Révbe ért a spanyol versenyző, történelmet írt. És ez most a legfontosabb.
A szezon utolsó versenyhétvégéjén volt minden, amit egy jóérzésű néző kíván magának, de szerencsére a körömrágós versenyek, indokolatlan izgalmak most elmaradtak. És azt hiszem, ez így volt fair. Valójában senki sem akart több drámát látni, és a közönség is elfogadta, hogy az idei világbajnok bizony spanyol lesz, nem olasz, és bár olasz motoron, nem a gyári csapatban. A jóslatok beigazolódtak, 2001 óta először történt ilyen, a Pramac pedig pont annyira rászolgált erre a címre, mint Jorge Martín.
Bagnaia mindent megtett, és legyőzte Marc Márquezt, de Martín az idei MotoGP-szezon világbajnoka
És bár azt is láttuk, hogy a regnáló világbajnok, Pecco Bagnaia mennyire összekaparta magát a hajrára, és szinte csont nélkül nyert mindent, a mérleg másik oldalán púposodó bukások halmaza végül borította az egyensúlyt. Ezt pedig a torinói versenyző is pontosan tudta. Bár tény, Bagnaia arcán felfedezhető volt némi meglepettség, és talán valóban csak akkor döbbent rá, hogy ezt most elszúrta, amikor leintették a vasárnapi versenyt. De hát világbajnoki címet elveszíteni pokoli érzés lehet, ebbe belegondolni is szörnyű, ezért talán hagyjuk is, milyen képet vágott az olasz, mert ember legyen a talpán, aki ilyen helyzetben talpig úriember marad. Ő pedig így tett, ennek legkiválóbb minőségében.
Bagnaia szerint meg kell tanulnia ötödikként végezni, kielemezte a másokkal történt ütközéseit
Így ha Martín világbajnoki címét most nem vesszük figyelembe, vagy legalább későbbre halasztjuk, azt hiszem, nem kell vitatkoznom senkivel, hogy a vasárnapi futamnak valójában két igazi főszereplője volt.
Közülük az egyik pedig egyértelműen a Ducati gyári versenyzője, aki nemhogy emelt fővel, professzori méltósággal viselte a vereséget, miközben újfent porig verte a mezőnyt. A futam végén elejtett nyilatkozatában pedig jelezte, nem szeretne ömlengeni, mert azzal csak ellopná a pillanatot Martíntól, aki viszont minden figyelmet megérdemel. Így csak csapatának mondott rövid köszönetet, gratulált a spanyolnak, és méltóságteljesen úgy vonult a háttérbe, hogy közben nagyon is látható módon, a legnagyobb tisztelettel megünnepelte vetélytársát. És valljuk be, mi ez, ha nem emberi nagyság, a szó legnemesebb értelmében. Ezzel a hétvégével Bagnaia felemelkedett a legnagyobb sportkiválóságok közé a szememben, és egyáltalán nem érdekel az sem, lesz-e még világbajnok, avagy sem. A saját értékrendem szerint ő már így is legenda.
Martín az utolsó körökben már nem tudott rendesen motorozni, és egy kicsit sírni kezdett
A futam másik főszereplője pedig magától értetődő módon Aleix Espargaró. A férfi, aki harmincöt évesen utolsó aktív szezonját teljesítette, a versenyző, aki bár lenyomott húsz évet a gyorsasági világbajnokságon, első győzelmét mégis karrierje alkonyán, 2022-ben szerezte, amellyel akkora gellert adott saját magának, hogy sokáig még a vb-cím elhódítására is reális esélye volt.
Tavaly végül úgy ellógott a Ducati, hogy az Apriliák is csak bottal üthették nyomukat, ezért a Kapitány idén úgy döntött, ha nincs már reális esélye legalább a futamgyőzelmekre, inkább szögre akasztja versenyzői bukóját, és tigrisüzemmód helyett elmegy tesztelőnek egy valag pénzért a Hondához. Nem rossz deal neki így sem, főleg, hogy az Aprilia technikai igazgatója is vele tart, ezért még azt sem zárhatjuk ki, hogy Espargaró nemcsak mint az Aprilia felfuttatója kerül majd a MotoGP történelemkönyveibe, hanem a Honda megmentőjeként egyaránt.
Énekléssel búcsúztatták Espargarót, akit ellenfele élesen kritizált megkérdőjelezhető céljai miatt
Ha ez a forgatókönyv mégsem lép életbe, már így is bőven nyert, hiszen azon túl, hogy pénzügyileg rafkós, és menedzserével jól megfialtatta vagyonát mindenféle kriptobizniszben, a családjára is több ideje marad, és még motorozhat is néhanapján.
