Toprak Razgatlıoğlu elárulta, edzésről-edzésre fejlődtek, de tudta, hogy az elejétől kezdve keményen kell nyomnia. Nicolò Bulega nem szeretett volna kockáztatni, ezért már a viadal alatt úgy gondolkodott, hogy beéri a második hellyel. Álvaro Bautista pedig a reggeli jó teljesítményében látta délutáni dobogóját.
A Superbike-világbajnokság vasárnapi eseményei is lezajlottak. A Superpole versenyhez hasonlóan a második futamot is Toprak Razgatlıoğlu nyerte meg. Nicolò Bulega lett a második, a harmadik pozíciót pedig Álvaro Bautista kaparintotta meg.
Razgatlıoğlu mesterhármast ért el, Bulega maximális kármentést produkált a misanói második futamon
Az első rajtkockából induló török versenyző hamar elkezdte kiépíteni előnyét az üldözőkkel szemben, végül közel tíz másodpercesre rúgott a differencia közte és Bulega között. Idei második mesterhármasát érte el, valamint Misanóban már nyolc sikernél tart, ezzel beérte Jonathan Rea rekordját.
„Először is köszönök mindent a csapatnak, mivel hihetetlen munkát végeztek a hétvége folyamán. Minden alkalommal fejlődtünk, különösképpen az utolsóban, akkor sokkal jobban éreztem magam. Továbbra is problémáim akadtak a 4-es kanyarban, de tudtam kontrollálni a versenyt. Keményen nyomtam, mert Nicolò tizedikként rajtolt, és a verseny elejétől kezdve jó tempót kellett futnom. Boldog vagyok, háromszor nyertem, ugyanúgy, mint tavaly, meglátjuk, mi lesz jövőre. Köszönöm a szurkolóknak [a biztatást]” – értékelt Razgatlıoğlu a leintést követően.
Dedicating his victory to his father for father's day 🎉
Happy father's day to all of you 🫶#EmiliaRomagnaWorldSBK 🇮🇹 pic.twitter.com/nsH7jbt1py
— WorldSBK (@WorldSBK) June 15, 2025
Azok után, hogy Axel Bassani rövidre zárta Bulega Superpole versenyét, a 25 éves versenyző mindössze a tizedik helyről várhatta a lámpák kialvását. Az 5. körben már a második helyen haladt, ezután csak be kellett hoznia Razgatlıoğlu mögött. Előnye ezzel kilenc pontra olvadt.
„Hogy őszinte legyek, nem volt tökéletes a hétvége, balszerencsés eseteim voltak. Boldog vagyok, de sajnos mire megelőztem az előttem motorozókat, addigra Toprak már nagy előnyt épített ki. Úgy döntöttem, hogy tökéletes számomra a második hely, mert túl sokat kockáztattam volna, ha megpróbáltam volna elkapni. Erős tempót diktált, úgyhogy gratulálok neki és a BMW-nek. Remélem, hogy legközelebb már egy jó hétvégét teljesítünk” – fogalmazott Bulega.
A 2-3 for the teammates @nbulega and @19Bautista 🥈🥉#EmiliaRomagnaWorldSBK 🇮🇹 pic.twitter.com/nH5CDs33Ri
— WorldSBK (@WorldSBK) June 15, 2025
Álvaro Bautista az ötödik helyről várhatta a rajtot. Egy darabig tudta tartani csapattársát, azonban a világbajnoki éllovas rövidre zárta ezt a csatát. A spanyol versenyző ezt követően először Alex Lowest vadászta le, majd Danilo Petruccit és Andrea Locatellit is maga mögé tudta utasítani, és végül kényelmesen futott be a harmadik helyen.
„Nehéz hétvége volt, és a hőmérséklet sem segített ezen. Reggel képes voltam arra, hogy gyorsabban és konzisztensebben menjek, és nem voltak rossz érzéseim a motoron. Minél melegebb volt a pályán, annál nehezebb dolgom volt. Ilyenkor mindig nehezebb megállítani a motort, különösen akkor, amikor tapadás sincs, illetve akkor, amikor szélesre futok. Mindig a legjobbat próbálom nyújtani. Tegnap megvolt a tempónk a dobogóhoz, de itt nehéz, ha hátulról indulsz. Egy másik helyszínen talán ez jobb lenne, de így is nagyon közel voltunk hozzá, különösen meleg körülmények között. Reggel több pozíciót is javítottam, úgyhogy előrebbről tudtam rajtolni a második versenyen, és képes voltam arra, hogy a pódiumért harcoljak. Boldog vagyok, hogy így végződött, és várom, hogy tovább javítsunk azon, hogy jobban érezzem a motort, és hogy még versenyképesebbé váljak” – összegezte gondolatait Bautista.
Overtaking for the last place on the podium 🔥@19Bautista 🆚 Locatelli#EmiliaRomagnaWorldSBK 🇮🇹 pic.twitter.com/68rflRPUkB
— WorldSBK (@WorldSBK) June 15, 2025