back to top
2025. június 20. 22:02
KezdőlapMotoGPÍgy állítaná össze Fantasy-csapatát Di Giannantonio az Olasz Nagydíj hétvégéjére

Így állítaná össze Fantasy-csapatát Di Giannantonio az Olasz Nagydíj hétvégéjére

Fabio Di Giannantonio felfedte, mely versenyzőkkel, gyártóval, illetve istállóval vágna neki az Olasz Nagydíj hétvégéjének, ami a MotoGP Fantasy-játékát illeti. Emellett ismertetjük P1race.hu ligájának élmezőnyét, illetve a szerkesztők helyezését.

Szombat 10:50-ig kell elvégezni a módosításokat a MotoGP Fantasy-játékában, hiszen ekkor kezdődik az Olasz Nagydíj királykategóriás időmérője. Ezúttal Fabio Di Giannantonio fedte fel, hogyan állítaná össze saját csapatát erre a hétvégére. Az olasz pilóta még az első szabadedzés és az edzés eredményének ismerete nélkül a „Gold riderek” közé Marc Márquezt és saját magát tette, míg „Silver ridernek” Maverick Viñalest és Joan Mirt választotta. A gyártók közül a Ducati mellett döntött, míg az istállókból a VR46-ra szavazott.

Továbbra is zajlik a P1race.hu ligája, ahol az olvasók egymással és a szerkesztőkkel is versenghetnek. Az élen az 1501,5 ponttal álló, ZOZIMASTER nevű csapat átvette a vezetést, mindezt úgy, hogy már mindhárom „turbo riderét”, vagyis duplázási lehetőségét felhasználta. Az 1470 egységgel második helyen álló Chris131 tulajdonosa szintén háromszor élt ezzel a lehetőséggel, ahogyan a tőle 12,5 ponttal elmaradó Phoebe Teamé is. Ami szerkesztőségünket illeti, Sebők Máté (Zarco zárkózása, három elhasznált „turbo rider”) a negyedik, Pestality Máté (MateZsolt MS, két elhasznált „turbo rider”) a nyolcadik, míg Szántó Dávid (szancsodavid, két elhasznált „turbo rider”) a huszonharmadik helyet foglalja el.

A határidő lejártáig minden játékos legfeljebb két helyen változtathat csapata összetételén, a meglévő versenyzőit viszont szabadon cserélheti.

Akár az Öné is lehet az élményajándék – indulnak a P1race.hu MotoGP-s nyereményjátékai