back to top
2025. július 09. 04:59
KezdőlapMotoGPMarc Márquez hálás a Ducatinak, hogy kordában tartják az ösztöneit

Marc Márquez hálás a Ducatinak, hogy kordában tartják az ösztöneit

Marc Márquez elárulta, azok voltak a legkülönlegesebb idei győzelmei, amelyeket a számára előzetesen nehéznek ígérkező pályákon ért el. Ennek kapcsán megjegyezte, hogy a Ducatinál segítettek neki kontrollálni az ösztöneit, a részletekbe viszont nem akart belemenni.

Marc Márquez összességében kiváló szezont fut, hiszen tíz forduló után 68 ponttal vezet öccse, Álex előtt, Francesco Bagnaiával szemben pedig további 58 egység az előnye. Ugyanakkor a tabella valamivel szorosabb lenne, ha nem lennének sprintek (a főfutamokon pedig minden ugyanúgy alakult volna), hiszen a nyolcszoros világbajnok eddig kilenc alkalommal nyert, egyszer pedig második lett szombaton.

A vasárnapokon viszont közel sem hibátlan, hiszen Austinban, Jerezben és Silverstone-ban is elesett, és bár utóbbi alkalommal nagy szerencséje volt a piros zászlóval, nyerni akkor sem tudott. Ellentétben a számára legnehezebbnek ígérkező helyszíneken, amelyeken ugyan meg kellett küzdenie a diadalért, de végül egyaránt sikerrel járt.

Marc Márquezt meglepte az asseni hétvégéje, aki Bezzecchi szerint „valamivel többet tudott”

Az év legfontosabb győzelmei természetesen a katari, a mugellói és az asseni voltak, mert ezeken a versenypályákon nem számítottam diadalra, mégis gyors voltam – nyilatkozta. – Szóval ebből az okból kifolyólag a katari volt a legkülönlegesebb, mert ez volt az első helyszín, ahol voltak kétségeim, majd rendkívül gyors voltam, és megvolt az extra koncentrációm, hogy a megfelelő pillanatokban támadjak. Különösen a legutóbbi hétvégén, amely nem a legjobban indult. Magam és a Ducati miatt is boldog vagyok, mert segítettek, hogy tudjam kontrollálni magamat és az ösztöneimet.”

Asseni győzelmével Márquez olyasmit tett, ami idén korábban nem jött össze neki, hiszen ez volt zsinórban a harmadik olyan főverseny, amelyen motoron maradt. Ráadásul nemcsak ott, hanem Alcañizban és Mugellóban is mindkét viadalt behúzta, többek között azért is, mert végig koncentrált tudott maradni. Ennek okáról szintén faggatták, de nem nagyon akart belemenni a részletekbe.

Marc Márquez úgy érezte, képtelen motorozni, de a futamra megkapta a legjobb „orvosságot”

Igyekszem menedzselni, és nem megismételni a hibákat – jelentette ki. – Nem akarok sok mindent mondani, mert talán a következő futamon megteszem. Azon a vasárnapon viszont ezek voltak a gyenge pontjaim, és mindig arra próbálok összpontosítani, hogy ezeken javítsak. Meglátjuk, hogy fenn tudjuk-e tartani ezt az összhangot. Jelenleg úgy tűnik, picit módosítottunk a motor egyensúlyán, a csapat egy kicsit segít nekem, és sokkal jobban érzem magam az első körökben az utolsókhoz képest. Vasárnap nem volt tökéletes a rajtom, mint szombaton, de megvolt ritmusom, hogy megelőzzem Álexet, Peccót, és az élre álljak a futamon.”

Könnyen lehet, hogy Márqueznek a zsinórban négy duplázás is össze fog jönni, hiszen a következő forduló a Német Nagydíj lesz. A jelenleg 32 éves pilóta sokáig veretlen volt ezen a helyszínen a főfutamokon, és bár a sorozat tavaly megszakadt, akkor is hozott egy bravúros dobogót, hiszen a mezőny közepéről indult, ráadásul nem volt teljesen egészséges.

Az eltérő vezetési stílusban keresendő Bagnaia szenvedése és Marc Márquez szárnyalása?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

.