Ai Ogura sikeres műtéten esett át a Brit Nagydíj hétvégéjén elszenvedett sérülése után. A japán versenyző már elkezdhette a rehabilitációt, azonban még kérdéses, hogy az Aragóniai Nagydíjon motorra ülhet-e. Még időre van szüksége, de ettől függetlenül mindent megtesz a célért, annak ellenére, hogy korlátozottak a lehetőségei.
Mint arról mi is beszámoltunk, Ai Ogura brit versenyhétvégéje nem tartott sokáig. Az újonc versenyző a pénteki első szabadedzés utolsó perceiben bukott. Már az első képeken jól lehetett látni, hogy erősen biceg. A délutáni edzésen mindössze egy kört tudott megtenni, majd eltűnt a garázs mélyén. Egy nappal később pedig érkezett a bejelentés, miszerint Ogura jobb sípcsontjának tetején törést szenvedhetett, ezért kihagyja a hétvége további szakaszát.
Sérülés miatt kihagyja a silverstone-i hétvége további részét az Aprilia újonca
A japán pilóta kapcsán azóta megnyugtató információk érkeztek. Kenyéradója, a Trackhouse szerdán bejelentette, hogy sikeres műtéten esett át. A kommüniké arra is kitért, hogy az MRI-vizsgálat egy további, kisebb csontdarab elmozdulását is mutatta, melyet a beavatkozás alatt szintén helyrehoztak. Ogura már elkezdhette a rehabilitációt, és abban bíznak, hogy a jövő heti Aragóniai Nagydíjon már ott lehet a rajtrácson.
Ai Ogura: “The surgery is done. I think everything went quite well. I feel pretty ok with my knee. I just need a bit of time to get back to 100% fitness. It’s quite difficult and we will see if I can make it to Aragon. I’m trying to do what I can to recover my leg as, in… pic.twitter.com/guO3LV8HH1
— Trackhouse MotoGP (@TrackhouseMoto) May 28, 2025
Arra még minden bizonnyal néhány napot várnunk kell, hogy kiderüljön, a 24 éves pilóta ténylegesen elutazhat-e a soron következő versenyhétvégére. Amennyiben zöld jelet kap, abban az esetben is a fordulót megelőző csütörtökön biztosan jelenése lesz dr. Ángel Charténak, a MotoGP főorvosának szobájában. A protokoll szerint ugyanis ő adhatja meg a végső rajtengedélyt, bár ezen az akadályon már viszonylag kis eséllyel buknak el a versenyzők.
„Megvolt a műtét – erősítette meg a Trackhouse versenyzője. – Úgy gondolom, minden remekül ment, és egészen jól érzem magam a térdem kapcsán. Még egy kis időre van szükségem ahhoz, hogy visszanyerjem a százszázalékos formámat. Még nehéz arról beszélni, hogy ott leszek-e Aragóniában. Megpróbálom, amit tudok, hogy felépüljön a lábam, de ezekben a szituációkban nem sokat lehet csinálni. Megteszem, amit tudok, és felkészülünk a következő versenyre.”
A Trackhouse főnöke már felkészült, hogy előbb-utóbb el fogja veszteni pilótáját
Fontos azonban arról megemlékezni, hogy amennyiben Ogura Aragóniában nem állhat rajthoz, abban az esetben még nem kell a pótlásáról gondoskodni. Viszont, ha elhúzódik a sérülése, akkor az Aprilia elég nehéz helyzetbe kerül. Mint ismeretes, első számű tesztpilótájuk, Lorenzo Savadori jelenleg Jorge Martínt helyettesíti, aki először a sepangi felkészülésen, majd egy privát teszten, végül a Katari Nagydíj főfutamán sérült meg.
A címvédő mellett Luca Marinira is minden bizonnyal hosszú kihagyás vár. Az olasz versenyző szerdán Japánban szenvedett tesztbalesetet, aminek következtében súlyos sérülésekkel, de stabil állapotban került kórházba. A további részleteket az alábbi cikkben érik el.
Marini tesztbalesetet szenvedett, súlyos sérülésekkel szállították kórházba