back to top
2025. június 21. 20:34
KezdőlapMotoGPMarc Márqueznek nem a sprintgyőzelem volt a fő célja, Bagnaia többet akart...

Marc Márqueznek nem a sprintgyőzelem volt a fő célja, Bagnaia többet akart adni a szurkolóknak

Marc Márquez csak részben tudta megmondani, mi okozta rossz rajtját az Olasz Nagydíj sprintjén, miközben néhány szurkoló kifütyülte. Álex Márquez szerint egy ponton túlságosan is hajtott, míg Francesco Bagnaia csalódottan vette tudomásul harmadik helyét.

Mondhatni, a megszokott végeredmény született az Olasz Nagydíj sprintjén, legalábbis ami az első hármat illeti, hiszen Marc Márquez nyert öccse, Álex Márquez, valamint csapattársa, Francesco Bagnaia előtt. Talán még azt is ki lehet jelenteni, hogy viszonylag simán alakult ki ez a sorrend, pedig az elején nagyon nem így nézett ki.

Marc Márquez szörnyű rajtja után is simán nyerte a sprintet, Quartararo földbe állt, Acosta bukott

A 32 éves pilóta ugyanis még a két héttel ezelőttinél is rosszabbul rajtolt, és volt olyan pillanat, amikor csak a hetedik pozíciót foglalta el. Az 1. kör végére viszont már egészen a harmadik helyig visszakapaszkodott, majd a következőben a másik piros Ducatit is megelőzte. Testvére sem tudta sokáig maga mögött tartani, és a 4. kör első kanyarjában már a nyolcszoros világbajnok állt az élen.

Mindenekelőtt nem tudom… a rajtnál nem tudom pontosan, mi… tudom, mi történt, ám mivel a kipörgésgátló működött, kikapcsoltam, majd visszakapcsoltam, aztán rengeteg pozíciót veszítettem – kereste a szavakat az idősebbik Márquez a leintés utáni interjúk során, miközben a lelátóról szórványos, de jól kivehető füttyszó hallatszott. – Jó műsort csináltunk, és megnyertük a sprintet, miközben nem ez volt a fő cél, hanem az, hogy próbáljunk meg ne túl sok pontot veszíteni. Minden olasz szurkoló élvezte a show-t.”

Bátyja rossz rajtja után Álex Márquez megörökölte a második helyet, majd a következő körben, egy remek hármas csata után a vezetést is át tudta venni. Fivérére viszont neki sem volt ellenszere, így hátránya 35 pontra nőtt a bajnokságban, Bagnaiával szemben viszont 63 egységgel vezet. A Gresini motorosa szerint egy ponton túlságosan is erőltette.

Az elején azt mondtam magamban, hogy előre kell mennem, és meg kell próbálnom nem túlmelegíteni a gumikat – kezdte. – [A második körben] remek volt az első kanyar, hárman együtt fordultunk be, nagyszerű volt. Később kissé túlságosan is nyomtam, nem úgy, ahogyan ilyen melegben az abroncsok miatt kellett volna, szóval kicsit elfogytak. Ezzel együtt megpróbáltam, és ez kell tennünk. Szóval elégedett vagyok ezzel a sprinttel, holnap hosszú lesz a futam, de felkészültünk rá.”

Bagnaia az elmúlt hétvégékhez képest idáig sokkal biztatóbban teljesített, és a rajtja is jól sikerült, így az élre tudott állni. A 2. körös csatából viszont ő jött ki a legrosszabbul, visszatámadni pedig már nem tudott. A végén arra is figyelnie kellett, hogy ne engedje túl közel magához Maverick Viñalest, amit sikeresen teljesített, de így is megszakadt az öt egymást követő győzelmet számláló sorozata Mugellóban.

Őszintén szólva kicsit csalódott vagyok, szerettem volna valamivel többet adni ennek a lenyűgöző közönségnek, ám sajnos ebben az idényben képtelen vagyok megcsinálni, amit [egyébként] meg tudok, amiről tudom, hogyan kell – fogalmazott. – Szóval kicsit kár érte, de ez van. Igyekszünk dolgozni a probléma megoldásán, én pedig próbálom a lehető legtöbb információt megjegyezni, hogy holnap valamivel többet nyújtsak.”