back to top
2025. június 01. 15:15
KezdőlapMotoGPMarc Márquez elárulta, hogyan változott meg a kapcsolata Álexszel, mióta bajnoki vetélytársak...

Marc Márquez elárulta, hogyan változott meg a kapcsolata Álexszel, mióta bajnoki vetélytársak lettek 

Marc Márquez elmondása szerint testvérével közelebb kerültek egymáshoz, amióta bajnoki vetélytársak lettek. Ugyanakkor viccesen azt is felfedte, hogy édesanyjuk inkább Álexnek szorít. A Gresini pilótája pedig arról beszélt, hogy szüleik főként a jó kapcsolatukra, nem az eredményeikre büszkék. 

Amióta elkezdődött az idei MotoGP-szezon, folyamatosan egy név szerepelt a tabella élén, méghozzá a Márquez. Ez viszont nemcsak a gyári Ducatit erősítő Marcot, hanem a Gresininél versenyző Álexet is takarta, aki egy időre átvette a vezetést a testvérétől. Bár most már újra Marc áll az élen, Álex csupán 24 pontra van tőle, és egyértelműen ő a bátyja első számú bajnoki kihívója, ugyanis a harmadik Francesco Bagnaia hátránya már 72 pont az első helyhez képest. Továbbá az eddigi tizennégy viadalból (a sprinteket is beleértve) csak öt olyan volt, amelyen nem voltak ott mindketten a dobogón, tehát nemcsak a tabellán, hanem általában a pályán is szoros a párharcuk. 

Marc Márquez már túl van a legnehezebb kihívásán, és most már Rossi számát szeretné elérni

Bár 2020 óta mindketten az állandó MotoGP-mezőny tagjai, és ezalatt hivatalosan kétszer is csapattársak voltak – de Marc 2020-as sérülése miatt valójában csak 2024-ben dolgozhattak együtt –, ez az első alkalom, hogy ilyen közeli vetélytársak. Ez persze hatással van a személyes kapcsolatukra is, de szerencsére nem rossz értelemben. „Mostanra már normálisnak tűnik ez a helyzet, de valójában nem az – nyilatkozta a nyolcszoros világbajnok a TNT Sportsnak. – Testvérek vagyunk, akik a MotoGP-világbajnoki címért harcolnak, mi vagyunk az első és a második a bajnokságban, úgy, hogy már a hetedik fordulónál járunk. Egymás ellen küzdünk: ez nem egy hétköznapi helyzet, de élvezzük.” 

„Ilyenkor két lehetőség van egy testvéri kapcsolatban: vagy közelebb kerültök egymáshoz, mint valaha, vagy eltávolodtok egymástól. Mi most közelebb vagyunk egymáshoz, mint valaha. Tudjuk, hogy én nem árthatok neki, és ő sem árthat nekem. Hiszen a legjobbat akarjuk egymásnak. Ettől boldogok a szüleink. Apánk gyakrabban van a kamerák előtt, mert minden versenyre eljön. De anyánk mindig felhív minket. Én el sem tudom képzelni, hogy ez milyen lehet, mert nekem nincs gyerekem! De gondolj bele: a két fiad a MotoGP-ben harcol egymás ellen!” 

Majd Marc Álexre mutatott: „Apánk inkább semleges, anyánk viszont őt támogatja!” – mondta nevetve. De hiába a kivételezésa versenyek tekintetében, Álex szerint a szüleik nem az eredményeikre koncentrálnak. „Szerintem nagyon boldogok a mostani helyzet miatt, de még inkább büszkék a jó kapcsolatunkra. Egy apának és egy anyának sokkal jobb érzés azt látni, hogy a két testvér segíti egymást és szoros a kapcsolatuk, mint az, ha egyikük nyer a MotoGP-ben” – mutatott rá.

Fejlesztés nélkül marad Álex Márquez motorja?