A Pirelli motorsport-igazgatója elárulta, már kérvényezték, és meg is kapták a szükséges engedélyeket ahhoz, hogy az 1000 köbcentis motorokkal is tudják tesztelni a 2027-re szánt gumijaikat. Giorgio Barbier hosszasan magyarázta az első, valamint a hátsó keverékek tulajdonságait, valamint arra is kitért, hogy hol fogják gyártani az abroncsokat.
Még március elején számoltunk be arról, hogy 2027-től – az új motorblokkok érkezésével egyidejűleg – gumiszállítót vált a MotoGP. A kisebb géposztályokhoz hasonlóan a királykategória is Pirelli-abroncsokat fog használni a jelenlegi Michelin helyett. Ezzel az olaszok fogják uralni a teljes autó- és motorsportpalettát, már ami a csúcsosztályokat illeti, hiszen a Forma–1-nek is ők szállítják a „papucsokat”, immáron 2011 óta.
Hivatalos: távozik a sokat kritizált Michelin, új gumiszállítója lesz a MotoGP-nek
„A mi világunkban 2027 már igenis közel van – kezdte Giorgio Barbier, a Pirelli motorsport-igazgatója a SPEEDWEEK.com-nak adott interjújában. – Ezért fontos, hogy már ebben a szezonban el tudjuk kezdeni tesztelni azokat a gumikat, melyeket 2027-re gyártunk. Persze az új 850 köbcentis motorokkal nem fogunk tudni [gyakorolni], mert még nem állnak készen. Ezért kérvényeztük, hogy készülhessünk a 1000-esekkel. A 2027-ben életbe lépő aerodinamikai szabályokkal és a csökkentett motorteljesítménnyel látni fogjuk, hogy a gumik hogyan fognak viselkedni.”
Barbier szerint az elmúlt években már megmutatták, hogy remek első gumijaik vannak, ettől függetlenül a gyártást az alapoktól fogják kezdeni. Abroncsaikhoz várhatóan a motorok, valamint a pilóták versenyzési stílusa is alkalmazkodni fog. A valóságban a gumik magabiztosságot és visszajelzést is adnak a versenyzőknek.
Azt is meg kell még érteniük, hogy az első kerék hogyan viselkedik, hogy elkerüljék a hirtelen bukásokat. Az olasz szakember tisztában van vele, lehetséges, hogy a saját első gumijaik lágyabbak és mozognak egy kicsit. Ez azonban egy olyan tulajdonsága az abroncsnak, amelyet meg szeretnének tartani. Hogy ezt hogyan fogadja a MotoGP világa, az majd kiderül.
Marc Márquez nem örül neki, mások az erőviszonyok kiegyenlítődését várják a Pirelli érkezésétől
De mi a helyzet a hátsó keverékkel? „Úgy gondoljuk, keményen kell dolgoznunk a kiszámítható hatékonyságért. Nagyon gyorsan jó teljesítményre vagyunk képesek. Kimész, megfutod az első kört, és a gumi már készen áll. Nem kell lassú kivezetőt futni, ez mindenképpen pozitívum.”
„Ezzel szemben a hátul motorozó pilóták esetében látványos teljesítménybeli romlást tapasztalunk a futam utolsó szakaszában. Újra kell kalibrálnunk az egyensúlyt az első és a hátsó kerék között, hogy az élen álló versenyző továbbra is bizalmat érezzen a nyitókörökben, miközben a hátul tartózkodók is jó eredményeket érjenek el a viadal végén” – magyarázta.
Barbier elárulta, jelenleg az utcai és a versenyhétvégékre szánt gumikat is Németországban állítják elő egy arra specializált gyárban. A MotoGP-nek szállítandó keverékek is itt kerülnek gyártósorra, hiszen a folyamat szinte ugyanaz lesz, mint most.
A Pirelli megpróbálja a lehetetlent, és a MotoGP-be is behozná korábbi újításait