back to top
2024. december 05. 02:45
KezdőlapMotoGPMartín: Csak köszönetet tudok mondani a Ducatinak

Martín: Csak köszönetet tudok mondani a Ducatinak

Jorge Martín hálás a Ducatinak, amiért előbb a MotoGP-ben történő bemutatkozás, majd a világbajnoki csata lehetőségét is megadták neki. A spanyol versenyző szerint jó lett volna címvédőként a bolognaiaknál maradni, de az Apriliánál is meg fogja találni a motivációját.

Nemrég rendezték a Ducati szokásos év végi ünnepségét, melynek középpontjában ezúttal a MotoGP bajnoki tabellájának első négy helyezettje állt. Ezúttal viszont nem Francesco Bagnaia szolgált rá a legnagyobb ünneplésre, hanem Jorge Martín, aki a Barcelonai Szolidaritási Nagydíjon megszerezte az egyéni világbajnoki címet.

Gyerekként hajszálon múlt a karrierje, most Rossi bravúrját másolta – portré a MotoGP új királyáról

Mindez több szempontból is nagy szó: egyrészt két év után letaszította az eddigi címvédőt a trónról, másrészt szatellitcsapat versenyzőjeként ért fel a csúcsra, és egyébként is mindig érdekes, amikor új bajnokot avat a királykategória. Azóta pedig próbálja kiélvezni ezt az időszakot, és bár a televíziós szereplés kapcsán nem zajlott minden zökkenőmentesen, összességében remekül érzi magát.

Szexelő kutyákat ábrázoló sisakot adott ajándékba Martín az őt interjúztató műsorvezetőnek (videó)

Ez fantasztikus – nyilatkozta. – Még egy napra sem volt lehetőségem hazamenni. Kicsit elfáradtam, ugyanakkor hálás vagyok az életnek ezért a lehetőségért. Kiváltságos helyzetben vagyok, ahogyan mondani szokás. Nagyon boldog vagyok a családom, a csapatom és mindazok miatt, akik részesei voltak ennek a sikernek.”

Martín korábban beszélt arról, hogy a tavalyi veresége után a téli teszteken alig mert motorra ülni, mivel félt, hogy már nincs meg a tempója. A szezonnyitón viszont már magabiztos volt. „Természetesen igen – válaszolta arra a kérdésre, hogy az idény elején is hitt-e a győzelemben. – Ahogyan Gigi [Dall’Igna, a Ducati általános igazgatója] is elmondta, ha az ember úgy kezdi a szezont, hogy arra gondol, hogy nem nyer, én leszek az első, aki hazamegy. Nincs ugyanis szükségem a győzelem hajszolása okozta fejfájásra.”

Martín elismerte, korábban rettegett tőle, hogy soha nem lesz világbajnok a MotoGP-ben

Persze Martín nemcsak a vb-címe miatt állt az ünnepség középpontjában, hanem azért is, mert Enea Bastianinihez hasonlóan jövőre ő már nem a Ducati pilótája lesz. Bár közvetlenül azután, hogy kiderült, a bolognaiaknak nem rá esett a választása, kijelentette, hogy nem becsülik meg eléggé, nemrég pedig úgy vélekedett, hogy már bánják, hogy nem rá tették le a voksukat, összességében hálás eddigi munkaadójának.

Martín szerint a Ducatinál most már bánják, hogy nem őt választották

Csak köszönetet tudok mondani a Ducatinak, rengeteget adtak nekem – fogalmazott. – Például azt, hogy bekerülhettem a MotoGP-be, ami már nagyon nehéz volt. Amikor megérkeztem, ez nem volt egy győztes motor. Nem volt a legkönnyebb projekt, de ők és én is magabiztosak voltunk. Utána pedig megadták nekem a lehetőséget, hogy a végéig küzdjek a világbajnoki címért. Egyikőtök sem [a sajtó képviselői – a szerk.] hitte, hogy így fog végződni, hogy megnyerem a bajnoki címet. Mindezt csak megköszönni tudom a Ducatinak, a jövőben pedig talán ismét dolgozhatunk együtt.”

Hogy mit hoz a távolabbi jövő, azt egyelőre nem tudni, az viszont biztos, hogy Martín jövőre az Apriliánál fog versenyezni. Bár örült volna, ha címvédőként maradhatott volna a Ducatinál, egy számára teljesen új projektben is meg tudta találni a motivációt. Bár nem tartja könnyűnek a feladatot, motiváltan fog felülni az RS-GP-re.

A vártnál több pozitív visszajelzést kapott Martíntól az Aprilia, de „néha küzdött a motorral”

Nem tudom, meglátjuk – felelte arra a kérdésre, hogy mire mehet a noaleiekkel. – A nulláról fogunk építkezni. Kiderül, honnan fogunk indulni, és minden nap igyekszünk fejlődni. Ki tudja, mire leszünk képesek. Lehetséges, hogy remekül kezdünk, és nagyszerű dolgokat viszünk véghez. Talán nem indítunk annyira jól, és fejlődésre lesz szükségünk. Meglátjuk, mi történik, de szerintem nagyon jól is elsülhet.”