Bár saját elmondása szerint még nincs százszázalékos állapotban, Luca Marini a tervek szerint rajthoz áll a hétvégi Német Nagydíjon. A Sachsenringen motorra ül csapattársa, Joan Mir is, aki viszont teljesen felépült az asseni sérüléséből.
Nagyon kellemetlenül alakult Luca Marini első szuzukai próbálkozása. Május végén ugyanis rendkívül súlyos balesetet szenvedett, miközben a Szuzukai 8 órás versenyre készülve tesztelt. Az olasz pilótának eltört a bal kulcscsontja és a szegycsontja, kificamodott a csípője, bal térdében megsérültek a szalagok, valamint a jobb oldali tüdejében légmell alakult ki.
Marini elmondta, hogyan tárgyal a Hondával, és Razgatlıoğlu érkezését is értékelte
A Hondánál ezt látva okkal számíthattak hosszú kihagyásra, de Marini meglepően gyorsan haladt a felépüléssel. Az előző héten már részt is vett egy kétnapos brnói privát teszten, amellyel a mezőnybe való visszatérésének ágyazott meg. Kedden aztán kiderült, hogy már a hétvégi Német Nagydíjon ismét ott lesz a rajtrácson.
„Nagyon örülök, hogy visszatérhetek, újra motorra ülhetek, láthatom a csapat minden tagját, és folytathatjuk a közös munkát – olvashatók Marini szavai a Honda közleményében. – A múlt heti brnói teszt jól sikerült, és ott jól fel tudtam mérni a fizikai állapotomat is. Jelenleg még nem vagyok százszázalékos, de most már a legjobb módja a további fejlődésnek az, ha motorozom. Persze nagyszerű lenne rögtön ott folytatni, ahol a sérülés előtt abbahagytuk, de ez a hétvége elsősorban arról szól, hogy újra megtaláljam a ritmust a szezon második felére.”
Az előző MotoGP-fordulóban, a Holland Nagydíjon Marini csapattársa is földre került. Joan Mir az asseni főfutamon nem tudta elkerülni az előtte bukó Fermín Aldeguer motorját, és így elég nagyot esett, ami miatt még egy komoly sérülés esélye is felmerült nála. Végül szerencsére nem kényszerül arra, hogy kihagyja a Német Nagydíjat.
A megsérülő Mir lett Aldeguer bukásának legnagyobb áldozata, Quartararo szerint „necces” volt
„Teljesen felépültem az asseni bukásból, és az elmúlt hetet edzéssel töltöttem: edzőteremben, kerékpáron és krosszmotoron – magyarázta a spanyol pilóta. – Mostanra már magunk mögött hagytuk az asseni esetet, és a német-, valamint a csehországi hétvégére koncentrálunk. A Sachsenring egy teljesen másmilyen pálya, mint a mugellói vagy az asseni – itt a nagy tempó helyett inkább a technikás motorozásra és a gumi oldalsó tapadására kell figyelnünk. Meglátjuk, hogyan teljesítünk, és képesek leszünk-e ismét folyamatosan a legjobb tízbe kerülésért harcolni.”