Spanyolország nemcsak a pilóták, hanem a fordulók számát tekintve is kiemelkedik: négy ottani versenyhétvége szerepel az idei és a jövő évi naptárban is. Ez viszont rövidesen szinte biztosan megváltozik. „Nem leszünk képesek arra, hogy továbbra is négy Nagydíjat rendezzünk Spanyolországban – mondta Ezpeleta. – Ezek a fordulók 2026-ig még biztosan benne lesznek a naptárban, de aztán majd meglátjuk. Ez egyszerűen nem mehet így tovább.”