Élete utolsó versenyén viszont igazi oroszlánként küzdött, csak most nem saját magáért, hanem az újdonsült világbajnokért, Martinért tette. Talán már mindenki könyökén jön ki a sztori arról, hogy amikor Martín bekerült a világbajnokság körforgásába, és alig volt mit ennie, Espargaró szinte magára vállalta az apa szerepét. Martínt hazavitte a családjához, így fogadott fiúként teljes értékű családtagként velük lakott. Ruházta és etette, valamint edzőként és mentorként is segítette. A kapcsolat persze nem egy isteni sugallatra jött. Martínt akkoriban fedezte fel Albert Valera, aki anno Espargarót is menedzselte. Valera pedig megkérte idősebb védencét, figyeljen ifjabb honfitársára, hogy tinédzserként ne kerüljön kiszolgáltatott helyzetbe. Nagyjából ez lehetett a fordulópont Martín karrierjében is, hiszen Valera akkoriban nem szimplán (egy) menedzser volt, hanem maga a sikergyáros, aki anno Jorge Lorenzo útját is egyengette.
Gyerekként hajszálon múlt a karrierje, most Rossi bravúrját másolta – portré a MotoGP új királyáról
Espargaró pedig bevallotta, a vasárnapi versenyen egyetlen dologra figyelt, ez pedig Martín volt, és az ő biztonsága. Persze a futam előtt mindenki megígérte, hogy tiszta küzdelmet szeretne, de láttunk már elborult elméjű motorversenyzőt épp eleget, amikor megérzi a vérszagot, és nem tud ösztöneinek megálljt parancsolni. Így Espargaró gyakorlatilag védőbástyaként óvta az előtte motorozó Martínt, és aki megpróbált előrébb kerülni, annak vele gyűlt meg a baja. Ezekből a pillanatokból érezhető volt, hogy néhány előzést már-már erején felül teljesített, így abban sem vagyok biztos, hogy a szervezete ezt őszintén kívánta. Hasonló csatát vívott Enea Bastianinivel is, aki több alkalommal rápróbált az apriliásra, de ezeket a támadásokat rendre visszaverte. A gyári Ducatitól elköszönő itáliai a futam után végül beszólt Espargarónak, és bírálta, amiért védte Martint. Ennél nagyobb bugrisságot viszont elképzelni sem tudtam volna. Hiszen Bastianininek egyetlen feladata volt: gyorsabbnak lenni a spanyolnál, de ez valamiért ismét nem jött össze.
Álex Márquez szintén a legvégsőkig kakaskodott vele, ezeket a támadásokat pedig a futam legvégéig újfent visszaverte, egyedül akkor engedett fel némileg, és engedte el ifjabb Márquezt, amikor annak már esélye sem volt arra, hogy Martínt utolérje. Ennél csodálatosabb és önzetlenebb motorversenyzést pedig még az életben nem láttam.
Nekem pedig csak annyi maradt, hogy elbőgjem magam, amikor Martín átgurult a célvonalon. És nem, nem azért, mert bárkinek is szurkoltam, hanem sokkal inkább azért, mert átéreztem azt a kálváriát és azokat a kilátástalan pillanatokat, amelyeken ez a fiú keresztülment azért, hogy világbajnok legyen. Így hasonlóan megindító pillanat volt az a kép is, amely a garázsban drukkoló családtagokat vette. Közülük pedig két ember maradt szótlan, és rendült meg, amikor Martín teljesítette a versenyt: a spanyol nagyanyja és barátnője, aki titokban olyan szerelmes levelet írt szíve választottjának, amilyent férfinak eddig még talán soha.
A surprise letter full of love and admiration 💌
A very special person wanted to communicate a few things to @88jorgemartin before the first match point begins 🥹#MalaysianGP 🇲🇾 | #TheRematch pic.twitter.com/IRgenlzVNO
— MotoGP™🏁 (@MotoGP) November 2, 2024
Egyébként jobb, ha elhiszik, Martínnak egyáltalán nem volt könnyű dolga. Mert az kérem nem úgy van, hogy egy versenyzőnek csak be kell gurulnia és célba kell érkeznie. Egy versenyzőnek a pályán fókuszban kell maradnia, akkor is, amikor nincs szüksége a győzelemre. Ennél nehezebb feladat pedig talán nincs. Nyomás alatt maradni úgy, hogy mások azt szajkózzák, nincs nyomás. Ez nyilvánvaló hazugság. Talpon maradni a hideg aszfalton pont akkora feladat, mint futamot nyerni, vagy dobogóra állni, abban pedig minden versenyző egyetértett, hogy sokkal nehezebb úgy menni, hogy nem a győzelmet várják tőled. Hiszen ezeknek a srácoknak fókuszban maradni annyit jelent, mint a győzelemért harcolni.
A vége pedig itt van. Jorge Martín világbajnok, a nép és a szívek bajnoka, ez nem vitás. Viszont mire ez a cikk megjelenik, 2025 már javában dübörög, az újdonsült világbajnok pedig másnaposság elleni borogatás helyett egy Aprilián ül majd, és minden bizonnyal azt gondolja majd….ahhj, úgyis tudják, mit gondol.